2011. július 6., szerda

OIK és KJMK Tézis 8

OIK

Elsősorban azt emelném ki, hogy jó húzás volt az OIK-tól régi honlap lecserélése. Ez a modernebb, bár kissé lassabb weboldal inkább illő a XXI. Századba. Színvilágával és felépítésével az intézményhez mért komolyságot adja vissza. A honlap alapvetően tökéletesen megfelelő, küldetésének eleget tesz. Mint már említettem korábban, egy könyvtárnak nem faladata a közösségi tér megteremtése. Arra ott vannak a közösség portálok. Ellenben valamilyen fórumozási lehetőség talán még elférne a honlapon. Természetesen lehet, hogy ez sem működne rendeltetésszerűen, a bloghoz hasonlóan. Talán a Web 2.0-ás alkalmazások hiánya nem hátráltató egy ilyen jellegű intézmény esetében. Végülis ez főként kulturális éhség kielégítésére szolgál, nem pedig szórakoztatásra. A vitákra és vélemények kinyilvánítására pedig megvannak az egyéb fórumok. A könyvtár szerkezete jól átlátható a honlap segítségével. A szervezet felépítését és a működés mikéntjét híven tükrözi.

A honlapon több tartalomszolgáltató pont is van. Ám ezek többnyire csak részleges, felületes tartalmakat közölnek. Egy könyvtár esetében a honlap alapvetően a tartalmakat nem közli, hanem csak elirányít a szükséges helyre a megfelelő információ közlésével. A weblapon közölt teljes tartalmak hányada csekély. Ez a jövőben – mivel a digitalizálás korát éljük – természetesen jelentősen változni fog. Talán így:

KJMK

A könyvtár honlapja megfelel azoknak a kritériumoknak, melyekkel a megyében élő használók információigényét ki lehet elégíteni. Megjelenése barátságos – melyet színvilága és grafikai megoldásai híven tükröznek – és egyszerű – struktúrája könnyen kezelhető minden nemzedék számára. Az általa szolgáltatott információk, tartalmak a társadalom minden rétegének és korosztályának igényét kielégítik. A WEB 2.0-ás alkalmazások hiánya itt erősebb, mint az OIK esetében, hiszen itt nem csak a „komolyság”-nak kell megjelennie, hanem a szórakozásnak is. Sokkal inkább ideillő lenne valamilyen közösség tér, akár nemzedékenként elkülönítve, mint az itt szolgáltatott tartalmak, információk. Értem ezalatt, hogy külön menüpontban vannak a gyermektartalmak, vagy a felnőttoktatással kapcsolatos információk. A lap alsó rézén található ugrópontok megfelelő tájékoztatást nyújtanak a megye és a szakma életével kapcsolatosan.

Egy megyei könyvtár honlapjáról nehéz lenne kiemelni bármilyen tartalomszolgáltatási pontot, hiszen különböző emberek számára különböző adatok, információk képviselnek értéket, bírnak tartalommal. De az alábbi három valószínűleg minden használó számára lényeges:

  • Általános információk
  • Szolgáltatásaink
  • Online katalógus

OIK és KJMK Tézis 7

A honlap a használók által nem szerkeszthető, de ez nem is lenne szerencsés egy könyvtár esetében. Tehát mindkét esetben statikus honlapról beszélünk. Az OIK rendelkezik facebook linkkel, a KJMK nem. Egyéb kapcsolat közösségi portálokkal nincs, és WEB 2.0-ás alkalmazások sincsenek az oldalakon, bár a KJMK vendégkönyve talán ide sorolható.

Bemutatandó eszközpéldák

OIK:

Főoldal, vagy nyitólap:

A legfontosabb információk jelennek itt meg. Aktualitásokat közöl. A leggyakrabban használt menük érhetőek el.

Szolgáltatások:

Az általános könyvtári szolgáltatások mellett, megjelenik a speciális területek is, mint például a terembérlés, mely tartalmazza a területet, befogadóképességet, valamint, hogy mozgásban korlátozott személyek számára könnyen használható-e.

Katalógusok, adatbázisok:

Innen léphetünk tovább a könyvtár online katalógusára, az elektronikus dokumentumokat összegyűjtő al-oldalra, valamint az adatbázisokhoz (többek közt az EBSCO-hoz) juthatunk el, melyeknek egy része saját építésű. A katalógusban a Saját OPAC alatt lehetőségünk van követni a kölcsönzéseinket, előjegyzéseinket.

Ajánló:

Itt vezetik a hét könyve rovatot. Lehetőség van a könyvek ismertetőjének megtekintésére, véleményezésére (hozzászólásra), ezzel megadva az esélyt a közösségi lét megteremtésére, véleményezésre.

Rendezvények:

Egy kulturális intézmény esetében furcsa ilyet leírni, de itt jelenik meg a kultúra. Kiállításoknak, felolvasásoknak, koncerteknek ad helyet a könyvtár melyeknek programja, felvétele vagy összefoglalója érhető el itt.

KJMK:

Főoldal, vagy nyitólap:

A legfontosabb információk jelennek itt meg. Aktualitásokat közöl. A leggyakrabban használt menük érhetőek el, valamint olyan ugrópontokat tartalmaz, melyek fontosak a megye vagy a könyvtárak életében.

Névadónkról:

Katona József élete (jó esetben) mindenki számára ismert, de a tudás felelevenítése mindig hasznos lehet. Lévén az intézmény külföldi olvasókat is fogad, így mindenféleképpen hasznos saját kultúránk közvetítése más nemzetek felé.

Szolgáltatásaink:

Ebben a menüben találhatóak a könyvtár szolgáltatásai. Kiemelném az E-tanulás almenüt, mely egy nagyon komoly oktatást tanulást segítő linkgyűjtemény tartalmaz, ezzel segítve a tudás egyszerűbb megszerzését.

Online katalógus:

Az OLIB adatbázis kezelő rendszert használja. Menüi egyértelműek, a keresés egyszerű. A könyvtár dokumentum-készlete kereshető vele. Az online keresés a felhasználók kényelmét szolgálja, és a tájékoztató könyvtáros munkáját könnyíti azzal, hogy bárhonnan elérhető a katalógus.

Gyűjteményeink:

Itt kaphatunk tájékoztatást a könyvtár gyűjteményeiről. Helyismereti gyűjtemény, Zanai gyűjtemény, Történeti gyűjtemény, Európa gyűjtemény. A gyűjtemények a könyvtár bármelyik termináljáról elérhetőek.

OIK és KJMK Tézis 5

OIK

Közösségi szervező erők

Mivel egy speciális gyűjtőkörrel rendelkező könyvtár honlapjáról beszélünk, így a használók köre is hasonló érdeklődési körű személyekből áll. A közösségi szervező erőknek nagy szerepe kellene, hogy legyen, hiszen véleményeket, információkat oszthatnának meg egymással az olvasók, kutatók, kérdésekkel fordulhatnának egymáshoz. Ezzel szemben a portál csak csekély lehetőséget biztosít közösségi megnyilvánulásra. Az egyetlen ilyen pont az OIK Blog, melyen viszont pontosan használói részről hiányzik az aktivitás. Lehetőség van kérdésfeltevésre a könyvtáros felé chat formájában, de az általam próbált alkalmakkor a „Konyvtaros offline leave a message” üzenet fogadott.

Közösségi társadalom

A honlapot a társadalom széles rétege használja: kutatók, oktatók, diákok, stb. A könyvtár nyilvános könyvtárként működik, így az ország bármely régiójából fogad használókat és kéréseket. Természetesen az internetes oldal elérhetősége is nyitott bárki számára. Életkori rétegződésnek nincs jelentősége az oldalon. Értem ezalatt azt, hogy nincsenek külön felnőtt vagy gyermek tartalmak. Minden menüpont elérhető korra való tekintet nélkül. A beiratkozási feltételek menüpontban, pedig nyilvánvalóvá válik, hogy minden korosztályt szívesen látnak.

Közösségi és hálózati szabadság

A honlapra viszonylag nagy szabadság jellemző. Az intézmény saját maga dönt a tartalmak megjelenéséről, így szinte bármilyen tartalmat, információt megjelentethet, új menüpontokat, al-oldalakat létrehozva. A használók számár az egyetlen felület, ahol a weboldal képben változtatási lehetősége lenne, az a blog, mely sajnos kihasználatlan. A kiadványaink menüpontban található olyan kiadvány mely teljes tartalommal letölthető bárki számára, valamint a Katalógusok adatbázisok menüben szereplő E-dokumentumok is teljes szöveggel magunkévá tehetőek. Valószínűsíthető, hogy ezen elektronikus dokumentumok száma bővülni fog idővel, ahogyan a weblap fejlesztői haladnak az adatok feltöltésével a megújult oldalra.

KJMK

Közösségi szervező erők

Megyei könyvtárról lévén szó, a használók, és a weboldal látogatóinak köre a társadalom minden rétegére kiterjed. Azokra, akik a kultúra után érdeklődnek, tudásszomjukat próbálják kielégíteni, valamilyen az intézmény által szervezett, támogatott képzésben akarnak részt venni, vagy egyszerűen csak kikapcsolódásra vágynak. Figyelmet fordítanak arra, hogy a társadalom minden korosztálya elérhesse a számára érdekes aktuális információkat. Sajnos olyan felület nem található az oldalon melyekkel a használók egymás közötti kommunikációja, véleménycseréje megvalósulhatna. Amennyiben esetleges kérdésünk van, csak e-mail-ben kérhetünk online segítséget, chat felült nem található a weblapon.

Közösségi társadalom

A honlapot a társadalom minden tagja használhatja és szerteágazó gyűjtőkörének köszönhetően, használja is. Megyei könyvtárként, nyilvánosan működik az intézmény. Az ilyen kulturális központok esetében a legjellemzőbb, hogy a használók köre a helyi lakosok közül kerül ki. Érdekes lehet talán, hogy nem csak a honpolgárok számára lehetséges a könyvtárhasználat, hanem a határon túliak számára is.

Közösségi és hálózati szabadság

A honlapra viszonylag nagy szabadság jellemző. Az intézmény részben saját maga dönt a tartalmak megjelenéséről, de a fenntartó (Megyei Önkormányzat) jóváhagyása mellett. Általában a fenntartó nem szól bele a honlap működésébe, esetleg kiegészítési utasítások ad, javaslatokat tesz. Az oldalon megjelenő tartalmak egy része magunkévá tehető, de ezek többnyire olyan információkat tartalmazó dokumentumok, melyek a hétköznapi ember számára hasztalanok. Gondolok itt arra például, hogy egyes tanúsítványok képként lementhetőek. Egyéb elektronikus dokumentumok nem érhetőek el a honlapról.

OIK és KJMK Tézis 4

OIK

Értékpluralizmus

Hogyan is beszélhetnénk egyhangúságról egy idegennyelvi könyvtár esetében. A könyvtár gyűjtőkörébe igen érdekes dolgok sorolhatóak, mint például a zeneművészet, zenetudomány vagy a kisebbségi kérdés szakirodalma. Csak ez a két téma is igen széles érdeklődési kört fed le. Természetesen a maga a honlap csak átvitt értelemben szolgáltatja „ezeket” tartalomként, de ízelítőt találhatunk, az ajánlókban, a blogon és a rendezvények archívumában.

Hálózati tudásélmény

A honlapon közvetített tudást inkább csak kedvcsinálónak, inspirációnak nevezném. Azok az összefoglalók, melyek itt megjelennek, mindenféleképpen alaposabb utánajárást érdemelnek a kutatótól. A könyvtárban fellelhető tudásanyag oly mértékű, melynek weben való megjelenése, jelen körülmények között nem biztosítható. A blogon és egyéb helyeken megjelenő „ízelítők” viszont szakszerűen megfogalmazott, pontos és informatív tartalommal bírnak.

Hálózati időélmény

Az oldal jól karban van tartva ilyen szempontból, folyamatosan frissül. Az aktualitások, közlemények időben megjelennek, így a lemaradásra nincs túl nagy esély. A blog is folyamatosan újul. A kihasználatlanság ellenére, új bejegyzések jelennek meg rajta. A rendezvények archívumával pedig a múlt őrzése is megvalósul.

Hálózati térélmény

Az oldalmegjelenése igazi kulturális intézményhez méltó. Színvilága kissé hideg hangulatot kelthet, de ez a designe híven tükrözi az intézmény komolyságát. Egyszerűsége megkönnyít, hogy csak arra kelljen koncentrálnunk, amire feltétlenül szeretnénk. Nincsenek figyelemelterelő reklámok, hirdetések, flashek, vagy óriás méretű képek. Az új honlap modernebb megjelenése viszont - nem jelentősen, de - lassítja a böngészés gyorsaságát.

Saját tér létrehozására nincs lehetőség, de ez nem is egy könyvtár weblapjának feladat, arra ott van a facebook, iwiw, és társaik. Ám ha mégis lenne ilyen opció, akkor sem lenne garantált a kihasználtsága, lásd a blogot.

KJMK

Értékpluralizmus

Mondhatnánk, hogy a megyei könyvtárak mind egyformák, hiszen a gyűjtőkörük hasonló, így a honlapjuk által közölt információk tartalmak jellege is hasonló. Ezzel kicsit beskatulyázhatjuk ezeket a portálokat. Alapvetően a KJKM honlapja nem szolgáltat semmilyen olyan tartalmat mely az átlagos fölé emelné. Őrzi megyei könyvtári mivoltát. Valóban kicsit egyhangúnak és szürkének tekinthető, a tartalomszolgáltatás szemszögéből.

Hálózati tudásélmény

Hasonlóan az OIK honlapjához, itt sem lehet tudás közvetítésről beszélni. Az oldal informatív, de a "tudást" a honlap mögött megbúvó intézmény rejti magában, könyvek periodikák elektronikus dokumentumok, és egyéb információhordozók formájában.

Hálózati időélmény

Az oldal tartalmának frissítéséről nincs különösebb árulkodó jel. Az egyetlen talán az eseménynaptár naprakészsége lehet. A közölt információk mindenesetre aktuálisnak tűnnek.

Hálózati térélmény

Az oldal megjelenése egyszerű, könnyen átlátható. Színvilága megkapó, de nem túl erős. A világos színek és a grafikák, minden korosztály számára kellemes vizuális élményt biztosítanak. A témák elrendezése logikus. Nincsenek felesleges reklámok. A böngészhetőség tekintetében sincs semmilyen probléma. Megyei könyvtárhoz méltó a weblap.

Saját tér létrehozására semmilyen lehetőség nem találtam.

OIK és KJMK Tézis 3

Ugyan mindkét oldal könyvtári honlap, de szerkezetükben merőben másak. Ez köszönhető részben az általuk szolgáltatott információnk, a használói kör és a gyűjtőkör másságának, stb.

A nemrégiben megújult OIK weblapján a következő menüpontokat találjuk:

· Rólunk

· Hírek

· Szolgáltatások

· Katalógusok, adatbázisok

· Rendezvények

· Kiadványaink

· Ajánló

· Közérdekű adatok

· Partnereink

· Kapcsolat

A menüpontok minden fontos és hasznos információt tartalmaznak melyek az intézménnyel kapcsolatosak. Bár egyes menüpontok még feltöltés alatt állnak, a régi honlap használatának lehetősége ezt a hibát kiküszöböli. Az almenüpontok egyértelműek, és a megfelelő helyen vannak elhelyezve.

1. „Rólunk, Hírek, Közérdekű adatok, Kapcsolat” menüpontok alkotnak egy csoportot, melyek alapadatokat és az intézmény mindennapi életével összefüggő információkat hivatottak közölni.

2. „Szolgáltatások, Katalógusok, adatbázisok” menüpontok csoportosítják azokat a lehetőségeket, melyek a könyvtárhasználók számára talán a legfontosabbak. Átvitt értelemben tekinthetjük ezt a könyvtár „termékeinek”.

3. „Rendezvények, Kiadványaink, Ajánló” hármas alkotja azt a csoportot, mely arra hivatott, hogy az intézmény reklámozza magát és az általa előállított, vagy állományában kiemeltnek tekintett „terméket”.

4. „Partnereink” menüpont a más szervezetekkel való együttműködés csoportja.

Az egyes és a kettes csoport rendelkezik olyan mondanivalókkal, melyek a könyvtár használói számára hasznos információkkal bírnak. A hármas csoport inkább a fenntartó szempontjából fontos, hiszen ez afféle önreklámozás. Természetesen az idekerülő „tartalmak”, a látogatók számára sem elhanyagolhatóak. A négyes csoport lehetőséget biztosít más tartalomszolgáltatókkal való kölcsönös együttműködésre, figyelemfelhívásra.

Elsődleges információnak tekintendő az egyes és a kettes csoport által felölet menüpontok tartalma. Másodlagosnak pedig a hármas és a négyes. Az első kettő mindenféleképpen hasznosabb információkkal bír a használó számára, mint az utóbbi kettő.

A KJMK oldalát tekintve, elsőre azt mondanánk, hogy nagyon sok menüpontja van, viszont az egyes menüpontokat megnézve, könnyen rájövünk, hogy almenüpontok nincsenek. A csoportosítást többféleképpen lehetne végezni, de legkézenfekvőbb, ha weblap készítőjének csoportosítását próbáljuk meg kihasználni.

1. Tartalomjegyzék

2. Aktuális

3. Felnőttképzés

4. Egyéb

Mint láthatjuk, az egyes csoport tartalmazza azokat az adatokat, információkat, melyek az átlag könyvtárhasználó számára fontos tartalommal bírnak. Az OIK esetében ez volt az egyes és a kettes csoport

A következő csoportban hasznos, bár kevésbé mindennapi használatban alkalmazott információk csokrát találhatjuk.

A harmadik csoport, egy speciális csoport. Az itt közölt tartalmak, nem kifejezetten az intézmény működéséhez szükséges tartalmakat közöl. Egyfajta plusz-szolgáltatás a felnőttképzés, mely valószínűleg a könyvtár fenntartójának köszönhető.

A negyedik, csoportba tartoznak azok a hirdetmények és tájékoztatók, melyek az intézmény partnerkapcsolatait mutatja be, illetve megvalósítja az „önreklámozást”.

Az OIK esetben a tartalom a következőképpen oszlik meg:

a) előállított, vagy birtokolt elsődleges információk 5%

(Kiadványok)

b) a "téma előállítóira", birtoklóira vonatkozó információkra 65%

(Az intézmény jellegéből adódóan a tartalom nagy része saját magára vonatkozik)

c) összefüggésekre más területekkel 15%

(Partnerek és támogatók)

d) hozzáadott háttéranyagra 15%

(Rendezvények archívuma 2005 óta)

e) véleményekre, reakciókra 0%

(Ugyan van blogja a honlapnak, de az egyes témákhoz való hozzászólások száma 0)

A KJMK esetben a tartalom a következőképpen oszlik meg:

a) előállított, vagy birtokolt elsődleges információk 15%

(Kiadványok)

b) a "téma előállítóira", birtoklóira vonatkozó információkra 55%

(Az intézmény jellegéből adódóan a tartalom nagy része saját magára vonatkozik)

c) összefüggésekre más területekkel 15%

(Partnerek, társszervezetek és támogatók)

d) hozzáadott háttéranyagra 15%

(Rendezvények archívuma 2003-tól)

e) véleményekre, reakciókra 0%

(nem találtam fórumot, vagy blogot)

OIK és KJMK Tézis 2

A honlapok teljes tartalma – tulajdonságainak köszönhetően – nem jelenik meg egységesen, nem elektronikus formában. Egyenként azonban tájékoztatók, prospektusok, űrlapok, katalóguscédulák és más materiális információhordozók formájában, szinte kivétel nélkül léteznek. Így az internet léte nélkül is elképzelhető ezen tartalmak, adatok közlése, szolgáltatása, bár meglehetősen nehézkes lenne összhangba hozni a különbözőségük miatt.

Az oldalak teljes tartalma máshol nem jelenik meg, de a fontosabb könyvtári oldalakon (konyvtar.hu, konyvtar.lep.hu) linkjeik megtalálhatóak, valamint az intézmények életéről szóló híradások a televízió és rádió archívumában fellelhetőek, sőt a videó-megosztókon való keresés is eredményhez vezet, főként az általuk szervezett rendezvények felvételeihez.

A hálózati tartalomszolgáltató rendszerben, a vizsgált két honlap vajmi kevés jelentőséggel bír. Profilja sokkal inkább tájékoztató jellegű. Tartalomszolgáltató mivolta korlátozódik az intézmény életére, mely igen csak szegényes, és a társadalom csak bizonyos rétege számára (a könyvtárhasználók) lényeges.

OIK és KJMK Tézis 1

Mivel funkcióját tekintve, egyik honlapnak sem fő feladata a tartalomszolgáltatás – sokkal inkább az intézménnyel kapcsolatos információszolgáltatás –, így nem is túl sok „értéket” közvetít a társadalom felé. A Katona József Megyei Könyvtár (továbbiakban KJMK) esetében ez kimerül a névadóról és a könyvtár történetéről szóló rövid ismertető megjelenítésével. Az Országos Idegennyelvű Könyvtárnak (továbbiakban OIK) nem lévén névadója, így csak a könyvtár történetét vehetjük ide. Tehát főként tájékoztatásról van szó. Ez a minimális tartalomszolgáltatás azonban egyfajta kötelező jelleggel megjelenik minden magára valamit is adó könyvtár honlapján. Az intézmény célja ezzel, hogy múltját közvetítse a használó felé, illetve, hogy névadóját – akinek életútja nem minden esetben tartozik az általános műveltség körébe – megismertesse. Kulturális intézményként, a kultúra közvetítése alap feladat. Ezek a tartalmak mindenki számára hasznosak lehetnek, hiszen műveltségünk bővítése, tudásunk fejlesztése állandó érdekünk.

OIK és KJMK Tézis 6

Egyik könyvtárnak sem feladata, hogy közösségi teret teremtsen a használók számára. Ez a KJMK esetében így is van. Az OIK blogja, már tekinthető közösségi térnek. Egy könyvtári honlap feladata elsősorban a használók tájékoztatása, informálása, figyelemfelkeltés az intézmény birtokában lévő „tudás” iránt, nem a társaság biztosítása.

Alkotási vágyról nyomokban beszélhetünk a KJMK honlapjával kapcsolatosan. Vannak olyan menüpontok, melyekkel irodalmi kvíz formájában fitogtathatjuk tudásunkat, vagy különböző versenyekre nevezhetünk be. OIK blogján lehetőség lenne saját tartalom létrehozására (alkotásra), de nem történik meg.

Egyik honlap esetében sincs szükség az állandó jelenlétre. Nem marad le senki semmiről, ha egy-két napig nem látogatja az oldalt. A hírek, aktualitások hosszú ideig fent maradnak az oldalon, esetleg az archívumból visszakereshetőek. A rendezvényekről is jóval előtte megjelennek a meghívók. A társadalmi szerepvállalásnak és a hálózatiságnak, a már említett kommunikáció hánya miatt nincs jelentősége.