A következő címkéjű bejegyzések mutatása: _tézis1. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: _tézis1. Összes bejegyzés megjelenítése

2011. július 6., szerda

OIK és KJMK Tézis 1

Mivel funkcióját tekintve, egyik honlapnak sem fő feladata a tartalomszolgáltatás – sokkal inkább az intézménnyel kapcsolatos információszolgáltatás –, így nem is túl sok „értéket” közvetít a társadalom felé. A Katona József Megyei Könyvtár (továbbiakban KJMK) esetében ez kimerül a névadóról és a könyvtár történetéről szóló rövid ismertető megjelenítésével. Az Országos Idegennyelvű Könyvtárnak (továbbiakban OIK) nem lévén névadója, így csak a könyvtár történetét vehetjük ide. Tehát főként tájékoztatásról van szó. Ez a minimális tartalomszolgáltatás azonban egyfajta kötelező jelleggel megjelenik minden magára valamit is adó könyvtár honlapján. Az intézmény célja ezzel, hogy múltját közvetítse a használó felé, illetve, hogy névadóját – akinek életútja nem minden esetben tartozik az általános műveltség körébe – megismertesse. Kulturális intézményként, a kultúra közvetítése alap feladat. Ezek a tartalmak mindenki számára hasznosak lehetnek, hiszen műveltségünk bővítése, tudásunk fejlesztése állandó érdekünk.

2011. május 20., péntek

A József Attila Megyei Könyvtár (JAMK) és a Nyugat-magyarországi Egyetem Savaria Egyetemi Központ Könyvtára

József Attila Megyei Könyvtár, Tatabánya (JAMK) http://www.jamk.hu/

A weboldal 2010. őszén frissült, igyekeztek nyitni a fiatalabbak felé. Sok a szín, néhol már zavaróak a kiemelésekkel együtt. Blog-szerű felépítés, a linkek témánként külön gyűjtve, táblázatos formában. Minden fontos információ a lap tetején, menüsor felett, bár nagyon apró betűkkel. Az aloldalakról (könyvtárunk, szolgáltatások, rendezvények, katalógus, kistérség) könnyen elérhető linkkel a főoldal, ahol a gyengén látókra is gondolva át lehet állítani. Igyekeztek mindent összegyűjteni ajánlóként a főoldalon, mint új könyvek, hírek, adatbázisok, stb., valamint a kicsit is kapcsolódó témákból szemezgetni: kulturális ajánló, megyei hírek, különgyűjtemények, híradó, pályázatok. Web kettes lehetőségeket is kihasználják: Facebook-profil, RSS, skype. Az előző változathoz képest rengeteget javult az oldal, mivel így már többnyire meg lehet találni az információkat. Azonban a külcsín mintha egy tini álmából került volna elő, túl sok a szín, kicsik a betűk, nem vezeti semmi a szemet, annyira sok a figyelemfelkeltő eszköz. Összességében nagyon zavaró az egész, elfelejtették a mondást: a kevesebb néha több.

Elérjük a gyerekkönyvtár aloldalát is a főmenüsorból: http://gyerek.jamk.hu/intro.html. Két részre osztva választhatunk a kicsiknek illetve nagyoknak készült oldal közül. A kicsiké helyes, illeszkedik a korosztályhoz. Mindkettő tarka, figyelemfelkeltő, a nagyoknál a Harry Potter-őrületet követve az egér helyén varázspálca. Rengeteg menü, készségfejlesztő játékok, interaktív, ötletes. Alapvetően szimpatikus, azonban jelentős hátrány, hogy a népszerű egyszervolt.hu (http://egyszervolt.hu/) koppintása, főleg a kicsiknek szóló rész, a menüket bemondó gyerekhanggal véleményem szerint túlzásba is estek a másolásban.

NYME SEK Központi Könyvtár, Szombathely http://www.bdtf.hu/KONYVTAR/

A honlap nagyon egyszerű, kellemes színekkel, főoldalon elérhetőségekkel, keresőkkel, hírekkel. A menüpontokban sok almenüt találunk, maga a honlap rengeteg információt rejt. Többségében sikerült úgy megoldani ezek rendszerezését, hogy az egyszerű logikával könnyen és gyorsan megtaláljuk őket a menüből. Minden a könyvtárról, különgyűjteményekről, szolgáltatásokról, munkatársak, e-könyvtár, szakdolgozatok, több linkgyűjtemény, pályázatok, stb. Hátrány, hogy a betűk itt is kicsik, valószínűleg a helyhiány miatt (a menüsor különben nem férne el rendesen). Ami nekem nagyon tetszik, és már a főoldalon ajánlják: virtuális séta a könyvtárban. Itt megtaláljuk a 3 szintes épület térképét, és a különböző termekre kattintva több szögből fényképezve 180°-os sugárban megnézhetjük kialakításukat. Emellett nem hátrány, hogy egy lassú gép is hipp-hopp betölti a programot, tehát könnyen bírja szinte minden rendszer.

Facebookon és Twitteren is elérhetőek, van látogatószámláló, statisztikai adatok, és élőben cseveghetünk a könyvtárossal, akik egy régi tapasztalat szerint a komolytalan kérdéseket is türelemmel viselik :)


A könyvtári weboldalak a tartalomszolgáltatás rendszerében

A NYME SEK Könyvtár weboldalának alapvető célja, hogy tájékoztatást nyújtson a könyvtárról, használatáról, szolgáltatásairól, illetve minden közérdekű adatot hozzáférhetővé tegyen a használók számára. A mai világban muszáj, hogy egy intézménynek legyen honlapja, illetve hogy azon minél szélesebb felhasználói kör számára szolgáltasson információkat. A honlap célközönségébe nem csak a beiratkozott olvasók, hanem a SEK hallgatói, az oktatók, külső felhasználók, valamint más könyvtárak és szakemberek is beletartoznak. Ennek megfelelően építették fel az oldalt, és alakították ki a menüpontokat, illetve a tartalmat.

Az egyetemi központról és a könyvtárról is mindent megtudhatunk az első két menüpontban, mint a történet, munkatársak, adatok, nyitva tartás, szabályzatok, stb. Ezen kívül elérjük a különgyűjteményeket, katalógust, e-könyvtárt, linkgyűjteményeket, pályázati oldalakat. A tartalom szempontjából legfontosabb talán az e-könyvtár. A könyvtárban helyben, intraneten keresztül elektronikus tananyagok olvashatók, szakdolgozatok, PHD dolgozatok, oktatói publikációk és tudományterületek szerint rendszerezve segédanyagok. Tehát az első számú cél, a könyvtárról való információszolgáltatás mellett az elektronikus anyagok elérését tartom a legfontosabbnak.

A József Attila Megyei Könyvtár honlapja az intézményről való tájékoztatást szolgálja. Emellett az adatbázisokat és szintén az e-dokumentumok részét tartom a legfontosabbnak. A menüben és a főoldal furcsa felosztásában nehéz bármit is megtalálni első ránézésre, az e-dokumentumokat az "adatbázisok" - cella alatt kell keresni. Ekkor eljutunk egy különálló oldalra: http://www.jamk.hu/ek/index.html, ahol tematikus rendbe szedve találjuk az anyagokat. Érdemes itt körülnézni, mivel a dokumentumok nem csak a könyvtárban, hanem bárhonnan az internetre csatlakozva elérhetőek. Ha valaki helytörténeti vagy muzeális könyvekre kíváncsi, jó minőségben olvasható minden szkennelt szöveg. Amennyiben valaki nem akar elcammogni a könyvtárba, és kitenni magát a különleges vendéglátásnak, mindenképp érdemes körülnézni ezen az oldalon.

Mielőtt a könyvtárak megjelentek az interneten, a most online is elérhető információk többnyire nyomtatott sajtó segítségével értek el az olvasókhoz. A média mellett pedig mindig fontos szerepe volt a prospektusoknak, szórólapoknak, ismertetőknek, melyeket az emberek magukkal vihettek. A szolgáltatásokat és a könyvtárat bemutató anyagok mellett számítógép és internet nélkül vissza kellene térnünk a cédulakatalógusokhoz, melyek bár hosszú időn át ellátták feladatukat, az elektronikus adatbázisokhoz képest azonban rendkívül körülményesek. A vizsgált honlapok tartalma más könyvtári oldalakon jelenik meg, az információk többsége a Könyvtári Intézet vagy az OSZK felületén, valamint tematikus gyűjtőoldalakon, mint a konyvtar.hu, és közös katalógusban az állomány (az igen tökéletlen MOKKA). Így teljes egészként, melybe az oldalakat besorolhatjuk, a könyvtáros szakma internetes jelenlétét tudnám megnevezni, melyek fő egységeit alkotják a különböző könyvtárak weboldalai, melyek, ha jól, használói szempontokat is figyelembe véve készülnek, együtt szerves egészet alkothatnak. Fontos azonban, hogy minden könyvtár saját, elkülöníthető honlappal rendelkezzen, mivel az eltérések miatt muszáj a saját intézményre specializálni, mivel csak így kaphatnak pontos képet a látogatók a szolgáltatásokról, állományról, nyitva tartásról, stb.

Mindkét honlap rendelkezik elektronikus dokumentumokkal, melyek a JAMK-nál mindenki számára, a NYME SEK Könyvtár esetében csak helyben, az olvasók számára elérhetőek. Az előbbinél e-könyv- és hírlaptárat találunk, utóbbinál tananyagokat, szakdolgozatokat, segédanyagokat, mindkettő közzé tesz elsődleges és másodlagos információkat is. A másodlagosba az integrált rendszerek mellett beletartozik az intézményekről, szolgáltatásokról, használatról szóló információ, a JAMK-nál pedig könyvleírások is. Ezen kívül a háttéranyagok elérését is biztosítják helyben, jogi vagy cikkadatbázisok segítségével a felhasználók maguk kereshetnek és értelmezhetnek irodalmat. A könyvtári adatbázisok miatt a másodlagos információ van túlsúlyban, 60 %-ra saccolnám a mennyiségét, mivel a többi, helyben hozzáférhető cikkadatbázisok közül is csak néhány teljes szövegű. A honlapokon nem teszik lehetővé a véleménynyilvánítást, hanem azt aki akarja, email, skype, Facebook segítségével teheti meg.

Az értékpluralizmus és a hálózati tudásélmény szem előtt tartása fontos az ilyen jellegű oldalak készítésekor, mivel maguk az intézmények egy fejlettebb viselkedést, magát a kultúrát képviselik. Így mindenképpen olyan tartalmat kell közvetíteniük, melynek értelme van, jól és hasznosan használható fel, megalapozott, a források visszakövethetőek, igazolható hitelességük. Folyamatosan frissülnek, mindig újabb és újabb információk, hírek jelennek meg, fontos az idő, hogy ne veszítsék újdonság-voltukat. Mivel a virtuális látogatóknak nincs lehetőségük egy saját teret teremteni a weboldalakon belül, a hálózati tér- és időélmény nem figyelhető meg oly szinten, mint például egy téma köré szerveződött közösség esetében.

Nincs igazán közösség-szervező ereje az intézmények online felületének, de úgy vélem, könyvtárak esetében fontosabb a személyes találkozás és kapcsolattartás. Mindkét könyvtár jelen van a Facebookon és a Twitteren, tehát lehetőség van csoportosulni, és népszerűsíteni, azonban más felületen. Ezt nem feltétlenül tartom hátránynak, mivel ha van két, direkt ezt a célt szolgáló , ráadásul igen népszerű oldal, teljesen felesleges saját blogot létrehozni a könyvtári honlapon. Ellenben a fórumot hiányolom, mivel a minőségbiztosítás és a fejlesztések szempontjából előnyös lenne egy olyan felületet is kezelni, ahol minden felhasználó javaslatokat tehet a jobbításra, és a könyvtárnak muszáj válaszolnia a felvetett kérdésekre a közfigyelem miatt. A közösségi fejlesztésnek viszont szintén nem látom itt lehetőségét, pontosan az információk megalapozottsága miatt nem nyúlhat bele akárki a katalógusba, vagy tölthet fel e-könyvet.

Mivel nincs a honlapokon regisztrálási, bejelentkezési lehetőség, a látogatók nem hozhatnak létre saját felületet, nincs lehetőség az egymással való információcserére. Nem lehet online személyiséget kialakítani, így a privátszféra, birtoklásvágy és felhalmozás, az állandó jelenlét kényszere, valamint a teremtő aktivitás sem érhetők nyomon. Mindez úgy valósulna meg, ha a két könyvtár készítene egy-egy saját blogot vagy fórumot a honlapra, vagy azt kiegészítve.


Néhány web2.0-ás alkalmazással kiegészíteném a honlapokat, melyek elősegítenék a fent felsorolt felhasználói attitűdök kialakulását. Rendkívüli pozitívum, hogy JAMK esetében Skype, a szombathelyiek pedig saját chat-alkalmazással segítik a valósidejű beszélgetést, tájékozódást, információszerzést. Emellett a könyvtárak jelen vannak Facebookon és Twitteren, azonban ezek mind külső alkalmazások. Szerintem érdemes lenne saját fórummal, bloggal, wikivel és e-kereskedelmet lehetővé tevő alkalmazásokkal fejleszteni a honlapokat.

Fórum – BB Press

A BB Press az Opensourcecms oldaláról ingyenesen letölthető, gyorsan és könnyen telepíthető, nyílt forráskódú alkalmazás. Több témájával és szabadon változtatható beállításaival testre szabható. Felül lehet bejelentkezni, alatta találjuk a legfrissebb hozzászólásokat, alatta pedig a különböző témákat. A bejelentkezés alatt lehetőség van az ablakos keresésre, amit címkefelhő is könnyít. Segítségével elősegítjük az oldal látogatóinak egymással való kapcsolattartását, az általunk engedélyezett témákban, és kis reklámot is jelenthet az intézménynek. Nagyszerű felület az olvasócsoportok, könyv vagy szerzők iránt rajongók számára, hogy megbeszélhessék élményeiket, közzétegyék értelmezésüket, véleményüket.


Blog - Simple PHP

Egyszerűen letölthető és telepíthető, nyílt forráskódú CMS alkalmazás. Bár a telepítésnél nincs magyar nyelv, kis angol nyelvtudás szükséges csak a használatához. A telepítés során azonban már be lehet állítani a magyart is, ekkor a blog menüpontjai és minden szöveg lefordítva jelenik meg. Felépítése rendkívül egyszerű, középen a bejegyzéseket láthatjuk a főoldalon, jobbra pedig a menüsor. Van keresőablak, több témát is színt lehet beállítani, metaelemeket megadni, kategóriákat, menüpontokat egyszerűen módosítani. A blogon szintén különböző csoportok alakulhatnak, vagy akár a felhasználók egyéni blogjainak gyűjtőhelyévé is válhat. Elősegíti a társas érintkezést, a kommunikáció lehetőségét, a gondolatok megosztását. Ugyanakkor legfőbb szerepe terveimben az lenne, hogy a könyvtárlátogatók itt adhassanak hangot véleményüknek, kritizálják, vagy építő javaslatot tegyenek a szolgáltatások, állomány, munkatársak esetében. Ez esetben a nyilvánosság miatt muszáj lereagálnia az intézménynek minden hozzászólást, ami segíti a minőségmenedzsmentet, és felhasználó-központúvá teszi az intézményt.







E-kereskedelem - OpenCart

Nyílt forráskódú CMS, használata a bloghoz és fórumhoz hasonlóan egyszerű. Viszont felülete látványos, több menüpontot hozhatunk létre, van keresési lehetőség, leginkább a Tesz Vesz aukciós portálra hasonlít talán. A könyvtár rendezhetne aukciót a fölös példányokból, vagy csak egyszerűen kiárusítást. Ezzel nem csak évente egy-két alkalommal kerülnének forgalomba a leselejtezett könyvek, hanem folyamatosan lehetne böngészni köztük. A felhasználók is közzétehetik ajánlataikat, megunt könyveiket eladhatják, vagy jelképes összegért kitéve mással elcserélhetik. Az áruk kategóriákba sorolva találhatók, lehet licitet indítani, és a tetsző termékeket kosárba helyezni, majd felvenni a kapcsolatot a hirdetővel. Az online vásárlás kiépítésével nem csak a könyvtárak lépnének egy nagyot előre, maguk számára is kihasználva az előnyöket, de a felhasználók közötti interakciókat is elősegítenék.

Wiki - PM Wiki

Ugyancsak egyszerűen letölthető és telepíthető, nyílt forráskódú CMS alkalmazás. Átlátható, bal oldali menüsor, középen a bejegyzésekkel. A kinézetén azonban minden változtatható, több téma van, és a színek mellett az elrendezés is variálható, hogy a kulturális felülethez jobban passzoljon. Segítségével össze lehetne gyűjteni az ajánlókat, könyvről vagy eseményről, illetve a már lezajlott rendezvényekhez beszámolót készíteni. Egy olyan lehetőséggel egészülnének ki a weboldalak, mely rendkívül sok funkciót rejt magában, és a felhasználók is szerepet kaphatnának a készítésben. A NYME SEK Könyvtára ide helyezhetné át a segédanyagokat, míg a JAMK a szerzőkről és új könyvekről készíthetne saját wikit. Tulajdonképpen a blog és galéria összevonva alkotná a hírekkel és beszámolókkal kiegészülve, egy konkrét tudástárat alkotva.




A tökéletes könyvtári weboldal számomra igen összetett, és nem is a különféle programokkal vagy szolgáltatásokkal kezdődne a fejlesztés. A legalapvetőbb elvárás részemről és valószínűleg minden felhasználó részéről a szerkezeti felépítés, átláthatóság, a jó struktúra, hogy minden egyszerűen elérhető legyen. A JAMK weboldalával az a problémám, hogy inkább koncentrál a színekre, a kinézetre, mint a tartalomra. Jó, hogy csak hét fő menüpont van, de nem értem, miért nem lehetnek lenyíló almenük, illetve kattintás után ezek miért vannak annyira eldugva. Rendkívül rossz az oldalak felosztása is, ez a táblázatos felépítés szörnyű, nehezen átlátható a rendszer, és a logikát nem igazán látni benne. Rengeteg a kiemelés, így semmi sem vezeti a szemet, az ember csak kapkodja a fejét. Igazán kíváncsi lennék egy az oldalon végzett szemkamerás vizsgálat eredményeire, vajon a látogató mennyi információt tud elraktározni az első percben, és milyen hamar találja meg azt, amit keres. A NYME SEK Könyvtár honlapján viszont túl sok információ van összesűrítve. Erre a wiki lenne egy nagyon jó megoldás, mivel tetszik a lenyíló menü, de túl sok az almenü. A menü színe is zavaró, túl sötét, az apró betűkről nem is beszélve.

Tehát egy jó könyvtári honlap menüje legyen lenyíló / gördülő, inkább kevesebb színnel, kiemelések nélkül, minden jól láthatóan, a menü is világos háttérrel, és a tartalomnál nagyobb betűkkel. A szerkezet egyszerű, logikusan felépített oldalakkal, és mindig lássuk, éppen hol tartózkodunk, valamint nem árt egy link, mely visszavezet a kezdőlapra. Ezt a legelegánsabban szerintem úgy lehet megoldani, ha a fejlécben található logót, vagy a szervezet nevét linkeljük. A szerkezeti felépítés után jöhet a tartalom, melyet én szintén különböző rendszerek segítségével tagolnék, itt jöhet képbe a wiki. Vannak olyan információgyűjtemények, pl. hírek, rendezvényekről tudósítások, új könyvekről leírások, tananyagok, tematikák, melyek mind elférnek egy ilyen tartalomkezelő rendszerben. A hangsúly a jó csoportosításon van, így az átláthatóságon. Tulajdonképpen az egyetemi könyvtár esetében minden plusz tartalmat idetennék, mely nem a könyvtárral kapcsolatos, ilyen a pályázatok, és az egyetemhez kötődő információk (tematikák, stb.), a JAMK-nál pedig az újdonságok, híradó, megyei hírek, rendezvények. Szerintem szükség van a használói visszajelzésekre, erre lenne a blog vagy fórum, mivel ez mindkét könyvtárnál hiányzik. Mindenképpen kell Skype, vagy chat, msn, bármi, amivel valós idejű beszélgetést folytathatunk. A hálózati térélményt pedig a blog és fórum mellett az e-kereskedelem valósítaná meg. Nagyszerű lehetőségnek tartom az aukciós oldalt, mely a könyvtárnak is előnyös, nem csak a felhasználóknak. Web kettes alkalmazások közül még kell galéria és videó, illetve alapvető az internetes katalógus és a honlapon való keresési lehetőség. Ezek mellett pedig minden információ a könyvtárról, szolgáltatásokról, munkatársakról, felhasználásról, állományról, stb. És természetesen kihagyhatatlan a könyvtári honlapokról az elektronikus irodalom is, haladni kell a korral, valamint így is segíteni az olvasókat, látogatókat az információ megszerzésében.

Nem hiszem, hogy az ismertetett terv megvalósíthatatlan, saját tapasztalatból tudom, hogy kezdő nyelvtudással is a végletekig fejleszthető egy honlap. Ami pedig a szerkezetet és látványvilágot illeti, rengeteg könyv és tanulmány készült már ezekben a témákban, melyekből okulhatunk, hogyan is nézzen ki és épüljön fel felhasználóbarát online felületünk.


2011. május 16., hétfő

Tézisek 1Francia Intézet Médiatára

Francia Intézet Médiatára

A honlap társadalmi funkciója és szerep összetett. Egyrészről a francia kultúra iránt érdeklődőket kívánja becsábítani az intézetbe, másrészről a francia anyanyelvű, Magyarországon élő embereket szeretné kicsit az otthoni légkörbe visszavarázsolni. Bár ezek a gondolatok inkább magára a médiatárra vonatkoznak.

A honlap elég egyszerű és az intézeti honlap struktúrájába van beépítve (vagyis így túl nagy önállóságot nem élvezhet). Szerepe inkább csak informálisnak mondható, alapinformációk találhatóak meg a könyvtárról, állományáról, illetve a katalógust lehet megnyitni a honlapról.

Az intézetben tanulók, dolgozók, vagy csak egyszerűen a francia kultúra iránt érdeklődők húzhatnak hasznot a honlap létezéséből, bár még egyszer megemlítem nem túl interaktív a felület. Állandó tartalommal van feltöltve, nem igazán változtatják.

Becsalogatásra, hasznos információk közlésére ideális a honlap. Aki nem tudott a médiatárról, a honlap alapján (némi) információt szerezhet róla.

Manipulációt itt sem veszek észre igazán, annyira minimális a közölt információ, hogy az nem igazán tud befolyásolni semmit. Ha mégis inkább negatív irányba.

Tézisek 1 ELTE PPK Könyvtár

ELTE PPK Könyvtár

Az ELTE Pedagógia és Pszichológiai Kar Könyvtárának honlapja egyértelmű társadalmi funkcióval és szereppel bír. Társadalmi funkciója mivel felsőoktatási könyvtár elsősorban az intézményi hallgatók, oktatók kiszolgálása a megfelelő szakirodalommal. Másodsorban nyilvános szakkönyvtár így a téma iránt érdeklődőket is hivatott ellátni. A honlap szerepe tovább bontható a könyvtárral kapcsolatos hasznos információk tárházára. Megtalálható a nyitva tartás, a katalógus, adatbázisok, friss hírek stb. leírása, ezzel is megkönnyítve a kapcsolatot a könyvtár és a felhasználók között.

A felhasználók csoportja az intézmény hallgatóiból, oktatóiból és a külsős felhasználókból áll. Az ők haszna a honlapból, hogy nem kell feltétlenül személyesen bemenni a könyvtárba, ha egy dokumentum iránt érdeklődnek, meghosszabbítsák a kölcsönzést, vagy csak érdeklődnek a pedagógia, pszichológia iránt. Szerintem egyfajta megelőző lépés a honlap megtekintése, mielőtt a könyvtárba betérne a felhasználó.

A tartalom szolgáltatóját (könyvtárat) a gyorsabb munkavégzés sarkalja a honlap (tartalom) szolgáltatására. Illetve szóba jöhet más intézmények érdeklődése is, napjainkban első lépésként mindenki az Interneten néz utána a dolgoknak.

Nem hiszem, hogy manipulációs eszközként lehetne felfogni a könyvtár honlapját, inkább egyfajta kommunikációs segédeszköznek felelhetne meg. Sok információt tartalmaz a honlap, amely tudatában a felhasználók okosabban térhetnek be a könyvtárba, céltudatosabban, magabiztosabban végezhetik kutatásaikat, vagy „csak” felkészültebben kérik a könyvtáros segítségét.

2011. május 4., szerda

Tézis 1. NYME SEK Könyvtára, JAMK

NYME SEK Könyvtára

A weboldal alapvető célja, hogy tájékoztatást nyújtson a könyvtárról, használatáról, szolgáltatásairól, illetve minden közérdekű adatot hozzáférhetővé tegyen a használók számára. A mai világban muszáj, hogy egy intézménynek legyen honlapja, illetve hogy azon minél szélesebb felhasználói kör számára szolgáltasson információkat. A honlap célközönségébe nem csak a beiratkozott olvasók, hanem a SEK hallgatói, az oktatók, külső felhasználók, valamint más könyvtárak és szakemberek is beletartoznak. Ennek megfelelően építették fel az oldalt, és alakították ki a menüpontokat, illetve a tartalmat.
Az egyetemi központról és a könyvtárról is mindent megtudhatunk az első két menüpontban, mint a történet, munkatársak, adatok, nyitva tartás, szabályzatok, stb. Ezen kívül elérjük a különgyűjteményeket, katalógust, e-könyvtárt, linkgyűjteményeket, pályázati oldalakat. A tartalom szempontjából legfontosabb talán az e-könyvtár. A könyvtárban helyben, intraneten keresztül elektronikus tananyagok olvashatók, szakdolgozatok, PHD dolgozatok, oktatói publikációk és tudományterületek szerint rendszerezve segédanyagok. Tehát az első számú cél, a könyvtárról való információszolgáltatás mellett az elektronikus anyagok elérését tartom a legfontosabbnak.


JAMK
A József Attila Megyei Könyvtár honlapja is főként az intézményről való tájékoztatást szolgálja. Emellett az adatbázisokat és szintén az e-dokumentumok részét tartom a legfontosabbnak. A menüben és a főoldal furcsa felosztásában nehéz bármit is megtalálni első ránézésre, az e-dokumentumokat az "adatbázisok" - cella alatt kell keresni. Ekkor eljutunk egy különálló oldalra: http://www.jamk.hu/ek/index.html, ahol tematikus rendbe szedve találjuk az anyagokat. Érdemes itt körülnézni, mivel a dokumentumok nem csak a könyvtárban, hanem bárhonnan az internetre csatlakozva elérhetőek. Ha valaki helytörténeti vagy muzeális könyvekre kíváncsi, jó minőségben olvasható minden szkennelt szöveg. Amennyiben valaki nem akar elcammogni a könyvtárba, és kitenni magát a különleges vendéglátásnak, mindenképp érdemes körülnézni ezen az oldalon.

2011. március 27., vasárnap

Eötvös Károly Megyei Könyvtár - A tartalom társadalmi funkciója

A könyvtár az állampolgárok tájékozódása érdekében közérdekű információkat szolgáltat. Együttműködik a megye összes könyvtárával, ezáltal terjeszti a kultúrát és az irodalmat. Összefog a városi könyvtárakkal, segíti a községi könyvtárakat.
A megyei olvasókör számára online katalógusukban (ALEPH) keresési lehetőségeket biztosítanak gyűjteményeikben.
Közművelődési értékeket közvetítve a honlap funkciójának eleget tesz.
A könyvtár különböző részlegein ( rengeteg programmal várják az érdeklődőket, az aktuális programokat központi helyen feltüntetve a honlapon.
A könyvtár részlegei:

Amerikai Kuckó - az amerikai kultúrát kedvelők számára amerikai irodalommal kapcsolatos gyűjteményt őriznek, különböző rendezvényeket szerveznek
Gyermek-és Ifjúsági Könyvtár - gyermek- és ifjúsági irodalom gyűjtése
Helyismereti Gyűjtemény - Veszprémmel, Veszprém megyével kapcsolatos dokumentumok feldolgozása, megőrzése és gyűjtése
Kistérségi feladatellátás - kistérségi könyvtárak dokumentumellátása
Közművelődés- és módszertan - magyar közművelődési feladatellátás
Olvasószolgálat és szaktájékoztatás
Zenemű- és médiagyűjtemény

Az egyes szolgáltatásaikról szóló információk megfelelő bontásban megtalálhatók, ahogy elérhetőségükről, nyitva tartásukról, díjtételeikről, részlegeikről és a pályázatokról is tájékoztatják az ide látogatókat.

2011. március 22., kedd

KSH Könyvtára -Tézis 1.

A tartalom társadalmi funkciója szempontjából kissé furcsa helyzetben van a Központi Statisztikai Hivatal Könyvtára.
Egyfelől, a tel­jes­ség­re törekedve gyűjti a magyar, vá­lo­gatva a külföldi statisztikai és demográfiai szak­irodalmat. Segíti a KSH munkáját. Tehát a statisztika területén nem csak a hivatal dolgozóit próbálja kielégíteni, hanem azokat a hallgatókat, kutatókat vagy egyszerű érdeklődőket, akik a statisztika iránt érdeklődnek, vagy munkájuk folytán szükségük van az összegyűjtött, feldolgozott és rendszerbe foglalt adatokra, számokra.Ehhez szerintem a KSH és a könyvtára egyaránt biztosítja a feltételeket, elérhetővé teszik az adatokat, vagy azok elérhetőségét kiadványaik, e-folyóirataik, adatbázisaik révén.

Másfelől azonban az emberek nagy része nem tudja, hogy a statisztikával kapcsolatos irodalmon kívül menyi minden megtalálható a KSH Könyvtárában.
Sokan nem tudják ugyanis, hogy a könyvtár kötelespéldány jogosultsággal rendelkezik (már 1897 óta), melynek következtében hatalmas állománnyá fejlődött.
Minden Magyarországon megjelent vagy magyar vonatkozású könyvből kap egyet ennek megfelelően, így a statisztikán kívül szinte az összes területen megjelent könyvvel rendelkezik.
Nagy hátránya azonban, hogy mindenből csak egy van. Valamint férőhely híján, kénytelen a törökbálinti tároló könyvtárban elhelyezni a dokumentumok több, mint 60 százalékát, így előfordulhat, hogy a kívánt könyvre várni kell pár napot.
Azonban ennél is nagyobb hátrány, hogy kölcsönözni csak azok tudnak, akik a II. kerületben laknak. A többi könyvtárlátogató számára csak helyben használatra van ehetőség.

Szerintem, ha megfelelően lenne hangsúlyozva az, hogy nem csak statisztikával kapcsolatos dokumentumok találhatóak meg gyűjteményében, és ha kiterjesztené a kölcsönzői körét, akkor ez egy olyan hivatallal egybekötött könyvtár lenne, amely magas színvonalon tudná teljesíteni küldetését, és a lehető legnagyobb mértékben ki tudná szolgálni a felhasználók igényeit.

2011. március 15., kedd

Gróf Bercsényi Zsuzsanna Városi Könyvtár Budaörs

A könyvtár egy általános gyűjtőkörű városi könyvtár. Van külön helytörténeti és zenei gyűjteménye, illetve kiemelten odafigyel a gyermekekre.
Honlapján tobzódnak az interaktív elemek - melyek személy szerint engem néha bosszantottak -, de igazán web2.0-ás elemekkel nem igazán talákozhatunk.
Nincs távoli kölcsönzés vagy előjegyzés, rss feed, hírlevél, közösségi portálhoz való csatlakozási lehetőség, fórum, vagy blog, viszont van GoogleMaps az elérhetőségeknél, rengeteg külső hivatkozás összegyűjtve (Ugródeszka) és elektronikus könyvtár (helytörténeti).

A gyűjtemény:

A gyűjteményt saját maguk is a honlapon jól elkülöníthetően négy részre osztják.
- Gyermekkönyvtár (Itt külön találunk menüpontokat a beiratkozásra, használatra, rendezvényekre...stb. vonatkozóan)
- Felnőttkönyvtár (Gyermekkönyvtárhoz hasonlóan itt is külön minden vonatkozó információ fel van tüntetve)
- Budaörsi Elektronikus Könyvtár (Helytörténeti gyűjtemény)
- Zeneszoba (Zenei gyűjtemény)

Az Ugródeszkán belül három csoportot találunk:
- Magyar Könyvtári Keresők
- Adatbázisok (Mindenféle tudományterületről gyűjtöttek, ingyenesen elérhető adatbázisokat.)
- A Budaörsi Társintézmények és Hasznos linkek pedig közérdekű információkat tartalmazó, vagy az emberek szórakozását szolgáló egyéb honlapokra mutatnak.

Mi jellemzi a honlapot?

Interaktivitás, "mozgékonyság".

Belépő (intro)

A menürendszere is interaktív, ki-be "ugrál", ami számomra nagyon nehézkesen kezelhető volt, szerintem sokkal barátságosabb és célszerűbb lenne egy rögzített menürendszer.

A gyerekeknek lufis Micimackó, a "zenészeknek" képek és felugró ablakok a szolgáltatások leírásánál.

Véleményem szerint a könyvtár (és honlapja) teljes mértékben megfelel funkciójának, nem gondolom, hogy Budaörs város lakói ennél profibb (és web2.0-ás alkalmazásokkal tarkított) honlapot várnának el. Ettől függetlenül a következőket lehetne még a honlaphoz kapcsolni, amelyeknek gyakorlati hasznát a könyvtárhasználók is élvezhetnék;
- távoli hosszabbítás, előjegyzés lehetővé tétele
- vakbarát honlap (A könyvtárban vannak eszközök, de a honlapot is módosíthatnák, vonatkozzon ez az Elektronikus Könyvtár anyagára is.)
- közösségi alkalmazás
- blog/fórum (pl. anyukák gyermekkönyvekről, tanácsok, öletek, tapasztalatok megosztása, ajánlások)
- visszacsatoláshoz felület
- e-folyóiratok, rss-feedek, hírlevél
- videomegosztás, képmegosztás (rendezvények)
Úgy gondolom, hogy egy "Ügyfélkapu" kapcsolat összekötése a könyvtár rendszerével, szintén hasznos lehetne. Gondoljunk bele, egyetlen felhasználónév és jelszó lenne az, aminek a segítségével távolról meghosszabbíthatnák egy könyv lejárati dátumát az olvasók, ugyanakkor Budaörs Város Önkormányzatánál is az e-ügyintézés ezzel történhetne, a kapcsolat (link) a kettő között alapvetően már megvan, csak jobban ki lehetne építeni. Illetve a könyvtárosoknak ez alapvetően nem feladata, de fejlődhetne ilyen irányba a tájékoztatás/információszolgáltatás. Az azt igénylő felhasználóknak online segítségnyújtás az ügyintézésben. Ez nyilván többletfeladatot jelentene, de egy könyvtár esetében, amely elsősorban egy helyi lakosság igényeit hivatott kiszolgálni, egy lehetséges fejlődési útvonalat jelent, és úgy vélem olyat, amely jó eséllyel megteremti a könyvtár további fenntartására/üzemeltetésére az igényt.

2011. március 7., hétfő

A BCE KK honlapján megjelenő tartalom társadalmi funkciója és viszonya a tartalomszolgáltatás rendszeréhez

A közgazdaságtudomány szakkönyvtárában vagyunk. Első gondolatunk biztosan az, hogy itt csak ilyen témájú könyvekkel fogunk találkozni, pedig ez a könyvtár sokkal nagyobb kínálattal rendelkezik. Akkor viszont felvetődhet a kérdés, hogyha ez egy bizonyos tudományterület szakkönyvtára, akkor viszont minek ide, szépirodalom, nyelvkönyv, társadalom- és természettudományokhoz kapcsolódó irodalom, közigazgatástudományi tárgyú könyv, történeti gyűjtemény, Európai Unióval foglalkozó dokumentumtömeg és még sok egyéb fölöslegesnek tűnő dokumentum.

Nos pont itt van a kulcsfontosságú kifejezés; csak fölöslegesnek tűnhet, de közel sem az. Ezek mind-mind a közgazdaságtudomány határterületeihez kapcsolódó kis gyűjteményrészek a BCE KK állományában. Nem elhanyagolható tény az sem, hogy bár a BCE KK a közgazdaságtudomány egyik szakkönyvtára, azon kívül egy egyetemhez tartozó (fenntartó) felsőoktatási könyvtár is, így annak minden igényét kiszolgálni köteles. Ez azt jelenti, hogy az egyetemen tanított minden szak ismeretanyagát reprezentálnia kell.

Tehát a könyvtárnak kettős szerepet kell betöltenie.

Egyfelől - és talán ez a hangsúlyosabb - ki kell szolgálnia az egyetem felmerülő igényeit, oktatókét, hallgatókét egyaránt, másrészről viszont meg kell feleljen a mindennapok közgazdászának is, hiszen sokan jönnek ide "vissza" információért.

A szerepköröket azonban tovább is boncolgathatjuk.

A hallgatók esetében nem elégséges csupán a jelenlegi információs szükségleteik kielégítésére törekednie a könyvtárnak, hanem célja kell legyen az is, hogy felkészítse az egyetemről kilépőket az életben való eligazodásra, egyéni tájékozódásra (Elsősorban most nem erkölcsi és etikai vonatkozásokra gondoltam, - bár a könyvtár ilyen jellegű nevelő funkciója is nagyon fontos -, hanem arra, hogy ténylegesen fel tudja-e készíteni a diákokat arra, hogy "egyedül" is képesek legyenek a mindennapi életükhöz, munkájukhoz szükséges alapvető információk beszerzésére?)

A következőkben kétféle elemzési szempont szerint próbálom majd meg csoportosítani a BCE KK állományát, szolgáltatásait, honlapjának alkalmazásait. Az egyik csoport a tudományterületek szerint szétválasztott tartalmak, míg a másik a hallgatói igények teljesítésére és az életre nevelésre irányuló eszközök.



Tudományterületek

A BCE KK csoportosítása:

























Így már könnyebben átlátható, hogy milyen területekről is beszélünk. Itt kiemelendő és fontos momentum, hogy ezekhez a kategóriákhoz egy-egy szak/tárgy/kurzus bizonyosan kapcsolódik, azt hívatott kiszolgálni ez az állomány. Ezen felül meg kell említenem, hogy az Európai Unióval foglalkozó itt található rengeteg szakirodalmat, az indokolja, hogy a BCE KK Európai Dokumentációs Központ is egyben. A történeti dokumentumok többsége a közgazdasági egyetemmel, illetve a könyvtár történetével kapcsolatos, és ha jobban belegondolunk logikus, hogy az adott intézmény őrzi historikus jellegű dokumentumait. Az egyetlen, ami továbbra is magyarázat nélkül maradt, az a szépirodalom. Egy-egy kurzuson előfordulhat, hogy szépirodalmi mű is a kötelező vagy ajánlott irodalom listájára (társadalomtumomány, politikatudomány, pszichológia esetében megeshet) kerül.

Itt tehát megállapíthatjuk, hogy a hallgatói és oktatói igények kiszolgálásáról van szó.

A BCE KK törekszik arra, hogy minden évben beszerezze a legfrissebb szakirodalmat, hogy minden kötelező irodalomból elégséges - minél több - legyen.

Minden ott dolgozó könyvtárosnak tulajdonképpen két beosztása van. Például: tájékoztató könyvtáros, olvasószolgálatos, feldolgozó...stb., de mindenkinek külön feladata is van. Ez az úgynevezett tanszéki kapcsolati könyvtáros/koordinátor. A könyvtárosok kaptak egy-egy tanszéket az egyetemen, hiszen a BCE-n nagyjábó teljesen felszámolták a tanszéki könyvtárakat, gyűjteményeiket a BCE KK állományába integrálták. Ezen tanszékek oktatói, kutatói minden szemeszter előtt pár héttel leadhatnak egy listát az oktatáshoz szükséges anyagokról, de ezen felül ad-hoc feladatotkat is adhatnak a könyvtárosnak (Például: egy valamilyen neves közgazdász biobibliográfiájának elkészítését).


E-források csoportosítása:

Az átfedések természetesen elkerülhetetlenek, de nem is ez a cél. Itt csak a fő jellemző alapján kívántam rendezni az elérhető E-forrásokat.

A Műhelymunkák, Oktatói publikációk, Szakdolgozatok és TDK-k azért maradtak ki a besorolásból, mert ezek mind az egyetem "saját" termékei, egyediek. Nem úgy kezelendők, mint az adatbázisok és e-folyóiratok, vagy a KLIKK.

Ezek a források a hallgatóknak a tanulmányaik során bírhat jelentőséggel. Ám itt felvetődhet a könyvtár tanító szerepe! Rá tudja-e venni hallgatóit, hogy ezeket az adatbázisokat (szakterületükön meghatározó), úgy megismerjék és olyan szinten tudják kezelni (keresés), hogy azt a későbbiekben munkavégzésük során is hasznosítani tudják majd. Erre jók lehetnek a BCE KK különböző felhasználói tréningei, adatbázisok tesztverzióinak elérése is. (Értendő ez nem csak az adatbázisokra, hanem a többi forrástípusra is.)






























Az internetes folyóiratok többsége gazdasági, üzleti, pénzügyi, jogi (és cég), marketing jellegű.
A következő felsorolás a nem gazdasági, hanem a társadalomtudományokhoz, vagy egyéb tudományterületekhez kapcsolódó lapokat tartalmazza:
- Esély
- Eszmélet
- Korall
- Kovász
- Közbeszerzési értesítő
- (Kreatív)
- Kritika
- Magyar Pszichológiai Szemle
- Médiakutató
- Médiamix
- Minőség és Megbízhatóság
- Mozgóvilág
-Ön-kor-kép
- Polgári Szemle
- Replika
-Review of Sociology...
- Századok
- Szociológiai Szemle
- Társadalomkutatás
- Tér és társadalom
- TMT
-Valóság

Ezeken kívül a kiadók szerinti csoportosítást is találhatunk, illetve további inygenes forrásokat is felsorolnak még. "Nevelés": MATARKA, EPA - keresők használata.

A KLIKK-ben már eleve egy tematikus csoportosításban találjuk a különböző, ingyenesen elérhető lehetőségeket.
Kategóriák:
- Általános információk
- Hírek, hírügynökségek, gazdasági portálok
- Gazdasági jellemzők és mutatószámok
- Hazai gazdaság- és társadalomkutató szervezetek
- Pénzügyek, pénzügyi piacok
- Céginformáció
- Kis- és középvállalkozások forrásai
- Jogi információ
- Hazai szakmai szervezetek
- Műhelytanulmányok
- Nemzetközi szervezetek
- Európai Unió
- Bolognai folyamat

Az elektronikus forrásokról általánosságban elmondható, hogy a hallgatók minimális saját "motivációjával"(érdeklődés), megvalósulhat a könyvtár azon kettős funkciója, hogy képes legyen a tanulmányokhoz szükséges információkat szolgáltatni, ugyanakkor a tanulóknak támasza lehessen a későbbiekben is.

A meebo és skype "táv"tájékoztatás eszközök, valójában csak a jelenlegi/adott időpillanatbeli információs igény kielégítésére használhatóak, a hallgatóknak nem adhat új kompetenciát az alkalmazásuk. (Legfeljebb a kérdésmegfogalmazásban szerezhetnek gyakorlatot. Illetve "bennük lesz a tudás", hogy a BCE KK honlapját felkeresve bármikor tájékozódhanak ilyen módon.)

A Tudományos keresők és a Refworks használata is csak olyan általános ismereteket fejleszthet ki a hallgatókban, amelyek nem feltétlenül adott szakterületükön jelenthetnek majd előnyőket számukra, de a mindennapi életükben, bármilyen munka elvégzéséhez fontosak lehetnek. (Például: keresés; kifejezések, asszociásciós képesség, mérlegelés képessége, illetve irodalom gyűjtése, rendezése.)

A közgazdaságtudomány témakörében rengeteg a hagyományos forrás, amelyeket a BCE KK összegyűjtött és rendezetten szolgáltat is. (Ilyen módon nem is biztos, hogy fellelhető lenne máshol az ismeretanyaga, gyűjteménye és feltártsága teljesnek tekinthető.) Ez az internet korszaka előttre értendő, de napjainkra is vonatkoztatható, hiszen a hagyományos dokumentumgyűjteményét is folyamatosan aktualizálja és gyarapítja, de alkalmazkodott az új elvárásokhoz is, amelyben szintén a teljességre törekszik (E-források). Ezen kívül konferenciákat/tréningeket/kiállításokat is szerveznek, amelyek mind a közösségépítés, képzés és udásátadás egy-egy lehetséges fóruma.

Egyfelől gyűjti a tartalmat, másfelől pedig hozzáadott értékkel (címleírás, feldolgozás, kivonatok, rendezés, könyv- és disszertáció ajánlók...stb.) szolgáltatja azokat, illetve közvetetten sajátot állít elő (Műhelytanulmányok, Oktatói publikációk, Szakdolgozatok/TDK). Ezen "saját" dokumentumokhoz az internet előtt is biztosították a hozzáférést, ám a mostmár még szélesebb körben "terjeszthetik" (Persze csak a könyvtár beiratkozottai tekinthetik meg ezeket, de VPN-nel akár otthonról is, kényelmesen.) A meebo, skype, rss, twitter pedig lehetővé teszi, hogy "felhívja magára a figyelmet" a könyvtár, ne csak a hallgatókat, oktatókat vonzza be a könyvtárba, és tartsa velük a kapcsolatot ilyen formán is , hanem a szélesebb közönséggel is.
(Egy példa: Így egy KKV-nál dolgozó személy is tájékozódhat a könyvtárostól és valószínűleg fog is. A könyvtárba nem biztos, hogy bemenne az információért,e-mailt sem írna, mert arra ki tudja, hogy mikor válaszolnak.)

Mit nem nyújt: közösségi felület (Például: Facebook; közgazdászok kapcsolati hálót építhetnek ki. Jelenlegi és öregdiákok, "pályakövetés", egymás karrierjének segítése/építése), a könyvtárban csöndben tanulni kell, van aki egyedül tanul, két konzultációs szoba arra kevés, hogy közösség legyen. A Facebook és Twitter profil sem segít ezen önmagában, mert ott nem feltétlenül a könyvtárhasználók és könyvtárat kedvelők fognak tömörülni. Nekik ez csak egy információfelület a könyvtárról, ami manapság sokkal nyilvánvalóbb a fiatalok számára, mintha a honlapcímet ismernék, vagy a Google-ben keresnének rá.

Képzeljük el pedig például azt, hogy a Twitteren a könyvtár közvetítésével ("profil"), kialakulna egy alumni-rendszer. Megtekinthetnénk ki-kit "követ"? A legnépszerűbb követett öregdiákoktól pedig tanulhatnának, kérdezhetnének a fiatalok, "karrierképet" kaphatnának, sokkal közvetlenebb és kevésbé erőltetett módon, mint egy-egy karriernapon szervezett beszélgetés a "nagyokkal", vagy pedig az egyetemi évfordulókhoz kötött nagyobb találkozókon erre lehetőség van.

2011. március 6., vasárnap

Debreceni Egyetemi és Nemzeti Könyvtár, Miskolci Városi Könyvtár és Információs Központ- Tézis 1 (társadalmi szerepek, tartalomszolgáltatás) - Tézis 1


Elsősorban könyvtári dolgozók mindennapi munkájának egyszerűbbé tételét, egyetemi hallgatók keresését, kutatását, tanulását; valamint az oktatók tevékenységét sekíti elő.


Célcsoport: szűkebb, mint egy közművelődési könyvtár esetében. Főként Felsőoktatásban résztvevőkre orientálódik.


Adatbázisok révén fontos szakmai kutatásokat tesz lehetővé.

Kölcsönzés dokumentumok széles körében.


Szolgáltatások révén társadalmi szerepét tekintve cél, hogy minél könnyebb legyen a felület használat, tartalommegosztások, egymás munkájának segítése kerüljön előtérbe. Folyamatos kommunikáció, chat, olvasói box, valmint WikiLib használatával tájékozódni lehessen a könyvtár lehetőségeiről. Ezek együttesen elősegítik a könyvtár tartalomszolgáltatásának fejlesztését.


Hasznos, hiszen a rengeteg adatbázis, gyűjtemény és katalógushasználat mellett, aktuális eseményekről, projektekről tájékozódhatnak a felhasználók. Az egyetem hallgatói is aktív résztvevői lehetnek a könyvtár munkájának: szerkeszthetnek, megoszthatnak tartalmakat is.

Továbbá tanulmányaikhoz szükséges dokumentumokat kölcsönözhetnek, elektronikus adatbázisokban, szaklapokban is informálódhatnak.

Fejlesztés alatt állnak az elektronikus tananyagok feltöltése is, mely szintén hasznos például kurzusok teljesítéséhez.


A tartalom szolgáltatóját elsődlegesen az információ megosztása, széles és felhasznáróbarát környezet készteti a tartalmak megosztárása. Főként a hallgatókért, oktatókért és tudományos tevékenységeikért van.


Manipulációt nem látok különösebb módon. inkább ösztönzést a megosztó aktív tevékenységre a felhasználók részéről is. Valamint az elektronikus, és külföldi adatbátzisok, valamint projektek megtekintésére, aktív használatára sarkal.



Miskolci Városi Könyvtár és Információs Központ


Széles közönség számára hasznos. Idősebb és fiatalabb korosztályt egyaránt érintenek a szolgáltatások és a programok is. Felületét tekintve a fiatalabbak könyebben eligazodhatnak rajta. Rengeteg online alkalmazás, kapcsolatfelvételi lehetőségével kedvező képet mutat magáról a könyvtár.

Fiatalabb is idősebb olvasók is egyaránt blogolnak, hozzászolnak, üzeneteket, véleméyneket osztanak meg, szolgáltatásokról eseményekről.


Hasznosságát tekintve elsősorban a dokumentumkínálat mellett a könyvtár életében megjelenő események hírek változások megosztása, közreadása fontos.


Mindezen alkalmazások és információk megosztásával a használók körének bővítése, visszajelzések megtekintése is célként szolgál. Egyre szélesebb körben, online módon is jelen akar lenni a könyvtár skype, űrlapok, webmesternek küldhető üzenetek segítségével, valamint twitter, facebook segítségével egyaránt.


Nem jobban manipulatív, mint más oldal. Az egyre jelentősebb online , alkalmazások az idősebb korosztályt is igyekszik célba venni.

2010. április 28., szerda

Pető Intézet Tézis 5.

Az 5. Tézis folytatáshoz új honlapot választottam, mert az Iskolai kirándulás honlap a következő elemzésekre nagyon kevésnek bizonyul, hiába a benne rejlő közösség szervező erő.
A honlap amit választottam a Pető Intézet honlapja. http://www.peto.hu/
Olyasmit szerettem volna elemezni, ami egy kicsit arról az emberi közösségről, sorsokról szól, amiről, akikről ha nem is beszélünk nap mint nap, van, létezik és olyan problémákkal küzdenek, amelynek megoldása, elviselése, jobbítása, kimeríti az ember fogalmát.

Közösségi szervező erők
Ebben az esetben igen komoly közösségi szervező erő nyilvánul meg. Kb. 1500 mozgássérült kisgyermek és felnőttkori rehabilitációt igénylők küzdelme zajlik éveken át azt a célt kitűzve maguk előtt, hogy a csepp reményt is megpillantva javuljon még ha nem százszázalékosan is az állapotuk. A szülők közösen a gyermekkel dolgoznak a javuláson, amely nagyon fontos formáló erő. Nagy a tét: tartalmasabb önálló élet, munkába való visszatérés. Rendkívül összetett folyamat zajlik itt.
A honlap használata lehetőséget nyújt különböző információk begyűjtéséhez. Az internetnek nagyon fontos szerepe van. A hasonló sorsközösség már önmagában egy közösségformáló tényező. A közös fókuszálás a munkára, amelynek értéke felbecsülhetetlen, hiszen az egészségről a jobbításról szól.
Közösség és társadalom
Mi lehet ennyire egyértelmű formáló erő mint az itt zajló nevelés, és munka. A társadalmi szerepvállalás kimagasló, és a társadalom segítsége létfontosságú.
Itt az azonos sors vetül ki, és azaz életfilozófia válik érzékenyen fontossá, hogy pozitiv életszemléletet sugároz, ad, hisz, anélkül kicsit stílszerűen „egy tapodtat” nem lehet haladni a jobbulás felé.A civil mozgalmak szerepvállalása abszolút jelen van.
Néhány példa:
Konduktív Nevelési Rendszer Nemzetközi Pető András Társasága
http://www.petoassociation.hu/
Tégy a Pető Intézet Gyermekeiért Alapítvány
http://www.tegyapeto.hu/

A nemzetközi kapcsolatok terén óriási a közösségi kapcsolódás
SCOPE http://www.scope.org.uk/ cerebrál paretikus gyermekek szervezete A szervezet biztosítotja a technikai és anyagi hátteret, a Pető Intézet pedig szaktudását adja, a Pető-módszer alkalmazásával.
USA, Grand Rapids www.aquinas.edu/clc Hallgatói képzésüket a Pető Intézet valósította meg. Az amerikai hallgatóknak biztosítják az elméleti és gyakorlati tananyagot.
Izrael, Rishon-Le-Tzion A nyolcvanas évek végén, szülői kezdeményezésre alakult meg a Tsad Kadima szervezet, melynek keretében először csak iskolás, ma már minden életkorú gyermeknek tartanak szaktanácsadást és gyakorlati foglalkozásokat.
Németország, Ulm Szülői kezdeményezésre alakult meg a FortSchritt egyesület 2001-ben. Folyamatosan tartanak foglalkozásokat az óvodás korú gyermekek részére. Az itt élő családok keresik a szponzorációs lehetőségeket, illetve az állami támogatás lehetőségét.
Norvégia, Tromsø - 1994 óta rendszeresen segít a Pető Intézet a norvég cerebrál paretikus gyermekek konduktív nevelésében.
Olaszország, Róma – a 2003-ban megkezdett olasz kapcsolatok keretében szaktanácsadás és konduktor biztosítása által egy rehabilitációs iskolában folyik a konduktív nevelési módszer alkalmazása, kisiskolás korú gyermekek részére.
http://www.leonardavaccari.it/
Ausztria, Linz – Mehrfach Therapeutisches Zentrum MTZ Linz
Az első ausztriai intézmény, ahol a Pető intézettel kötött szerződés alapján 1998-ban megkezdődhetett a konduktív pedagógia. A centrum szülői kezdeményezéssel jött létre, ahol folyamatos konduktív nevelés zajlik a korai életkortól a felnőtt korig. Az intézmény főleg szponzori segítséggel működik.
http://www.therapie-mtz.at/

Fontos konduktor képzés folyik elengedhetetlenül szükséges az oktatás. A honlap erre is megfelelő teret biztosít. Ennek kiválóan megfelelve elirányít a főlapról a főiskolai honlapra a kiváncsiságunk.
Igazán értékes a honlapon megtalálható web-linkek
WebLinkek

Magyar Konduktorok Egyesülete
Partner intézetek, szervezetek
http://www.aquinas.edu/clc/
http://www.unn.no/
http://www.therapie-mtz.at/
Rólunk írták 2009-ben
Rólunk írták 2008-ban
Rólunk írták 2007-ben

Nagyon fontosnak tartom például a Rólunk írták rovatot, még ha nem is napi aktivitást jelent, de a tapasztalatokat, élményeket, gondolatokat kiválóan meg lehet osztani.
A közösség fomálásban és egyben a tájékozódásban ennek óriási szerepe van, hiszen a probléma ami miatt alakult ki ez a közösség nagyon érzékeny és ezzel együtt rendkívül nyitottá válik, hiszen a tapasztalatok cseréjével egymás buzdításával nagyon sokat tudnak egymáson segíteni.
A honlapon belül el tudunk navigálni az „Együtt könnyebb” szülői csoport felületre, ahol segítséget nyújtanak a honlapon is látható programokkal, szakmai beszélgetésekkel stb.
http://www.peto.hu/szuloicsoport/

A kérdezz felelek menü az konduktív óvoda oldalon jelenleg fejlesztés alatt áll, de nyilván elkészültekor nagyon fontos kérdések és válaszok látnak napvilágot ebben a közösségi térben, úgyhogy ezek az emberek ezután személyesen is találkozhatnak, hisz „egyfelé” mennek.
A főmenűben a tájékozódás rovaton belül a kérdezz felelek rovatban már felmerülnek a legfontosabb kérdések válaszok, de ezek nem blog vagy fórum formájában, hanem információ átadását támogatva kivonatolva két szakorvos cikkéből.

2010. január 20., szerda

Tézis 1 - A38 Hajó weblapja

Milyen társadalmi funkcióval bír?

Mivel egy profitorirntált vállalkozás weboldaláról van szó, így elsődleges cél a minél nagyobb haszon elérése, a szolgáltatás eladása. Ennek az eszköze a kulturális értékek közvetítése révén a figyelemfelkeltés, tájékoztatás. Tegyük fel, hogy kapunk egy listát, melyen számunkra ismeretlen együttesek vannak feltüntetve, vagy egy ifjú író könyvbemutatóját látjuk a programfüzetben. Nem fogunk úgy dönteni, hogy bármit is megnézünk, meghallgatunk, hiszen miért is vennénk zsákbamacskát. Ezért szükséges egy minimális, mégis felcsigázó és stílusos tájékoztatás az adott programról. A designe illetve a tartalom megfelelő formában való közlése, nagyon fontos ebben a szakmában, hiszen a rosszat is el lehet adni jól, és fordítva, amivel a konkurencia is tisztában van. Az ilyen jellegű vállalkozások mindig jó, helyzetben vannak – ha okosak –, mert mindig is lesznek zenekedvelők, táncos-lábúak, az irodalom és a művészet egyéb ágainak szépségeire szomjazó művészlelkek. Az itt nyújtott programok, tökéletesek a kapcsolatteremtésre, legyen az személyes vagy akár üzleti. A fiatalok szívesen ismerkednek szórakozóhelyeken. Az ismeretlen művész, neves pártfogóra találhat.

Milyen csoportnak? Milyen haszonnal? Milyen igényt elégít ki?

Az oldal főként a fiatalabb korosztály számára kínál folyamatos programokat, de a társadalom minden korosztályának, rétegének ajánlanám. A gyermekprogramoktól, a mai modern zenei koncerteken át, az ízletes borvacsorákig, illetve a komoly művészeti eseményekig, igen széles és színes repertoárból lehet válogatni az ide látogatónak. Az oldalon találhatóak olyan menüpontok, melyek komoly technikai leírást tartalmaznak a létesítmény hangfelszereléséről, a termek befogadóképességéről, vagy éppen az aktuális éttermi választékról, árakról. Ez igen hasznos információként szolgálhat, egy rendezvényszervező cég számára, amely helyszínt keres egy programjához, vagy egy zenekarnak új albumuk rögzítéséhez. Az oldal egyaránt hasznos a tartalom szolgáltatója számára, és a böngésző számára is. Az információk révén a „vevő” megtalálhatja amire szüksége van, az „eladó” pedig profitálhat szolgáltatásából.

Mi készteti a tartalom szolgáltatóját a tartalom szolgáltatására?

Esetemben kijelenthető, hogy az elsődleges késztetés a szolgáltatások eladása, a konkurencia kiszorítása, a minél színvonalasabb programok ajánlása, színvonalas formában. Másodsorban a kulturálódásra, szórakozásra, való felhívás.

Mennyiben része az adott tartalomszolgáltatás bármilyen előjelű „manipulációnak”?

Az oldal tekinthető manipualtívnak, hiszen az a célja, hogy a minél több embert becsábítson a rendezvényekre. Egy ilyen jellegű weboldal esetében, bármilyen információ szolgáltatása befolyással bír a látogató számára.

2010. január 19., kedd

Országos Vérellátó Szolgálat - tézis 1

Az emberi vér semmi mással nem pótolható. A betegellátás biztonságos működéséhez Magyarországon évente 500 000 egység vérre van szükség. Önkéntes véradással egy egészséges felnőtt akár három embertársán is segíthet, mivel a tőle levett egy egység teljes vérből három különböző vérkészítmény állítható elő. A vérellátás biztosítása tehát egyfelől elengedhetetlenül fontos, közös társadalmi érdek, másrészt – közös feladat, mely az egyén szintjén önkéntes adományozással valósul meg. Az OVSZ feladata, hogy eljuttassa a vért a véradóktól a betegekig. A honlapon megjelenő tartalom döntő része közvetlenül ehhez a funkcióhoz kapcsolódik (pl. a véradás feltételeivel, körülményeivel kapcsolatos tudnivalók), így a webhelyet tekinthetjük a véradók toborzására, a velük való kommunikációra szolgáló eszköznek. Tartalomszolgáltatóként az OVSZ saját működéséről is szolgáltat információt (itt közlik pl. az OVSZ-re vonatkozó jogszabályokat, az éves költségvetést, beszámolót – ezek nyilvánosságra hozatala fontos a közpénzből működtetett intézmény feletti társadalmi kontroll szempontjából.)

Különböző helyzetű felhasználók valós információigényét elégíti ki a webhely.
Véradók:
A (potenciális) véradókat tájékoztatják a segítségadás módjáról. A gyakorlati információkon (pl. véradási helyszínek és időpontok) túl mintegy GYIK-ként, kérdések (pl. „Ki lehet véradó?” „Mi történik a vérellátóban?”) és rövid, közérthető válaszok formájában ismertetik a véradás folyamatát, az eljárás menetét, az alkalmazott eszközöket stb. A hiteles, pontos, részletes tájékoztatás elengedhetetlen: annak, aki még sosem adott vért segít felkészülni az ismeretlen helyzetre, esetleg oldja a az olvasóban élő többé-kevésbé irracionális félelmeket (a tűtől, a vér látványától…), így megkönnyíti a (minimális!) kellemetlenséggel járó helyzet vállalását.
A véradás (természetesen az önzetlen segítségadás katartikus élményén túl) a donor számára más szempontból is hasznos lehet, ugyanis a levett vért minden esetben szűrővizsgálatnak vetik alá, melynek pozitív eredményéről tájékoztatják a véradót.
Betegek:
A szervátültetésre váró betegek a várólistán elfoglalt helyükről tájékozódhatnak a honlapon, (természetesen anonim módon, kódszámmal azonosítva).
Orvosok:
Az orvosok számára releváns a szakorvosi továbbképzésekről szóló tájékoztatás, valamint az „OVSZ könyvtár” menüpontnál letölthető szakirodalom.
Érdeklődők:
A honlap ismeretterjesztő funkcióval is bír – a cikkeket végiglapozó érdeklődő sokat megtudhat pl. a különböző vércsoportokról, vagy az első vértranszfúziós kísérletekről.

A webhely kétségkívül manipulatív – a szó lehető legjobb értelmében. Célja az olvasók megnyerése, a figyelem felhívása egy a társadalom egésze számára fontos ügyre. Legtöbben rá is szorulunk erre a befolyásolásra - hiszen magunktól talán nem jutna eszünkbe életünket (időnket…) és vérünket másokra áldozni…

2010. január 17., vasárnap

1, Milyen társadalmi funkcióval bír?

Egy intézmény honlapjának funkciója mindig kettős céllal rendelkezhet. Először mint intézménynek fent kell tartania magát, tehát érdemes olyan honlapot készítenie, ami kellően felkelti az érdeklődést, minél több embert vonz be. Második fontos funkció, hogy úgy és olyan infókat közöljön, vagyis tájékoztasson, ami releváns a böngésző igényének. Megint más egy oktató intézmény honlapjának kritériumai. Hiszen az oktatott témát/tárgyat úgy kell prezentálnia a honlapon keresztül, hogy higgyük el ez az intézmény a legjobb ezen a területen (neki vannak a legjobb oktatói, legtapasztaltabbak, legsokoldalúbbak, stb.). Ez szükésges mivel nagy a konkurencia. Szerencsés a helyzete egy tánccentrum honlapjának, hiszen mindig lesznek gyerekek, akik szeretnének elkezdeni táncolni, fiatalok, akik színesíteni szeretnék mozgáskultúrájukat, illetve idősebbek, akik kikapcsolódnának, szórakoznának egy-egy táncóra keretében. Az egészséges mozgás jótékony hatásáról már nem is beszélve minden korosztály számára. Következtetésképpen tehát leszögezhetjük, hogy minden korban lévő ember be „bevonására” kell törekedni egy ilyen típusú oldalnak/ intézménynek. Az általam választott OTC meg is teszi ezt, hiszen külön gyermek, felnőtt kurzusokat hirdet, és vannak direkt 50 év felettieknek szerveződő óra.

2, Milyen csoportnak? Miyen haszonnal? Miyen igényt elégít ki?

Mindenféle korosztálynak (nemtől, kortól, iskolai végzettségtől függetlenül) szól az oldal. Az egészséges életmód egyik alappillérére, a mozgásra, rendszeres sportolásra ad lehetőséget az intézmény. Ha a honlapot vizsgálva ezt az intézményt választjuk, mind az intézmény, mind a saját egészségünk hasznára leszünk.

3, Mi készteti a tartalom szolgáltatóját a tartalom szolgáltatására?

Az én esetemben egyértelműen mondhatom, hogy az elsődleges késztetés a táncoktatás, mint üzlet jól működjön. Legyen elég résztvevő, megérje működtetni az iskolát. Második késztető erő a tánc, a mozgás hasznosságának terjesztése.

4, Mennyiben része az adott tartalomszolgáltatás bármilyen előjelű "manipulációnak"?

Bármilyen negatív irányú manipulációnak szerintem nem eszköze az OTC honlap, inkább abba az irányba próbál manipulálni, hogy ha táncolni szeretnél őket válaszd!

2010. január 12., kedd

Stackoverflow.com – Tézis 1.

A honlap elsősorban programozóknak nyújt segítséget a mindennapi munka során felmerülő témákkal kapcsolatban, de ellentétben a legtöbb hasonló oldallal, a kezdők kérdéseit is szívesen megválaszolják.

Ahogy írják is: „Nincs túl triviális vagy újonc kérdés. A lényeg, hogy programozással kapcsolatos legyen.” Persze a részletesen és jól megfogalmazott kérdéseket elvárják

Nincs tele az oldal zavaró bannerekkel, nem ugranak elő előfizetés sürgő ablakok, ha látni akarja az ember a válaszokat.

A nyitólap rögtön a lényeget mutatja, nem kell mindenféle menüpontokban a fórum topikokat böngészni, rögtön a feltett kérdések láthatóak a címlapon.

Érdemes megjegyezni, hogy szemben a legtöbb fórumhoz hasonló oldallal, se a kérdések feltevéséhez, se a megválaszolásukhoz nem szükséges bejelentkezni, de a jutalmak miatt ajánlott.

Hogy ki szolgáltatja a tartalmat? Hát a felhasználók! Az oldal célja egymás segítése, és közben még mi is tanulhatunk. A minél jobb kérdések és válaszok megfogalmazását pontozással ösztönzik. Minden felhasználói bejegyzést pontozható (a megoldásként elfogadás mellett), és a hozzászólások mellett látszik a hozzászóló pontszáma is, így egyből látható, mennyire szakértő az adott témában.

Nem csak a válaszok pontozhatóak, hanem a feltett kérdések is, így a kérdést feltevő felhasználó is motiválva van a minél pontosabb és lényegre törőbb megfogalmazásra. Mivel a kérdezők is szerezetnek pontokat, így egy sokakat érdeklő téma felvetése is hozhat akár annyi pontot, mint a megoldása.

Negatív pontozás is lehetséges (bár nem túl gyakori), így különösen figyelnek a felhasználók a kérdések minél érthetőbb megfogalmazására.

Negatív pontozás igazából csak a nagyon hanyagul megfogalmazott kérdéseknél fordul elő, erre tipikus példa, ha egy felhasználó egyszerűen csak bemásol egy rakás kódot, és megkérdezi, hogy hol lehet a hiba, anélkül hogy részletesen leírná, hogy hogyan kéne az adott kódnak elméletileg működnie, és hogy nála milyen hibát vagy hibákat produkál.

Mivel nem csak a végleges megoldásként elfogadott válasz kap pontot, hanem a korábbi fontos hozzászólások is (ezekre bármelyik olvasó adhat pontot, nem csak a kérdező), ez tovább motiválja a felhasználókat a részvételre.

Ha egy kérdésre egy ideje nem érkezett válasz, vagy csak nem született megoldás, a kérdező jutalmat tűzhet ki, amelyben saját pontjaiból ajánl fel a hozzászólóknak és a későbbi megoldónak.

Mivel a honlap nem profitorientált, és technikai témakörökkel foglalkozik, ahol egyszerűen eldönthető, hogy egy válsz jó- e vagy sem, ezért a manipuláció kizárható.

2009. november 25., szerda

Pécsi Tudományegyetem Egyetemi Könyvtár honlapja - Tézis 1.

Oktatás, közművelődés céljából jött létre az oldal, a közösség érdekeit szolgálja.
Léte szükségszerű, elengedhetetlen, fontos. Alapvető, a felsőoktatásban kötelező.

Kinek szól?
Mint felsőoktatási könyvtár: PTE oktatóinak, dolgozóinak, hallgatóinak. Más főiskola, egyetem oktatóinak, hallgatóinak. Mint nyilvános közkönyvtár: a város és a régió lakosainak.

Milyen igényt elégít ki?
Informálódás, oktatás, tanulás, ismeretszerzés. A kikapcsolódásra és a szórakozásra nem alkalmas, ami a funkciójából adódóan érthető.

A szolgáltatás célja, hogy felkeltse az érdeklődést a könyvtár iránt. Segítse a könyvtár használatát. Olyan szolgáltatást is kínál, ami távoli hozzáférésű így biztosítja az állandó ”nyitva tartást” a könyvtárnak. A kultúrálódás és tanulás elősegítése is célja.

A manipuláció távol áll tőle, nem irányítja az oldalon semerre a látogatót. Semmilyen formában, irányba nem vezeti az oldalon a látogatót. Nem beszél rá könyvekre, szolgáltatásokra. Még rejtetten sem manipulatív. Megléte egyértelmű a mai információs társadalomban. Evidencia. Nem irányítja a használó figyelmét sehova. Minden esetben valós igényeket elégít ki. Az oktatás működésének érdekében indokolt a léte. Persze néhány a könyvtárat népszerűsítő aloldalt is tartalmaz azzal a céllal, hogy felhívja a figyelmet új könyvekre, új szolgáltatásokra, rendezvényekre, népszerűsíti a könyvtárat. Ennek azonban semmiféle marketing célja sincs.

Az oktatóknak szóló külön szolgáltatásai:
Publikációs jegyzék (innen lehet feltölteni). Elektronikus folyóiratok otthoni elérése.

A dolgozóknak, könyvtárosoknak: távsegítség munkájuk elvégzéséhez.

Alapvetően propaganda és politikamentes. Betartja az információhoz való szabad hozzáférhetőség elvét valamint a gondolat szabadságának elvét.
Az információs rendszer a keresőknek a szolgáltatást lelkiismeretesen, s a lehető legmagasabb színvonalon látja el.
A könyvtár elfogulatlan az eszmék, az eszmei áramlatok és a társadalom különféle szervezetei iránt.
A cél, a használó számára releváns információhoz juttatása.
A leghatékonyabb, leghatásosabb információ szolgáltatásra törekszik.
A weboldal objektív, teljességre törekvő, hitelesen nyújt szolgáltatást.

Esélyegyenlőség: a honlap mindenki számára egyenlő hozzáférhetőség biztosítását kívánja megteremteni.

2009. november 24., kedd

Vivalamusical - tézis 1.

A Viva la Musical kulturális honlap, elsősorban a színházkedvelő közönség számára nyújt értékes információkat. Elsősorban annak a közönség rétegnek, akiknek érdeklődési köre a musicalekre szűkül.
Az oldal fő profilja, hogy bemutatja az összes jelenleg hazánkban játszott és népszerű musicalt. Megismerjük az adott darab sztoriját, a szereposztást, a kritikákat, képeket az előadásról, jegyet is rendelhetünk az előadásra. A tényleges adatokon kívül a képek és a videó rész teszi a tartalmat még jobban befogadhatóvá, hiszen manapság az emberek már nem érik be puszta tények közlésével, fontos a vizuális elemek megjelenítése is, így egy komplexebb képet kapnak az adott előadásról.
Hazánkban egyre népszerűbb ez a stílus. Egyre nagyobb tömegeket mozgat meg, manapság már kevés olyan színház van, ahol a repertoárban csupán prózai előadások vannak. Mivel nagy az érdeklődés, fontos, hogy legyen egy olyan portál, ahol kíváncsiságukat, érdeklődésüket ki tudják elégíteni. Tehát a tartalom szolgáltatójának az a célja, hogy ezen igényeket kielégítse. Mindezt úgy gondolom meg is teszi, és az egyik fő erénye, hogy naprakész információkat kaphatnak a rajongók, vagyis folyamatosan frissül az oldal, ami elengedhetetlen is, mert a színházak nem állnak le, folyamatosan tartják előadásaikat, bemutatóikat, a művészek sem tétlenkednek, hiszen sokan cd-t adnak ki, lemezbemutató koncerteket tartanak, különböző eseményeken lépnek fel. A honlap mindezekről az eseményekről tájékoztatja a látogatókat, nem csupán írásban, hanem képekkel is illusztrálva a galériában.
Egyáltalán nem tartom manipulatívnak az oldalt, már csak azért sem, mert itt nem arról van szó hogy az egyes színházakban milyen musicalek futnak, hanem pont a másik oldalról közelítik meg a témát, vagyis hogy alapban milyen musicalek léteznek és ezeket mutatja be, és az már mellékes hogy az adott darabot éppen hol adják elő. Maximum annyiban lehet manipulatív, hogy az ajánló részben kiemelnek egyes darabokat, bár ezeket külföldön játsszák, és nem hinném, hogy valaki aki ezeket a bejegyzéseket olvassa, rögtön rohan, kiutazik külföldre és megnézi.

Petőfi Irodalmi Múzeum - Tézis 1.

A magyar irodalom múzeumának küldetése a múlt és a jelen irodalmi értékeinek gyűjtése, felmutatása, szétsugárzása minden irodalom iránt érdeklődőnek.
Kiemelten fontosnak tartom egyfajta kulturális érték-meghatározó szerepét. Napjainkban ez azért is jelentős, mert magának az értéknek a felismerése illetve valamely alkotás értékké nyilvánítása vagy kiemelése befolyásol egy adott közösséget és befolyásolja az egyént.

„Az emberi értékek egyaránt alkotórészeit képezik az egyes egyének tudatának és a kultúrának… Az egyéni értékek és a kulturális értékek alakulása ugyanazon folyamat két oldala. … Az egyének összességét figyelembe véve az egyéni mintákból és értékekből formálódnak a kulturális értékek, viszont az egyes egyéneket figyelembe véve a kulturális értékek formálják az egyes egyének értékeit.”
Farkas Zoltán
A honlap megszólított közönsége széleskörű, mégis szeretném kiemelni a pedagógusokat.
A pedagógusok szerepe vitathatatlanul fontos abban a tekintetben is, hogy megtanítsák az ifjúságot a kulturális élmények befogadására. E tekintetben a múzeum, és honlapja fontos segédeszköze lehet az oktatói nevelői munkának.
Bátran bíztathatják diákjaikat a honlap felkeresésére az irodalmi tanulmányaik elmélyítése érdekében. Ráirányíthatják a figyelmet a magyar irodalom értékeire, gazdagságára. Egyszerűen kikapcsolódási, szórakozási szándékkal is idelátogathatnak, mert itt biztosan nem találkoznak ellenőrizetlen, ízlést romboló tartalmakkal.
A magyar irodalomtudomány kutatóit megbízhatóan feltárt gyűjtemény fogadja, mely a tudományos igényeket is kielégíti.
A Petőfi Irodalmi Múzeum Könyvtára országos feladatkörű szakkönyvtár az irodalom, az irodalomtudomány és az irodalmi múzeológia területén. Állománya nemcsak az irodalomtudományi kutatás eszköze, hanem kortörténeti dokumentum is.
Ha végignézzük a honlapot, a kiállításokat, rendezvényeket, a múzeum kiadványainak sorát, biztosak lehetünk abban, hogy a magyar nyelvet és irodalmat szakértelemmel, igényesen képviselik, népszerűsítik itthon és külföldön egyaránt.

2009-12-04

Jendrassik_szakközépiskola- tézis1

Az általam választott társadalmi funkcióit az alábbiakban lehetne összefoglalni. Elsősorban a tájékoztatás. Hiszen az adott honlap közérdekű információkat tartalmaz, bár igaz, hogy egy szűk körnek hasznos ez az információ, de hasznos. Az második említésre méltó funkció az igénykeltés lehetne. Hiszen az intézmény iránti igényt folyamatosan fenn kell tartani, mert azt gondolom, hogy a továbbtanulni szándékozó tanulóktól függ az iskola "életbenmaradása". A harmadik a PR funkció lehetne. (Bár lehet, hogy ezt az igénykeltéshez is be lehetne sorolni. ) Azt gondolom, hogy fontos, hogy az intézmény az Interneten is képviselteti magát, hiszen egyre elterjedtebb a világháló használata és folyamatosan bővül a használóinak köre.
Kinek van haszna a honlapból? Úgy gondolom, hogy a továbbtanulni szándékozó tanulóknak mindenképpen, hiszen ez a honlap kedvet csinálhat, vagy éppen ellenkezőleg, elveheti a kedvét a tanulónak ettől az iskolától.
A honlap tartalmaz elérési adatokat is, így bárki aki kapcsolatba akar lépni az intézménnyel ezen adatok alapján megteheti.Hasznosnak tartom, az órarendeket, hiszen így az iskola bármelyik tanulója, számára könnyebbséget jelenthet az eligazodás az adott tanítási napon.A Hírek menüpont alatt szereplő bejegyzésekkel minden érdeklődő nyomonkövetheti az iskolában zajló főbb eseményeket.
A tartalom szolgáltatóját a tartalom szolgáltatásra készteti a tájékoztatás. Ezen adatok közlésével próbál hiteles képet adni az iskoláról, illetve az ott folyó képzésekről.
Jó kérdés az, hogy megfigyelhető-e bárminemű manipuláció? Először azt mondanám, hogy nem. Hiszen a honlap tényeket közöl, és valós dologat állít. Második lépésben viszont, lehet hogy azt mondanám, hogy van egyfajta manipuláció a honlapban. Mert az intézmény saját magát "reklámozza" a külvilág felé, ezáltal eléri azt, hogy valamilyen szemlélet, vélemény kialakuljon az intézményről a honlap alapján.

Nemzeti sírkert - tézis 1

Hogy milyen társadalmi szereppel, funkcióval bír a nemzetisirkert.hu?
Véleményem szerint egyértelműen hiánypótló. Olyan információkat tartalmaz, melyeket nagyon kevés más honlapon találunk meg. Közelebb kívánja hozni a társadalmat a kegyelethez.
Gondoljunk bele: hány könyvkereskedelemmel foglalkozó oldalt tudunk kapásból, csak úgy gondolkodás nélkül felsorolni? 10-et, 20-at? Hány kegyelettel, temetkezéssel, sírkerttel kapcsolatosat tudunk összeszedni? Szerintem ha valaki egyet már tud mondani, annak a közelmúltban haláleset történt a családjában, ezért ismeri a btirt.hu oldalt. Valljuk be, egyáltalán nem foglalkozunk ezzel a kényesnek tartott kérdéssel!
Éppen ezért szerintem társadalom formáló, vélemény változtató szereppel bír a honlap.

Ennek a honlapnak a hasznát, életrevalóságát nem lehet számszerűsíteni. Nem érdekes, hogy hányan kattintanak ide egy nap. Persze fontos, hogy minél több emberhez jusson el az itt közölt inormáció, de szerintem nem a mennyiség, hanem a minőség számít. Szeretném azt látni, hogy a most felnövő generáció foglalkozik a kegyeleti kultúrával. Úgy gondolom, elsősorban a közoktatásban résztvevők számára hasznos a honlap, hiszen ez a jellemzően 6-23 éves korosztály még nyitott az újdonságokra. Az idősebb korosztály mereven elutasítja a temetői sétákat, rendhagyó irodalomórákat. De a gyerekek, fiatalok szemlélete még formálható. Ha a kegyelet mindennapjaik részévé válik, másképpen állnak majd a halál kérdéséhez. Nekem meggyőződésem, hogy nem tart olyan hosszú ideig a gyász, nem olyan elfogadhatatlan szerettünk elvesztése, ha megbarátkozunk a temetővel.

Nem gondolom, hogy a nemzetisirkert.hu bármilyen manipulációnak része lenne. Abban hiszek, hogy a nyugat-európai, amerikai szokásokhoz hasonlóan azt szeretné elérni, hogy megváltozzon a halálhoz vaó viszonyunk. Én csak 10 éve járok rendszeresen a Fiumei úti sírkertbe, de már e rövid idő alatt is azt látom, hogy egyre többen sétálnak a sírok közt. Örülök, hogy sikeres a temető kezdeményezése, eredményes a Csend napja rendezvény, azt gondolom, reális cél, hogy egy budapesti látogatás a nemzet sírkertjében tett látogatással fejeződjön be.