2010. március 31., szerda

Tézis 6. - Ongo és a felhasználók

Privátszféra és magány

- Jó és a rossz magány

Az Ongo utazási élmények megosztására szolgáló oldalon úgy gondolom, hogy a magány számottevően érvényesül (Kivéve, ha az útitárs kersőt használtuk és találtunk egy személyt, aki a valós világban egy igazi utazásra eljön velünk, vagy ha a fórumok valamelyikén párbeszédet folytatunk valakivel, vagy abban az esetben, ha "beszámolónkat" értékelték/hozzászóltak, vagy ha akár már "követőnk" is akadt:).)

Ahhoz, hogy élménybeszámolót tudjunk írni, élmény kell! Méghozzá a valós világból. Pl. felfedezem Afrika csodáit. A magányt érthetjük úgyis, hogy az igazi világban egyedül vagyunk, egyedül utazunk és nincs kivel megosztanom a látottak okozta örömöt, így a virtuális világ felé fordulok. Ebben az esetben, majdhogynem telejesen öncélú apublikálás. Nekem van igényem arra, hogy a glóbuszon közzhírré tétessem; "Ugyan egyedül vagyok, de látjátok, ha a fene fenét eszik is, jól érzem magam! Csak azért is! Itt a bizonyíték...szuper szállodában laktam és nézzétek a képeken a lenyűgöző helyeket, ahol jártam, és amikor megkértem egy helybelit, hogy fotózzon le...Na ugye, hogy mosolygok a fotón!"

- Életjelek
A fentebb vázolt képzeletbeli gondolatsor erre a pontra is érvényes. A magányos, de a nem magányos ember is fontosnak tarthatja, hogy ő ott legyen a virtuális térben, tudjanak róla, hogy Ő van.
"A hálózat természetes, mindennapos használatában visszajelző eszközként nyugtázza a felhasználó életét, törekvéseit, megerősíti önazonosságukat, önértékelésüket."


Birtoklásvágy -felhalmozás

Ez eléggé meghatározó a vizsgált oldalon. Az élménybeszámolóink, fényképeink, videóink feltöltésével szeretnék részt venni a tudásbázis gyarapításában, az útókorra örökíteni tapasztalatainkat, megosztani a beszerzett információinkat. Másfelől mi is gyűjtögetjük innen az adatokat.
Ha el akarok utazni pl. Prágába, akkor megnézem, hogy mit írnak. Melyik volt jó szálláshely, mit érdemes megnézni, hol a legfinomabb/legnemzetibb a kaja? Ám nem csupán egyszer elolvasni fogom, az nem elég...Kimásolok részeket, lementek fotókat, a "biztosítékra" szükségem van. Egyrészt saját magamnak jegyzet, ne felejtsem el, hogy mi tetszett és így gyorsabban is meg fogom találni a saját gépemen egy dokumentumban, mint visszakeresve az interneten (a honlapon). Másrészt viszont ott a "félsz", hogy hű ez milyen érdekes/jó program ötlet pl., de nehogy 2 hónap múlva, amikor ténylegesen elutazom már ne legyen meg ez az élménybeszámoló ("elmászik" a link). Alapvetően azért feltételezhetjük, hogy amit most találunk, azt megtaláljuk ott máskor is.

Hozzáadás - teremtő aktivitás

A teremtés igénye, mint attitüd a leginkább jellemzőnek mondható az Ongo weboldalán. Mindenhol a "teremtésbe futunk". Saját készítésű fotóinkat töltjük fel, leírjuk a véleményünk, törkszünk egy minél élvezhetőbb alkotás létrehozására.

- altruista attitüd
"önkéntes tájékoztatás, természetes gesztus...szívességi alapon...viszonzási elvárások nélkül...hasznosság érzete."
Szerintem a kulcsszó itt a hasznosság érzete. Fentebb már említettem az öncélú publikálást, úgy vélem erről van itt szó igazából. Sokan, sok helyre utaztak az ilyen vélemények ismerete nélkül is - az internet előtti idők, maximum ismerősöktől kérdezősködtünk - és "túlélték" valahogy:).
Persze fontos és segítséget jelent, megkönnyítheti a döntésünk a következő nyári úticélunkra vonatkozóan az itt leírtak elolvasása, de lássuk be, meg lehetnénk nélküle is.

- vágy az elismertségre
Sokkal inkább domináns mozgató erő az élményeink közzétételében, hogy igenis "dicséretre" vágyunk.
"Az elismertség igénye az önkéntes, anyagi ellenszolgáltatástól mentes, közös munka vonatkozásában is számottevő. A résztvevők - ha csak helyi érvényű elismerési rendszerben is, de - igénylik munkájuk mérését, értékelését."
Itt pontosan egy helyi érvényű értékelési rendszer az, ami adott ebben a "speciális" közösségben, aki ide ír, az azt várja, hogy ebben a körben válik népszerűvé. Akkor is, ha csak valójában az avatarok elismerését kaphatja meg, számára a valóságban ismeretlen, anonim egyénekét...DE akkor is kell neki!
Szerintem, aki beküldi az írását, már a közzétételtől számított pár percet követően is pillanatonként nézi a felületet, türelmetlenül várja az első hozzászólást, értékelést (nem csak a szállások minőségét lehet értékelni, hanem a beszámolókét is). És meg-meg nézi később is, mondjuk hetente egyszer rendszeresen. Ha azt látja, hogy tetszik, amit csinált, az büszkeséggel és örömmel fogja eltölteni, biztos "megmutogatja" majd a családtagjainak/barátainak - valós életben - is az alkotását (pl. elküldi a linket, hogy nézzék csak meg a 10-es skálán 9-est kapott a legtöbb értékelőtől...olvassák el ők is, amit írt...ugye milyen élvezetes?:) )

Az Ongo egyértelműen erre a teremtő aktivitásra "épít/het" elsősorban, enélkül maga az oldal sem létezne tulajdonképpen, hiszen teljes mértékig a felhasználók adják a tartalmát.
A nagyvilágban meglátogatott helyekről kialakult egyéni - de az egyes felhasználók szerint bizonyosan mérvadó - vélemények, készített - "nagyszerű, csodás" - fotók gyűjteménye.
"Mindegyikükben egy publicista és fotográfus veszett el...csakhát a való élet nem hagyta őket kibontakozni...De a világot nem akarják megfosztani a tehetségüktől":)

2010. március 29., hétfő

katedra.hu - Tézis 5

Az internetes csatornákon Keresztül szerveződő közösségek az általam vizsgált, Katedra nyelviskola honlapját is bizonyára megtalálták már. Az idegennyelvek, más kultúrák iránt érdeklődő egyének sok hasznos információt találhatnak itt. A nyelvtanulás szépségeivel és nehézségeivel szembesülő internetezők is hasznos tanácsokat, eligazításokat találhatnak . A nyelvet tanítókra is gondoltak a tanárképzés menüpont alatt. Az iskola profilját lefedő információk és felhalmozódott tudásanyag pl.:ingyenes szótár, letölthető szintfelmérők, nyelvvizsgával kapcsolatos hasznos információk elérhetők a honlapról. A fenti témák iránt érdeklődő egyéneknek azonban nincs lehetőségük ezen a honlapon közösséggé szerveződni, bár meggyőződésem, hogy lenne rá igény. Két új témával is bővítette a nyelviskola a repertoárját. Katedra live online menüpont alatt e-learning nyelvtanulásra van lehetőség. Külföldi munka mindenkinek menü alatt EUWORK állásközvetítő iroda kínálja szolgáltatásait. Ez az oldal kíváló példája a bújtatott reklámnak, hiszen némi nyelvtudás nélkül nem rúghatunk labdába, de majd a Katedra segít és megnyílhat előttünk egész Európa munkaerő piaca. A nyelvtanulás menüpont alatt nem meglepő módon a katedra nyelviskola tanfolyamait ajánlják a külföldi munkát keresőknek.



Ezen a honlapon már lehet blogolni, amivel élnek is az emberek. Főleg a külföldi munkavállalással kapcsolatos pozitív és negatív tapasztalataikat osztják meg egymással. A nagy kaland közösségi oldalra kattintva elmerülhetünk az utazás, külföldi munka minden bugyrába.



Közösség és társadalom legkülönfélébb rétegződése megtalálhatja a maga érdeklődését. Aki utazgatni akar, vagy bizonyos ország érdekli, csereprogram, vagy tanulás. Itt van lehetőség videók, naplók közzétételére. Az útitárs kereső segíthet valódi emberi kontaktus átélésére is.



Amit a Katedra nyelviskola nem mer, vagy nem akar "bevállalni", a közösségi és hálózati szabadság mentén, azt megteszik helyette más közösségi oldalak. Keszthelyi nyelviskolájuk egy twitter oldalt indított el, a nagykanizsai katedrások pedig egy facebook-os fórumra invitálják hallgatóikat. Mindkét fórum viszonylag új, még nincs rajta túl nagy tülekedés, de meggyőződésem, idővel megtalálják egymást a hasonló érdeklődésűek és elindul egy egészséges önszerveződő folyamat. Néhány You Tube-os felvételt is találni, de ezek inkább kedvcsinálónak lettek feltéve. A társadalmi szerepvállalás a fenti oldalakon nem jellemző, de a nemzedéki - és regionális rétegződés már most érezhető. Az EUWORK állásközvetítő portál, és a nagy kaland utazási oldalon már most találkozhatunk alkalmilag szerveződő közösségekre, akiket egy közös cél, érdeklődés, külföldi munkavállalás vagy a kalandvágy fűz össze.

Tézis 6. Valós aktivitások virtuális közegben

egyszervolt.hu

1. Privátszféra és magány

A mese, a játék a gyermekek életének szerves részeként gyakorlatilag teljesen a privátszférába tartozik. Mi lehet annál intimebb, mint amikor a lurkó szülei mesemondását hallgatja? Vannak kedvenc meséi, szereplői; szereti a megszokott hanghordozást, a meghitt együttlét pillanatait. Ugyanakkor ez a közösségi léttel is összekapcsolódik, hiszen a mese által ismeri meg környezetét, tanulja meg a "világ dolgait". Nagy szerepet játsszanak a gyermek szocializálódásában.
Meséket hallgatni, olvasni (írni!); játékokat játszani (kitalálni) mind egyedül, mind közösen élvezetes tevékenység. Olvashatunk magányunkban, tudásszomjunkból, kíváncsiságunkból adódóan; vagy éppen csoportbeli közös érdeklődésünknek megfelelően. Érdekes ellentét, hogy egyszerre mennyire intim és mennyire közösségi! A közös érdeklődés könnyen kovácsolja csoporttá az egyéneket, ami aktív használói attitűdöt eredményezhet. Azonban böngészhetjük úgy is az oldalt, hogy a látógatószámlálón kívül más nem tud rólunk.
A gyermek meg tudja különböztetni a mesét a valóságtól. Tudja, mi a valódi és mi a fantázia szüleménye. Mindazonáltal gyakran ugrál a kettő között. Kicsit hasonlóan, mint amire lehetőséget kínál a net. Hol a virtuális világban (mesében), hol a valós világban élünk.
A mese, a játék azonban mindig kapcsolatot tart a valós élettel; az a mese, ami teljesen elrugaszkodik a valóságtól, nem nyeri el mindenki tetszését. A portálon kínált választék éppen azért jó, mert az adott korosztály számára könnyű azonosulási lehetőséget teremt.
Az már csak formai kérdés, hogy az identifikációs személy (állat...) a képernyőn meg is jelenik, megszólal. A hagyományos, papír alapú meséhez képest nem több vagy kevesebb, amivel itt találkozunk, egyszerűen más. Mindegy, hogy könyvből vagy netről olvasunk, énekelünk, lényeg, hogy tegyük! Az által pedig, hogy az egyes tartalmakat közösségi helyeinken meg is oszthatjuk virtuális ismerőseinkkel, valóban személyiségünk rejtettebb rétegeit tárjuk fel előttük.

2. Birtoklásvágy – felhalmozás
A "féltett kapcsolatok" jelen tartalomszolgáltatás esetében talán nem is valós személyekre irányul, hanem a féltett kultúrára. Arra, ami esetleg elveszhet, ha nem gyűjtjük egybe, ha nem tesszük közkinccsé, a kommersz, a "csapból folyó", holnapra felejthető tartalmak áradata közepette. Ilyen megközelítésben teljesen érthető a gyűjtés, archiválás igénye - kész csoda, hogy még nem tették nyíltabbá ezt a folyamatot, hogy még nem működhetnek közre a netlakók a gyűjtésben, akár csak a javaslattétel szintjén.

3. Képességek fenntartása, fejlesztése
Szerencsére, itt nem kell kényszert éreznünk az állandó jelenlétre. Nem maradunk le semmiről, ha nem látogatjuk az oldalt. Max. néhány jó ötletről, egy elszalasztott licitálásról, az újonnan felkerülő tartalmakról - de csak addig, míg újra meg nem látogatjuk a honlapot. Hiszen gyakorlatilag tényleg semmiről nem tudunk lemaradni, éppen az archiválásnak köszönhetően. Később ugyanúgy rálelhetünk egy jópofa dalocskára, mint amikor frissiben teszik fel. Közben pedig levehetünk egy könyvet a valós polcunkról, és abból olvasunk, vagy kimegyünk a valós játszótérre és ott focizunk. Azaz nem válunk rabjává a virtuális játszótérnek, nem köt meg, sőt, inkább nagyobb szabadságot eredményez. Ha nincs kedvünk vagy nem tudunk részt venni a valós életben (pl. betegség), itt is adott nagyon sok lehetőség, hogy megszokott életvitelünket folytathassuk.

Az alapítvány társadalmi szerepvállalásának egy újabb lépése, hogy nemcsak az igényes tartalmakat gyűjtik, biztosítják a célcsoport számára, hanem a nem-igényes, nem megfelelő tartalmak kiszűrését is célul tűzték ki. A Gyermekvédelem menüpont elvezet minket a GYERMEKBARÁT INTERNET CHARTA oldalra, ahol a biztonságos internetezés kezdeményezésről informálódhatunk.

4. Hozzáadás - teremtő aktivitás
Egyelőre a használók elsősorban befogadói attitűdje érvényesülhet az oldalon. Bizonyára hosszabb távon egyre inkább előtérbe fog kerülni az aktívabb megnyilvánulás mind több lehetősége is. Ne csak értékelhessek, ne csak hozzászólhassak, saját magam is hozzáadhassak értékesnek vélt tartalmakat, adott esetben a szerkesztőbizottság jóváhagyásával. A sok kis birtoklás, a sok kis tudás, a sok kis kultúradarabka egységbe foglalására remek alkalmat tud teremteni a portál. Remélhetőleg, a létrehozói is észreveszik ezt a kihagyhatatlan lehetőséget, és a netpolgárok is élni fognak a kínálkozó megosztási, megőrzési alkalommal.

Vámpírok Bálja - tézis 5.


Az 5. tézis nekem is fejtörést okozott, hiszen az általam választott honlapon a közösségi funkció nemigazán érvényesül. A témát illetően ugyanúgy maradtam a musicalek világánál, de most egy konkrét musical holnapját elemzem. A szóban forgó musical pedig a Vámpírok Bálja.

A musicalről röviden annyit hogy Roman Polanski ugyanilyen című filmjének a színpadi adaptációjáról van szó, amit a külföldi sikerek után hazánkban is színpadra vittek. De még milyen jól tették, hiszen több éve hatalmas sikerrel játsszák (személy szerint már kétszer láttam és még megnézném legalább ennyiszer) a Magyar Színházban és széleskörű rajongó tábora jött létre. Na és itt jön képbe a közösségi funkció, hiszen létrejött egy fanclub a rajongók részére, ami a honlapról érhető el.

A honlapról annyit, hogy az érdeklődő itt mindent megtalálhat, amire kíváncsi. A darab történetének leírásától kezdve a szereplők bemutatását, jegyrendelést, rengeteg fényképet és videót az előadásról, a szereposztást, a sajtóban megjelent cikkeket... Tényleg nagyon sok érdekes és értékes információ kap itt helyet.

Az oldal közösségi funkciója két lehetőségen keresztül valósul meg: a Hírlevél és a Fanclub segítségével.
Hírlevél: Ahhoz hogy valaki hírlevelet kapjon regisztrálni kell az oldalra, majd feliratkozni. Miután ezek megtörténtek az érdeklődő a saját e-mail címére kapja a musicallel kapcsolatos friss információkat, aktualitásokat.
Fanclub: "Találj új barátokat!" Ezzel a szlogennel hirdetik a fanclubhoz való tartozás egyik előnyét. A feliratra való kattintás után átnavigál egy másik oldalra, ami kifejezetten egy rajongói oldal ("Hivatalos magyar rajongói oldal") Az alapfunkciókon kívül, úgy mint Galéria, Regisztráció, Hírek, Info található még Fórum és Taglista. A lényeg itt is a regisztráció, hiszen csak így lehet hozzászólást írni. A Fórum témákra van osztva úgy mint pl. jegyek, CD, szereplők. A fórum igazi nyílt terep a rajongók számára, sokan itt árulják jegyeiket vagy pedig fordítva, itt vásárolnának valakitől feleslegessé vált jegyeket. Nagyon sokan az előadással kapcsolatos élményeiket mesélik el, vagy csak megköszönik a szervezőknek pl a kulisszajárás megszervezését.

2010. március 22., hétfő

Tézis 5. Munkácsy Mihály Múzeum

A második félévben lehetőségünk van arra, hogy új honlapot válasszunk ki elemzésre. Mivel a korábbi honlappal kapcsolatos elemzési lehetőség szűk határok között mozgott, ezért egy másik honlapot választottam, a békéscsabai Munkácsy Mihály Múzeum honlapját.

Elérhetősége: www.munkacsy.hu

A honlapot elsősorban a képzőművészet, azon belül a festészet iránt rajongók látogatják, de közülük is azok, akik érdeklődnek Munkácsy Mihály művészete és élete iránt. A múzeum a világ legnagyobb Munkácsy-gyűjteménye. Folyamatosan kiemelt figyelmet fordít a Munkácsy-ereklyék gyűjtésére. A honlapon tematikusan elrendezve megtaláljuk a Munkácsyra vonatkozó dokumentumok (festmények, grafikák, személyes tárgyak, életrajzi adatok, irodalomjegyzék) gazdag tárházát. A múzeum nemcsak a Munkácsy-gyűjteményt mutatja be, állandó és időszaki kiállításai Békés megye néprajzi, régészeti és természettudományi különlegességeiből is ízelítőt ad.

Az oldal látogatói véleményüket, észrevételüket a vendégkönyvben tehetik meg. Itt lehetőség van egymás hozzászólásaira reagálni, mások véleményét megerősíteni vagy cáfolni. A hozzászólások egy része a múzeum szolgáltatásaival, aktuális kiállításaival kapcsolatos, de felhívják a figyelmet az ország más múzeumaiban rendezett kiállításokra is. Pozitív példa, hogy a múzeum vezetősége olvassa a bejegyzéseket és válaszolnak is a feltett kérdésekre. Sokan írnak a Munkácsy Mihály életéről szóló, sokak által ismert és olvasott Dallos Sándor könyvekről és a festő műveiről. Érdekes, hogy egyesek a kiállítás meglátogatása után kapnak kedvet a könyvek elolvasásához, mások a könyv elolvasása után döntik el, hogy megismerkednek Munkácsy műveivel. Itt működik a közösségteremtő erő, hiszen a Munkácsy-rajongók egymásra találnak, megosztják egymással tapasztalataikat, véleményeiket, ötleteket adnak egymásnak.

A vendégkönyvbe csak előzetes regisztráció után lehet írni. Más honlapoktól eltérően itt sokan vállalják a nevüket, mások kitalált felhasználóneveken vagy beceneveken mondanak véleményt. Nemre, korosztályra, foglalkozásra való tekintet nélkül bárki írhat a vendégkönyvbe, közös bennük (a hozzászólások alapján), hogy szívesen látogatják a Munkácsy- kiállításokat és érdeklődnek a festő élete iránt. A hozzászólások főleg saját élményeket tartalmaznak, mellőzik a tudományos információkat.

A vendégkönyvben érvényesül a hálózati szabadság, hiszen bárki bármit beírhat, amelyre válaszolni is lehetősége van bárkinek. Olykor ezt még a múzeum igazgatója is megteszi egy-egy válasz formájában. Igazi nagy vita még nem alakult ki, úgy tűnik, Munkácsyval kapcsolatban nagy az egyetértés a véleményt írók között.

A honlapon, meglepetésre, nincsenek reklámok. A Hírek, rendezvények menüpontban csak a múzeum saját kiadványait (pl. képeslapok, könyvjelző stb.) „reklámozza”, de ez érthető és egyáltalán nem tolakodó.

Könyvkolónia - tézis 5

A könyvkolónia jelentős közösségteremtő hatással bír. Mint a cím is mutatja, az olvasók olyan bejegyzéseket tehetnek közzé, melyben leírják olvasmányélményeiket, kritikáikat az adott könyvvel vagy szerzőjével kapcsolatban, megbeszélhetik egymással, ki hogyan értelmezte egy-egy mű bizonyos részeit, sőt, még cserére is van lehetőségük egymás között, így szerezve be a birtokolandó olvasmányt. Emellett minden téma előfordul, ami csak az olvasással kapcsolatosan előjöhet, könyvjelzők, megfilmesített művek, jeles napok szerzőknél, könyváruházas tapasztalatok stb.
Az olvasó-klubok itt többnyire egy szerző, vagy egy könyv, sorozat köré szerveződnek. A tagok név nélkül, egyszerű email-címmel regisztrálhatnak, ezután pedig annyit árulnak csak el magukról, valódi életükről, amennyit szeretnének, de pl. az állandó hosszászólók többségénél képet is találunk, vagy "beszélő" névvel regisztrálnak, megadva nemüket és korukat. Természetesen a látogatók a legváltozatosabban kerülnek ki a különböző korosztályokból, többnyire minden korcsoportot megtalálunk 12 és 65 év között. A szerveződéseknél teljesen mindegy tehát az életkor, de a lakhely, foglalkozás, és a nem is, az egyetlen ami számít, az azonos érdeklődési kör az irodalom terén. Pl. nagyon sok a külföldi tag, akik rendszeresen megbeszélik könyvvásárlásaikat magyar boltoktól, vagy kedvenc szerzőjük legújabb könyve hol, mikor jelenik meg.
Ha az oldal látogatottsága tovább nőne, és a hozzászólások minősége javulna, tehát több lenne az olyan felhasználó, aki értelmesen és szépen, részletesen, de a lényeget megfogalmazva írná le tapasztalatait egy könyvvel kapcsolatban, a kiadóknak mindenképpen számolnia kéne vele. Ez igaz a többi hasonló jellegű oldalra, mint a könyvmoly, vagy polc.hu. Jelenleg a nyomtatott művekkel lehet csak számolni, népszerűsítésükben nagy szerepe van máris az ehhez hasonló oldalaknak. Bár a minőség, mint írtam, még nem érte el a megfelelő szintet az egész portálon, de találunk már olyan kritikákat, melyek segítik az látogatót, mely könyvet válassza, ill. a fórumon sem már csak átlagos, tetszik-nem tetszik hozzászólások vannak.
Azonban ahogy nő az elektronikus irodalom, és olvasói száma, a könyvkolónia fontos szerepet kaphat lassan terjesztésében, így már nem csak ajánlóként, "olvasói klubként" működne, hanem a reklámtevékenység mellett a szolgáltatásban is részt vehetne. A közösségteremtés, és anonim véleményezés mellett én főleg ebben látom előnyét. Természetesen több olyan portál van jelenleg is, ahol a bestsellerek elérhetők, többnyire itt mégis házilag begépelt, vagy innen-onnan nyúlt változatokkal kell számolni, tehát általában illegális tartalommal.
De részt vehetnének a könyvkolónia-jellegű portálok az elektronikus könyvtárak népszerűsítésében is, hiszen rengeteg ember van, aki szeret olvasni, de nem futja új könyvre, vagy nincs ideje könyvtárra, viszont akár a laptopon szívesen olvasna esténként. A MEK-et is annyira kevesen ismerik, pedig folyamatosan töltik fel a legális tartalmat. De ha az olvasói közösségek vállalnák a marketinget önszántukból, felismerve az adódó lehetőséget, akár a MEK-ről letöltött könyvet továbbítva, akár csak ajánlva rengeteg embert irányíthatnának a legális elektronikus könyvtárak felé. Szerintem ez teljesen elfogadható reklám lenne, hiszen a majdani olvasó előnyére is válik, ha megtalálja a neki kellő dokumentumot. De egy ilyne reklámot csak hozzászólásban, ajánlásban szabad alkalmazni, hiszen mindenki utálja a magától, vagy kattintásra előugró ablakokat, ill. a csúszkával együtt mozgó, "Ezt vedd meg"-szöveges eltűntethetetlen kereteket.
Egyenlőre nehezen tudom elképzelni, hogy itt bármilyen csoportosulás alakulna, ami aztán országossá növi ki magát, de ez igaz más oldalakra is, tehát semmi sem lehetetlen. A körök megvannak, ha összefognak, abból bármi kialakulhat. De hogy mindez milyen témában? Amit lehetségesnek tartok, maximum az, hogy egy várva-várt könyvet a kezdeményezésükre előbb adnak ki, vagy talán a rosszul készített (ragasztott), széteső könyvek és szétmálló borítók ellen kampányolhatnának. Bár nem egy nagy volumenű dolog egyik sem, viszont szerintem a mai magyar könyvnyomtatás komoly problémáját jelentik. Valószínűleg egy ilyen jellegű összefogáshoz én is csatlakoznék, és várhatóan a könyvtárak is, nem csak a civilek:)
Összefoglalva, a hasonló oldalaknak komoly népszerűsítő ereje lehet, hiszen naponta egyre többen csatlakoznak a tagokhoz, és jó hatással vannak szerintem az internet megítélésére is. Hiszen népszerűek, látogatottak, a könyvkolónia tartalma is egyre fejlődik, és minősége is javul, bárki számára ingyen elérhető, és előnyös lehet.

2010. március 21., vasárnap

Teljesítménytúrázók Társasága - tézis 5

Az általam kiválasztott és elemzett honlap „életében” nagy változás történt 2010. március 1-jével. Megújult ui. a Teljesítménytúrázók Társasága (TTT) honlapja. A weboldal készítőinek ezzel a változással az volt a célja, hogy a régi funkciók és a teljes tartalmi anyaga megtartása mellett egy szebb, és jobban bővíthető honlapot hozzanak létre.
Nem változott azonban a honlap Túranaptár és a Fórumok része, ezek az új (Drupal alapú) keretrendszerbe foglalva jelennek meg. A Hírek és a többi szöveges tartalmi rész (Bemutatkozás, Elismerő címek, Linkek) megújult, könnyebben kezelhető, bővíthető. A Hírekhez-a szerkesztők ígérete szerint- lehetőség nyílik majd csatolt fájlok és rendezői túrakiírások feltöltésére is.
Az Archívumban a korábbi honlapok tartalmát megőrizték, azok jelen pillanatban is elérhetők. A honlap Fórumok részében továbbra is lehetősége nyílik a felhasználóknak, túrabeszámolókat közzé tenni, tapasztalatokat, élményeket megosztani.
Külön fóruma, agorája van az Országos Kéktúra mozgalomnak, és az Alföldi Kéktúrának, valamint a Rockenbauer Pál Dél-Dunántúli Kéktúrának. Ezeket a fórumokat továbbra is "anoním" módon lehet használni, pl. beszámolót írni, de bizonyos -bővebb- funkciók csak az azonosítható felhasználóknak (valós személyeknek) lesznek elérhetők- ígérik a szerkesztők. Jelentős az Országos Kéktúrán tapasztaltakat megosztók száma. Mindenképp hasznos lehet azoknak, akik az OKT valamelyik szakaszán szeretnének túrázni, hiszen a pecsételő helyektől az adott települések helyi viszonyaikig számos információt olvashat a téma iránt érdeklődő felhasználó. A honlap ezen szolgáltatásán keresztül abszolút érvényesül mind a hálózat közösségszervező, mind tudás-felhalmozó és megőrző funkciója is.
A portál jó példa a hasonló érdeklődési körűek egymásra találására, tapasztalataik cseréjére, megosztására. A hálózati szabadság is abszolút mértékben érvényesül, hiszen a fenti témákban nyílt véleményeket oszthatnak meg az arra vállalkozók. Ezek a vélemények általában tapasztalások, és olyan hasznos információk, amelyek segítik a túrázókat abban, hogy elérjék céljukat. Olvashatunk például a hozzászólásokban olyat is, hogy az adott településen lévő pecsételő helyen milyen dohányfüsttel és helyi „arcokkal” rendelkező kocsmában igazolhatjuk az általunk megtett távú túrát. A túraleírások pedig arra készítenek fel, hogy milyen természeti viszonyokra számíthat az arra járó. A portál tehát abszolút mértékben segíti a közösség, a természetjárók, túrázók-teljesítmény, illetve „szimpla”- építését, szélesítését. A régebbi fórumokra- valószínű a megújhodásból adódóan- az Archívum linken keresztül a Kapcsolat link alatt érhető el. Ezek a fórumok pl. a következők: Kinizsi Százas túra, kéktúra jelvényszerző mozgalom, babás-kisgyerekes túratipp. Valószínű ez a probléma rövidesen megszűnik, s a portál közösségi élményt nyújtó funkciója tovább erősödik.

Kép a falon: Festőművészeti portál és közösség - Tézis 5.

Az 5. tézis szempontjainak vizsgálatára, a közösségi igények, a közösségi szervező erők bemutatására már nem tartottam megfelelőnek az előző félévben elemzett honlapot (PTE). Ezért váltottam erre az új oldalra, a Kép a falon közösségi térre, mellyel a napokban ismerkedtem meg, amikor festészeti technikák iránt kutakodtam, és eladó festményeket kerestem. Egyből szimpatikus volt számomra a kezdeményezés. Úgy gondolom, hogy ehhez a közösséghez szívesen tartoznék akár alkotóként, akár érdeklődőként.

1. Közösség szervező erők
Az oldal célja többek között, hogy teret biztosítson a festőművészeknek, a művészeti galériáknak és a művészellátó boltoknak az ingyenes bemutatkozásra, valamit a könyvkiadóknak és forgalmazóknak a festőművészettel összefüggő kiadványok bemutatására. Tehát burkoltan kereskedelmi célok is megjelennek. Mégis fő célja egy a festészet kedvelő közösség építése, a festészethez szorosan kapcsolódó szegmensek összehozása. A művészek megörökítik itt alkotásaikat, nyomokat hagynak a virtuális térben maguk után. Egymással tapasztalatot cserélnek, tanácsokkal segítik a másik fejlődését.

2. Közösség és társadalom
Eme virtuális közösség célzott egyénei tehát a művészet iránt érdeklődő és fogékony műkedvelők, festészetet kedvelő és a festményekre áldozó vársárlói réteg.
A legaktívabb szereplők maguk a művészek (amatőrök és profik egyaránt), akiknek célja, hogy alkotásaikat megismertessék, megszerettessék vagy épp kifejezésmódjukat elfogadtattassák egymással (konkurenciájukkal) és a vásárlói vagy pusztán műkedvelő réteggel. Ez a közösség különböző helyeken élő, különböző korosztályhoz, társadalmi csoporthoz tartozó egyéneket fog össze. Közös rendezési elv, mely irányadó életükben a festészet szeretete. A honlapot látogatók szívesen véleményezik, pontozzák az alkotásokat, ezáltal szerepet vállalnak egy- egy művész fejlődésében, elismerésében. Ahogy azt a honlap készítői is megfogalmazzák: „Az oldalon bemutatkozó festőművészek egy művészeti közösséget hozzanak létre ezzel is segítve egymást a folyamatos fejlődésben.”
Aktív fórum használatával a kezdő és kísérletező festőművész választ kaphat különböző kérdéseire akár technikákkal akár alapanyagokkal kapcsolatban.
Továbbá a fórumban a festészethez bármilyen módon kapcsolódó látogatók megoszthatják és megvitathatják egymással, a festészet helyzetével, jelenével és jövőjével, valamint az alkotással összefüggő véleményüket. Nem is találtam olyan megnyilvánulást se a fórumon, se a blogon, mely a festészettől, művészettől eltérő téma lenne.
A közösség résztvevőinek több pályázatot is hirdettek, egyik szimpatikus ezek közül: a Fekete Lyuk Pályázat, melynek célja az volt, hogy a KÉP A FALON portál művészeit alkotó közösséggé formálják.
A weboldalon regisztráló felhasználó részére számtalan hasznos funkció válik elérhetővé. Például így tudunk chatelni, belépni a Kép A Falon percről-percre és a Mit néznek a többiek? alkalmazásba, és így szólhatunk hozzá a fórumhoz. A Kép A Falon már a Twitteren is követhető. Ebben a virtuális közösségben pont az a legvalóságosabb, hogy a legtöbb esetben a művészek saját névvel és fotóval képviselik magukat, felerősítve a kapcsolatteremtő erőt Ezáltal vélhetően nem erősödnek fel a külsőségekből adódó előítéletek, inkább bizalom ébred a munkájuk iránt.
A potenciális vásárlókat különböző funkciók segítik, például lehetőség van a festmények összevetésére; különböző szűrések segítségével történő megtekintésre: festőművészek közül történő választással, az utoljára feltöltött festmények vagy az utoljára értéket képek átnézésére és a festőművészek által legtöbb ponttal értékel festmények is külön szűrhetőek. Így nyújtva bepillantást a weboldal legkedveltebb festményeibe. Hasonló funkciót tölt be a nézettségi sorrend menüpont is, ahol a legtöbbször megnézett festmények kapnak helyet.

3. Közösség és hálózati szabadság
A hálózati szabadság érvényesül a nyílt véleményezések vagy a tanácsadások által. Az oldalon hirdetések, bannerek (többnyire a festészettel kapcsolatosak) is helyt kapnak, de számomra nem zavaró módon.
A Tudástár menüpontot folyamatosan fejlesztik, itt gyűjtik a festéssel kapcsolatos tudásanyagot, legyen szó akár festészeti alapanyagokról, festési technikákról, festészeti témákról vagy híres festőkről. Ezzel is erősítve a közösség teremtő szerepét.

Véleményem szerint az oldal több mint egy virtuális galéria vagy művészeti adatbázis, igazi közösségi tér.

Szoljon

A feladat megjelölése után én is jobbnak láttam, ha egy új honlap elemzésével próbálkozom meg. Az új honlap http://www.szoljon.hu/ címen érhető el.
Az első körben a közösség szervező erőkről kell írnom. Ezen a felületen a legerősebb közösség szervező erő a közös érdeklődési kör. A felület Jász-Nagykun-Szolnok megye híreit, érdekességeit és információit próbálja lefedni az Interneten.
Számos egyéb szolgáltatás mellett lehetőség van regisztrációra, amellyel a felhasználó "nyomot hagy" maga után a hálón.
Közösségformáló felületnek a Közösség nevű linket tudom ajánlani. Itt különböző érdeklősi körök blogjaiba tekinthet be az olvasó. Illetve egyfajta közösséget alkotnak azok a személyek is, akik a cikkekhez megjegyzéseket írnak.
Az adott honlap kapcsán nem tudok példát hozni a nemzedéki rétegződésre.
A regionális rétegződés viszont remekül megjelenik. A felületen külön linket kapott: Szolnok és környéke, Jászság, Karcag és környéke.
Úgy gondolom, hogy a megyében ez egy elég értékes honlapnak számít, mert rengeteg közérdekű információt tartalmaz. Így szerintem már működik a hálóztai tartalom közösségi fejlesztése, mint már említettem, például a hozzászólások által.

Tézis 5-Homeopátia



Honlapot váltottam, mert a http://www.meseterapia.hu/ nem alkalmas az adott feladat bemutatására. Az új honlap: http://homeopatia.info.hu/

A honlap abszolút alkalmas arra, hogy a homeopátia iránt érdeklődőket közösséggé formálja. Minden korosztályhoz egyaránt szól, bár azért maga a tartalom mindenképpen feltételez már egyfajta előképzettséget. Külön szól a kisebbekhez illetve a felnőtt korosztályhoz, bár nyílvánvalóan, a legkisebbek problémáit nem "velük" tárgyalja hanem a szülőkön keresztül. Vagyis a szülő ahhoz kap segítséget, hogy hogyan kezelheti a kisgyermeke problémáját.

Az aktuális címke alatt különböző (mindig más) betegséggekkel és azok leghatékonyabb kezelésével foglalkoznak, különböző cikekket találhatunk itt. A homeopátia címke alatt pedig arról olvahatunk, hogy mi is valójában a homeopátia, hogyan tároljuk és miben a gyógyszereket hogyan adagoljuk, és hogyan higítsuk, vagyis szinte mindenre választ kapnak a téma iránt érdeklődők. A kicsiknek és nagyoknak címke pedig korosztály szerint jeleníti meg a szereket a betegségeket, mindkettőhöz tartozik online szerkereső sőt orvos és patikakereső is. A betegségek is fel vannak ábécérendbe sorolva és a hozzájuk tartozó megfelelő szerekkel párosítva. Aktuális kérdések is tartoznak mindekettőhöz itt azokkal az általános adott évszakot érintő kérdésekkel foglalkoznak, amely évszakban éppen "járunk", most tavaszi körképet készítettek. Van külön baba-mama "rovat" ez a kismamákkal és a legkisebbeket érintő problémákkal foglalkozik. A kedvenceink címke pedig a kutyákkal és a cicákkal foglalkoznak, többnyire, de tágabb értelemben a kisállatok házi homeopátiás kezelésével. (nagyon érdekes:-) Van egy állandóan változó címke, ami kicsit szezonálisnak mondható, ez most éppen az allergia, teljes körű felvilágosítást kapunk és kezelési tanácsokat is természetesen. A homeopraxis orvosoknak szól, külön regisztrációt igényel, amihez orvosi pecsétszám is szükséges.

Lehet regisztrálni "sima" felhasználóként is magára a honlapra és lehet hírlevélre is feliratkozni. ( a fórum bejegyzések olvasásához nem kell regisztráció, de ha írni szeretnénk, akkor ahhoz szükséges)

Fórum szinte minden témában található, a legtöbb fórumozó képet is mellékel, úgymond megmutatja magát, ez meglepő volt számomra. Igaziból szinte már minden témáról indítottak fórumot: tematikus fórumok pl: szív és érrendszer, füllgyulladás stb... Vagy éppen aktuális most indult az allegia, asztma:http://homeopatia.info.hu/index.php?lang=hu&mode=HihModSite&page==HihPgSiteForumComments&tid=73 Van külön homeomami az anyukáknak szóló dolgok egy csokorban: http://homeopatia.info.hu/index.php?lang=hu&mode=HihModHomeomami&page=HihPgHomeomami
Van könyvajánló. Mindig megválasztják a hónap szerét is. Ami szerintem nagyon kedvező és valószínűleg,hogy sokan szeretik, a letöltések. Van számos könyv ami teljes terjedelmében letölthető, videók stb... Ez költségkímélő a családok számára. Van orvos válaszol rovat, több szakértővel dolgoznak, a feltett kérdés és rá a válasz nyílvánosan megjelenik, ezt a funkciót csak regisztráltak használhatják.
Külön kiemelik jobb oldalon a legnépszerűbb topicokat.
Kommentelni lehet a cikkeket is.
Van kviz, különböző kérdésekben szavazni is lehet.
Az oldalon nincs sok reklám, pár patika és egy webáruház.
Népszerű honlapnak tűnik, szeretnek itt csevegni a felhasználók, hasznos tanácsokat kapnak és adhatnak is.

2010. március 20., szombat

Tézi 5. Fonó híján -lajosmizselap.hu

Olvasva az újabb tézis fejezeteit, fájó szívvel bár, de megválok első félévben választott lapomtól, hisz a XX. század.hu egy nagyon színvonalas, nagyszerű munka, de a közösségi web metódusait egy másik oldal vizsgálatával szerintem szerencsésebb körüljárnom.
Szűkebb pátriám, Lajosmizse, egyik sok szempontból érdekes vállalkozásának bemutatásával szeretném folytatni a tézisekre adott reakcióim.

A választott lap elérhetősége: www.lajosmizselap.hu

A köszöntőben olvashatjuk azokat az elképzeléseket, amelyek a lap létrejöttét motiválták. Egy kifejezetten lajosmizseieknek szóló információs és szolgáltató oldal megvalósítása volt a cél, hogy a lajosmizseiek a virtuális térben is közösséget alkothassanak. A fonóbéli alkalmak hiányában, a közösségi alkalmaink ritkulása miatt nincs idő, alkalom megbeszélni közös dolgainkat, ennek kiváltására, az igény meglévén, használja a lap szerkesztője a világháló adta lehetőségeket.
Ez a portál alkalmat ad arra, hogy feltegyék a lajosmizseiek az őket érdeklő kérdéseket, elmondhassák a véleményüket, névvel, vagy anélkül a szerkesztőnek meg a többieknek. E célból "interaktívvá" tették az oldalt, a cikkeket kommentálni lehet, a "Hozzászólás" gombra kattintva.
Megpróbálnak hasznos információkkal szolgálni minden esetre. Fogfájás, mosógép-meghibásodás, áramkimaradás. Hetente van szavazás a lajosmizseieket, vagy a lajosmizseieket IS érintő kérdésekről. Várják az észrevételeket, kiegészítéseket. Ha bárki szeretné, hogy egy eseményről mások is értesüljenek, szól, ír, s a lap szerkesztője felteszi az oldalra. A lakossági APRÓBA saját maga is feladhatja a hirdetését- nagyon egyszerűen. Különösen népszerű az ügyvéd válaszol rovat, melyre sikerült megnyerni a település egyik "sztárügyvédjét", aki ingyen jogi tanácsokat osztogat.

Nem szeretnék senkit sem terhelni egy ennyire provinciálisnak tűnő "vállalkozással", ha ez nem egy a mi településünkön jól működő lehetőség akár kiemelendő példa, minta lehet más közösségek számára is.

A dolog egyetlen szépséghibája, hogy a lap "szülő anyja" az egyik párt helyi alapszervezetének elnöke volt még az induláskor, azóta a férje az, s ebből következően a pártérdekek kidomborítása sem maradt el. Ha azonban pusztán egy pártoldalról lenne szó, akkor nem fecsérelnék szót rá, de a lap szerkesztője az idő haladtával egy ténylegesen élő közösségi oldalt hozott össze, ahol mindenféle nézet, vélemény hangot kap, s sokan használják is sokféleképpen ezt a lehetőséget. Nem állítom, hogy mindegyik része az induláskor eltervezett módon működik, vannak jól sikerült, és jelen pillanatban még haldokló lehetőségek, amelyek valamilyen oknál fogva nem indultak be.

Ez a formáció annyiban nem teljesen virtuális, hogy itt az indító személyek nem virtuális ismeretség révén kerültek össze, hiszen a valóságos lényük is ismert. A hozzászólások szépsége is abban rejlik, hogy miután egy kis településről van szó, az anonimitás csak igen ritka kivétellel őrizhető meg, nagy ügyesség szükségeltetik hozzá.
Nagy volt a lakókban az ellenállás a lap indulásakor, hiszen a személyek ismertek voltak, s pártpreferenciák okán megosztotta a települést, de a szervező kitartó munkájának, akár közösségkovácsoló hitének, befogadó és elfogadó magatartásának köszönhetően, működik. Még akkor is, ha nem vagyunk az adott párt szimpatizánsai, merthogy egy élő felület, ahol minden vélemény megszólal, s ez vonzóvá teszi mindenki számára.- Ennél jobb pártpropaganda szükségeltetik?

Nagy szerencséje ennek az egyébként rendkívül zárt, befelé forduló településnek, hogy adatott számára egy ilyen lehetőség -bár sokan csak a kukkolási és pletykaéhségüket elégítik ki vele,- amely számos esetben vitte előre, volt hogy hátra, de mindenképp az életünk színesítésére a mindennapjainkat.

2010. március 17., szerda

Tézis 5. Virtuális játszótér

Nos, eltelt pár hónap az utolsó bejegyzések óta, és ez a világhálón sok idő (amint ezt szépen kifejtettük a Tézis 4-ekben). Az egyszervolt.hu-n sem állt meg az élet, sőt, igazán dinamikusnak mondható az utóbbi 3 hónap. 2002-es megjelenése óta nemcsak a tartalom bővítésén, hanem - az igényeknek megfelelően - a tálalásán is sokat dolgoztak, ami sok változást hozott akár csak az idei évben is.

Napjainkban valóban előtérbe került a közösségi jelző a nettel kapcsolatban. Ha tetszik, ha nem; akár egyetértünk vele, akár nem; ha alkalmazzuk, ha nem; akár bekapcsolódunk, akár nem - jelen van. Ha pedig már részévé vált a webnek, mondhatni egy újabb verziója (web 2.0) lett, miért ne alkalmazhatnánk a megfelelő helyen, megfelelő módon?
Hiszen a portál célközönsége egyébként is már ebben a virtuális közösségben él (legalábbis a nagyobbak, a kisebbek meg ki tudja, majd miben fognak...), értelemszerűen adódik a webkettes lehetőségek kihasználása. Azonban nem öncélúan, nem ad hoc jelleggel, hanem nagyon is koncepciózusan.

A portál hasonlítható egy valós játszótérhez, mert ott is mind a szülők, mind gyermekeik megtalálják az érdeklődési körükbe tartozó elfoglaltságokat. A szülő más szülőkkel élménycserél, megoszt, tanácsot kér, kinőtt ruhát elad stb., a gyermek játszik, barátkozik, tanul. Mindezeket a közösségi tevékenységeket nyújtja a tartalomszolgáltatás is, sőt kibővítve! A játszótéren a gyermek focizhat, itt is; az anyuka gyermeknevelési cikkeket olvashat, itt is; programot szervezhet, itt is. A fogysztói társadalom nemcsak a virtuális tartalomfogysztás szintjén van jelen, hanem a tényleges, valós fogysztási igénynek is meg tud felelni a Vásártér kínálta kényelmes vásárlási lehetőségnek köszönhetően. Ez is a közösségiség szellemében, hiszen a Vatera aukciósportál is ennek megtestesítője.

Bár az egyes tartalmakat értékelhetik a netezők, maguk nem különösebben folytathatnak interaktív kommunikációt a többiekkel. Pl. nem tudnak tagelni, be kell érniük a készen kapott címkékkel. Nem tudnak egy filmről élménybeszámolót készíteni, vagy legalább a színvonalas szakmai kritikákhoz kommenteket fűzni. Igaz, ott a chat, fórum, ahol a regisztrált használóknak némileg ez megoldható. Újdonságként viszont bevezették az igazi közösségi interakció lehetőségét: az egyes tartalmakat megoszthatjuk különböző közösségi oldalakon (iwiw, facebook, twitter), ahol regisztrálva vagyunk. Pl. egy dal megosztásakor az iwiw-en már kommentálható. Ez által sokkal személyesebbé válik a szolgáltatás, bár a közös fejlesztés, építés eszméje még nem valósul meg maradéktalanul. Mitöbb, a portál fent van a Facebookon, ahol folyamatosan tájékoztatnak az újdonságokról.

Egyik oldalon tényleg megjelenik az anonimitás igénye, mint pl. a szülőknek szóló Gyerekorvos oldalon, másrészről nemhogy nem anonim, hanem éppen a névvel vállalt megjelenés, létrehozás lehetőségét teremti meg. A gyerekek által elmondott versek, általuk készített illusztrációk mind névvel ellátottak, mitöbb, pályázat keretében kínálják a "publikálás" lehetőségét. Nyilván, az "ismertté válás" büszkeséggel tölti el őket (és szüleiket), és fel sem merül, hogy név nélkül jelenjenek meg. Ez csak a felnőttek világában okoz gondot.

A portál társadalmi fontosságáról már volt szó, az újabb menürendszer segítségével pedig kifejezetten további előnyök kovácsolhatók. Amint arról az index hírportál is beszámolt, a tartalomszolgáltatás a közvetlen és egyszerű pedagógiai felhasználhatóság érdekében suliszertárral bővült. Valójában egy beépített kereső segítségével lekérdezhetők a különféle tartalmak osztály, tantárgy, témakör szerint (természetesen a tagek segítségével). Továbbá az esélyegyenlőség jegyében létrehoztak egy Jelbeszélő játékot, melynek segítségével a gyerekek ismerkedhetnek a siketek jelnyelvével.
Az egyszervolt hírei között értesülhetünk a Magyar Gyermekkönyv Intézet megalakulásáról, ami azért mondható a témában forradalminak, mert egyelőre "csak" virtuális formában létezik, a Facebookon. Jó példa arra, hogy micsoda közösségszervező ereje lehet a hálózatnak, a fizikai korlátok ellenére is. (Bár egy valós intézmény létrehozásának terve sincs kizárva.)
Addig is a net marad az egyelőre csak álomként lebegő nagy tervek megvalósíthatóságának költséghatékony, egyszerű, de nagyszerű tere, mely egyre többeket vonz.

Tézis 6. A szolgáltatás a felhasználói aktivitások tükrében


A közösségi aktivitások mögött különböző egyéniségek, identitások sokasága rejlik különböző motívációkkal, felhasználó attitűdökkel. A hálózati tartalomszolgáltatások célközönségre szabásakor nem indulhatunk ki csak saját (szakmai) közegünkből, saját egyéniségünkből, megélt bönészési szokásainkból. Elkerülhetetlen a webes aktivitások mögött felderíthető egyéni attitűdök módszeres vizsgálata, rendszerezése és projektünkre vetítése, ha valóban a globális háló közönségéhez, vagy annak bármilyen rétegéhez kívánunk szólni, eljutni terveinkkel.

Az adekvát tájékoztatási rendszerek tervezéséhez szükséges összetevők sorában az alábbiakban áttekintjük a felhasználók aktivitását meghatározó attitűdök jellemzőit.

2010. március 16., kedd

Tézis 5. Mi lesz ma a vacsora? Mindmegette.hu

Mi lesz ma a vacsora?

Nők milliói tették/teszik fel maguknak naponta az egyszerűnek tűnő kérdést, amit – nem gyakorló háziasszonyok számára talán meglepő módon – nem is (volt) olyan könnyű nap mint nap kreatívan, ötletesen, változatosan, s nem utolsó sorban esetleg költségkímélő módon megválaszolni.
A múlt idő zárójelbe tételét indokol(hat)ja egy igen prosperáló hálózati kezdeményezés igen színes felülete: a Mindmegette című honlap.
Az eredetileg pusztán receptgyűjtő webhely tulajdonképpen ma sem akar ennél sokkal több lenni, de mégis „a hálózatiság eszméjének ’megtestesüléseként’ elsősorban az együttműködés, a közös fejlesztések, a nyílt forráskódú ’szoftverek’J és tudásbázisok építéseként” értelmezhetjük.
Akár hobbiból, akár családanyai/apai, tyúkanyói/apói kötelességtől vezérelve, akár mindkettőtől egyszerre kíván valaki a tűzhely mellé állni, előtte ide bekukkantva mások, nagyon sokak megélt élményeiből, örömmel gyűjtött, folyamatosan bővülő tudástárából bátran meríthet, illetve oszthatja meg ismeretlen ismerősökkel saját sikerét, örökítheti meg, teheti hozzáférhetővé a maga konyhai tapasztalatait, és gazdagíthatja e gasztronómiai archívumot.
Mind nemzedéki, mind földrajzi távolságokat segít könnyedén áthidalni e felület, hiszen az az elméleti, de nagyobb hányadában, jellemzően gyakorlati ismeretanyag, ami eddig általában csak rokonok és barátok között cserélődött, most vadidegenek közt áramlik a hálózaton keresztül a legtermészetesebb módon, így adva lehetőséget a hagyományos átlagos családi, baráti, munkatársi köröket messze meghaladó interakcióra, tájékozódásra, régi hagyományok vagy egészen friss újítások megismerésére idősebb, fiatalabb és egészen fiatal nemzedék között, fizikai vagy térbeli akadályok nélkül.
Igen, elfogadjuk, hogy „az Internet számítógépeket, s nem embereket köt össze, s a valós kapcsolatokat csak részben, vagy szükség esetén pótolhatják a virtuálisak”, de „a gép-ember kommunikáció globálissá terjedésével az ember és ember közötti kommunikálás új, közösségeket létrehozó eszköze jelent meg”, s ez esetben nyugodtan elmondhatjuk, hogy „a kapcsolattartás, eszmecsere legalkalmasabb módja a hálózat.”

A honlap menüjei változatok egy témára, a receptgyűjtemény legsokoldalúbb megközelítései:

„Receptkereső”, „Részletes receptkereső: Mit? Honnan? Mikor? Kinek?”, „Legújabb receptek”, „Receptek A-tól Z-ig”, „Véletlen recept”, „Fogások”, „Diéták”, „Italok”, „Hozzávalók szerint”, „Alapanyagok”, „Kiemelt témák” stb.

Az „összekötni a hasznosat a kellemessel” – avagy a jam muri a konyhában - jegyében ezekhez járulnak még a „Játékok”, „Nyereményjátékok”, „Kikapcsolódás”, „Húsvéti sütiverseny”, „Turpisságok”, „A konyhafőnök üzen”, „Nem elfelejteni – teendők listája”, „Fogyinapló”, „Lexikon”, „Kiskukta”, „Baba-Mama” stb.

A hely közösségi voltát támasztja alá, hogy minden recept kommentelhető, illetve a honlapon tematikus csoportokba rendezett fórumok és blogok olvashatók, RSS-szolgáltatást, valamint Hírlevelet kínál, és a webhely megjelenik az iwiwen, a Facebookon és a Twitteren is.
Az oldalon hirdetések is helyt kapnak, de szerintem egyáltalán nem zavaró, inkább visszafogott módon. A honlap impresszuma szerint az oldalt az Axel Springer - Magyarország Kft. adja ki, így nem meglepő a legújabb hír, miszerint a Mindmegette március 11-től magazin formájában már az újságárusoknál is kapható.
Egyetlen negatív megjegyzés: bár „a hálózati kommunikáció legfontosabb jelrendszere továbbra is az írott nyelv és annak olvasása”, szerintem erről a felületről, témájából adódóan, nagyon hiányoznak a munkafolyamatokat részben vagy egészben bemutató videók.

2010. március 15., hétfő

Tézis_5 Múlt-kor

A Múlt-kor történelmi portálon felfedezhető a történelem és rokon tudományai iránt érdeklődők aktivitása, részvétele. Minden, a portálon közzétett cikkhez küldhetők hozzászólások, és ezzel a lehetőséggel az olvasók sok esetben élnek is. Természetesen a téma érdekességéből vagy aktualitásából kifolyólag több vagy kevesebb hozzászólás olvasható.

Az anonimitás és az enigmatikus felhasználónevek itt is megjelennek, bár vannak jó néhányan, akik teljes nevükkel vállalják véleményüket. Megfigyelhető, hogy a becenevek, bár anonimitást adnak a felhasználónak, mégis erősen tükröznek bizonyos tulajdonságokat vagy esetenként a radikálisabb politikai nézeteket vagy történelemszemléletet (pl. "ultrajobber").

A hozzászólások témájukat tekintve nagy részben a bemutatott esemény igaz voltát kérdőjelezik meg, ezekről vitatkoznak, győzködik egymást. A felhasználók megítélik egymás tudását és nézeteit, kiegészítik a leírtakat. Több esetben egy-egy történelmi esemény vagy személy bemutatása felborzolja a kedélyeket, és nem közvetlenül a leírtakhoz kapcsolódóan morális kérdéseket feszegetnek a bejegyzésekben pl. az abortuszról, vagy a Habsburg-ház megítéléséről.

A hálózati szabadság teret ad az eszmék terjesztésére, sokakat a jobbító szándék vagy mások felvilágosítása mozgat. Megfigyelhető, hogy különösen a szélsőségesebb eszméket vallók és az önjelölt "tudósok" terjesztik itt saját meggyőződésüket különösen a történelem vitatott pontjairól.

A hozzászólóknak a közreadott információkba nincs beleszólásuk, a cikkek a Múlt-kor szerkesztőségében készülnek. A hozzászólók csak utólag tehetik meg észrevételeiket, véleményezhetik az olvasottakat. Az információt több csatornán juttatják el a szerkesztőségből a felhasználókhoz. A honlap mellett kiadnak egy nyomtatott folyóiratot, egy e-folyóiratot és rss-csatornán is követhetők az események.

A kitartó sügéres :-)_tézis 5

Bár csábított a lehetőség, hogy új honlapot válasszak, de az 5. tézist elolvasva úgy gondoltam a vizsgálódás ezen a régi honlapon is érdekes lehet. Különösen, hogy most először forgat az egyik saolusi halunk még gyakrabban keresem fel a választott honlapomat.

A honlap tulajdonképpen kettős életét él. Az egyesületi információkat illetve az afrikai sügérekkel kapcsolatos legfontosabb ismereteket - kiegészítve gyönyörű képekkel - tartalmazó weboldal régóta változatlan. Nincsenek új cikkek, képek vagy egyesületi események. Nincs lehetőség a hozzászólásra vagy saját téma-összefoglalónk feltöltésére. Porosan, kicsit megfakulva szunnyad. A honlap minden menüpontja az adott ablakban nyílik meg, kivéve a fórumé. És ezzel mintha egy másik világba lépnénk át, eleven, nyüzsgő virtuális élet folyik itt. Ez az oldal már vizsgálható a megadott szempontok alapján.
A sügérezésnek nincs nagy irodalma, persze sok hasznos információt találhatunk az általános akvarisztikai könyvekben. Mégis a legmegbízhatóbb tanácsok a speciálisan sügéres akváriumra vonatkozóak. Régebbi tézisben már említettem, hogy egyik lehetséges információforrás - könyv mellett - a sügéreket is áruló akvarisztikai boltok és még jobbak az erre a fajra specializálódott boltok. Sőt! Sajnos nem hiszem, hogy újdonságot mondok azzal, hogy bizony nem természetes jelenség hazánkban a szakmailag felkészült eladó, így inkább megbízható forrásként a sügéres boltok eladóira szűkíteném a kört. Ők viszont nagyon kevesen vannak. Ismeretek pedig szükségesek e területen is. E hosszú bevezető célja az volt, hogy mi az egyik közösségszervező erő ezen a honlapon. Az információhiány, az információ igénye. Ez a legfontosabb szervező erő. Emellett több mindent megemlíthetünk még, ki ne találkozott volna azzal a kellemetlen érzéssel, amikor lelkesen ecseteli élményeit hobbijával kapcsolatban és bizony csukott fülekre vagy legalábbis tettetett érdeklődésre lel csupán. Az élményeink megosztása hasonszőrűekkel összehasonlíthatatlan egy kívülállóéval. Ez sem elhanyagolható erő.

Az internet tehát olyan lehetőséget ad, ahol könnyen, kényelmesen, magunkat nem felfedve ismereteket szerezhetünk. Anonimitást itt is jelentkezik és sokak számára fontos lehet. A felhasználói adatlap sok információt adhat, de nagyon ritka, ha valaki saját nevével regisztrálja magát.

Sokaknak ez a virtuális közösség már a valóságban is teret kapott. Rendszeresen évente találkoznak. Több napra összegyűlnek, előadásokat hallgatnak meg, tapasztalatokat cserélnek és természetesen a közös szórakozás sem marad el. Sokan barátokra leltek a fórum révén és bizonyos rendszerességgel összefutnak és ezek a találkozások már az élet más területeire is kiszélesedtek. Közös mozizás, kocsmázás:).

Ha közös a téma, az érdeklődés akkor nincsenek generációk, nincsenek nemek vagy nemzetiségek. Egy 50 éves sügéres számára természetes ha komoly szakmai beszélgetést folytat egy 15 éves tinivel. A közös érdeklődés nélkül talán a nemzedékek között mindig is fennálló előítélet, ellentét távol tartaná egymástól e két embert. Itt a virtuális világban nincs ilyen. Nem létezik, hisz sokszor nem is tudjuk egy nicknév mögött kirejtőzik. Nemcsak a kor, de a nem sem. (Pl. az én becenevemmel általában fiúra asszociálnak az emberek:-)

Nem régóta vagyok tagja ennek a közösségnek és nem is az, aki rendszeresen akár napi szinten fent van. Még nem találkoztam olyan kezdeményezéssel itt, amikor egy közös társadalmi szerepvállalás lett volna a cél. Itt nem politizálnak, nem kerül szóba a közélet. A fórum témájából adódóan az állatvédelem, természetvédelem kézenfekvő lehetne, de nem volt még példa rá.

A fórumot az egyesület alapítói hozták létre, ők alkotják magot. Ők azok, akiknek véleményük a legtöbbet nyom a latba, Kialakultak a "mester" szerepek. Az újonnan jött "hódítókkal" előfordulnak összetűzések, akik próbálják ezt a tekintélyt figyelmen kívül hagyni. A végén vagy elfogadják és majdan talán őket is ezzel a virtuális, kimondatlan címmel ruházzák fel, vagy eltűnnek ebből a virtuális közösségből.
A fórumon és a porosodó testvér weboldalon nincsenek reklámok. A fórum témáiban megjelenik a "kereskedelem", de ez szinte kivétel nélkül a tagok egymás közötti cseréjére korlátozódik vagy tanácsadáskor lép fel, de csupán egy külső fél részéről, amikor is valaki saját tapasztalatára építve egy bizonyos cég termékeit ajánlja. Nem zárható ki persze az önös érdek megléte sem, de szerintem ez igen elenyésző lehet ez.

2010. március 14., vasárnap

Tézis 5.: Az Ongo – utazási élmények az interneten

A színház varázslatos világától, most az utazás impulzusokban dús témája felé fordultam. Az Ongo-n (Az Index, Indanet aloldala) található csodaszép helyekről származó képek, videók, élménybeszámolók sokasága megragadta a fantáziámat.

A website elején, rögtön eléggé szembetűnő helyen lévő Keresés-ével kezdtem, amely a honlap feltérképezésének kiinduláshoz nagyon jó alapot adott. Felfoghatjuk egy tartalomjegyzékként is; ahol a következő témák felsorolását láttam: minden, élménybeszámolók, országok, települések, szálláshelyek, albumok, képek, videók, felhasználók.

A címlapon máris egy reklámba ütközhetünk, amit maga az Ongo tett fel, egy nyereményjáték. Ezzel ő biztos „jól jár”, gondolom szerződése van a valamilyen utazási irodával.

Az Ongo-ról elmondható, hogy abszolút érvényesül a mind a hálózat közösségszervező, mind tudás-felhalmozó és megőrző funkciója is.

Gondolok itt arra, hogy megtalálhatóak a Facebook-on/iwiw-en/twitter-en is, illetve fenntartanak egy útitárskeresőt, az iwiw főoldalán található hírfolyamhoz hasonlót működtetnek itt is a tagok tevékenységéről (Friss, legújabb események/cselekedetek). A tagoknak adatlapjaik vannak, alapadatokkal (nicknév, nem, ország, belépés ideje, utolsó belépés dátuma), illetve nyomon követhető az úgynevezett felhasználói aktivitás; csinált-e új beszámolót, hozott-e létre új galériát…stb. Különösen tetszik a „grafikus felfogás”, ami itt tulajdonképpen egészen kézenfekvő; mindenhol googlemaps-ekbe futunk (országok, felhasználói aktivitás – hol volt utoljára, képek –hol készültek…stb.)

Kész utazási „tudásbázist” építettek itt. Segítségünkre van a használathoz a főoldal alján lévő címkefelhő.

Természetesen a netes közösségekre jellemző anonimitás itt is fenntartható, teljesen egyénfüggő, hogy ki?/mit?/mennyit? akar mutatni saját magából. A címoldal Úti cél menüjében földrészenként, azon belül országonkénti felsorolást találunk. Az országoknak, hasonlóan a felhasználókhoz adatlapjaik vannak. A bal oldali menüben navigálhatunk. Megnézhetjük az adott országhoz tartozó élménybeszámolókat, szálláshelyeket, albumokat, videókat, térképet, ajánlott oltásokat. Az adatlap felső sávján pedig, mindent megtalálunk +Új…-tal, amelyekre kattintva az ezen kategóriába tartozó saját megosztani kívánt információinkat tölthetjük fel. Alapvetően a weboldalon szabadon hozzáférünk mindenhez, ám ha aktív felhasználói szeretnénk lenni az oldalnak akkor először regisztrálni kell (ingyenes). Ne lepődjünk meg, hogy az aloldalakhoz kapcsolódó keresőpaneleket nem találunk, említettem, hogy a címlapon található központi keresőt, az alkalmazandó mindenféle böngészéskor. A honlap tartalmában sok „átfedés” van, minden mindennel összefügg, ami sokak számára zavaró lehet, nem egészen tarthatják átláthatónak, de számomra nagyon is tetszetős volt. Bárhova kattintunk, akkor is minden adathoz eljuthatunk maximum 3 lépésből (pl. élménybeszámolónál kezdek, de itt is látom az értékelést és a kapcsolódó albumokat.)

Az élménybeszámolókat 3 módon rendezhetjük; legújabb, legolvasottabb, legjobb. Egy konkrét élménybeszámolót megoszthatunk a közösségi portálokon, láthatjuk, hogy hogyan értékelték mások, felajánlja a témához, valamint a felhasználóhoz kapcsolható további tudósításokat. Kiemelt helyen van az értékelés a szálláshelyről, az adott felhasználó és az „össznézetet” tekintve. Természetesen fel van tüntetve az utazás dátuma is. Mutatja még a hozzá tartozó albumot és persze „ez itt a reklám helye”, tehát utazási ajánlatokat is a térségbe (az c-travel.hu jóvoltából – az Utazási ajánlatok közül az ő rendszerükben tudunk szemezgetni.). Itt nagyon is érvényesülni látszik; „nyelvében él az ember… írás, stílus, fogalmazás mindaz, ami személyiségét, egyéniségét képviseli”

A szálláshelyek menüben a legérdekesebb talán a szálláshelyek értékelése, amiben a szobát, a kiszolgálást, ételt/italt, tisztaságot és az ár/értéket külön-külön is pontozzák, majd adnak egy összesített eredményt is.

Az albumoknál én kicsit hiányolom a rendezési lehetőséget, pl. ABC szerint, ha nem tudom konkrétan, hogy mi érdekel, akkor elég nehézkesen találni meg a dolgokat, de ha csak „bámészkodni” szeretnék a sok szépség között, akkor pont jó :).

A videókat az albumokéhoz hasonló rendszerben találjuk, de úgy tűnik a felhasználók kevésbé lelkesek videó-megosztás, mint fotófeltöltés esetén. (Fényképeket sokkal több lapozható oldalon keresztül találunk, mint videót.

Ajánlott oltások alatt egy rövidke, nyers, gyors, könnyen emészthető tájékoztató olvasható a vizsgált országra vonatkozó „orvosi óvintézkedések” ügyében.

Az Ongon lehetőség van arra is, hogy az érdekesnek vélt emberek aktivitását figyelemmel kísérjük. Az adott felhasználó adatlapján a követésre kell kattintani és máris láthatóak lesznek a beszámolói, képei és minden megmozdulása a saját oldalunkon. Amennyiben nem akarjuk a továbbiakban az adott felhasználót követni, akkor az adatlapján a "nem követem" gombra kell kattintani.

„A virtuális közösségek szerveződése semmiképpen sem gátolja az IRL kapcsolatok kialakulását, az érdeklődési kör alapján szerveződött netes közösségek gyakran a való életben is megismerkednek, különösen, ha érdeklődési körük tárgya ott inkább gyakorolható, elérhető” Az Ongo-n, az Útitárs keresés, címlapon található fülecske igazolhatja az 5. Tézisben olvasott állítást. Útitárs gombot az egyes országokhoz tartozóan is felajánl és akkor csak az adott terület ajánlatai között válogathatunk.

Egy ilyen jellegű oldalról nem hiányozhat a fórum sem (Utazási fórum). Az érdekes az, hogy a sok helyen élmények leírására használt fórumfunkció itt értelmét veszíti, hiszen ehhez külön felületet biztosítanak. Így felmerül a kérdés, mégis mire használják? Nem mintha az „élménybeszámolás” keretei nem lennének elég „szabadok”, de ha esetleg lenne valami, ami nem fér bele (pl. nem igazán témába vágó), azt ide írhatják. (pl. autóvezetés az USÁ-ban, más utazós oldalak, egyéb dolgokkal kapcsolatos linkek.) A számunkra megfelelő fórum kiválasztásában itt segítségünkre van, egy országokból választási lehetőséget felajánló görgetősáv, illetve a szabad szöveges keresés téma mező szerint. (Csalóka, hogy a fórumra kattintva, csak 20 topicot ajánl fel, de az országos listából választva valamit, többre akadunk.) A „bónusz” topic az Üzenőfal, ahol „kötetlen beszélgetés mindenről” lehetséges, kérdezhetünk és üzenhetünk a szerkesztőnek is.

A Toplista – ba azokat a képeket, beszámolókat vagy szálláshelyeket teszik fel, amelyeket legalább három felhasználó már értékelt.

A Repülőjegy és az Utazási ajánlatok menüpontokban két keresőfelületet találunk. Ezeknek alkalmazásával tájékozódhatunk és összeállíthatjuk a számunkra leginkább költségkímélő (ha ez a fő szempont) nyaralást/telelést.

A felhasználói anonimitás, mint említettem itt jelen van, így nem is nagyon találtam életkorokra vonatkozó adatokat és nem tudok átlagot mondani. Feltételezem azonban, hogy több nemzedék is képviselteti magát az oldalon, hiszen utazni és netezni tud 6-80 éves is. Persze a legvalószínűbb, hogy az aktív keresőkorúak, akik nem a leghátrányosabb helyzetű kistérségekben élnek vannak itt a legnagyobb számban. Nekik van anyagilag lehetőségük utazni és érezhetnek „indítatást”, ahhoz, hogy tapasztalataikat mások számára is elérhetővé tegyék.

Beszéljünk még az esetlegesen fellelhető kereskedelmi marketingről is.
Hogyan jelenik meg az Ongo-n a bújtatott reklám? Abban az értelemben, hogy eladni akarnának egy utazást csak mérsékelten, az emberi szervezet számára még tűrhetően töltenek fel hirdetést, pl. az írásom elején található nyereményjátékon keresztül jelenik meg. Azt viszont elkerülhetetlennek tartom, hogy a „beszélgetések” során 1-1 jó hotel, étterem… stb. ne kerüljön ajánlásra, ami már „suttogó reklámnak” minősíthető, ám tartsuk szem előtt azt is, hogy a fő cél nem a reklámozás/eladásösztönzés volt.
A fogyasztói társadalom, kereskedelmi marketing ilyen témában szerintem elkerülhetetlen, hogy megjelenjen egy oldalon, elszórva 1-2 reklám még nem olyan zavaró, mint a villogó feliratok, és aaz elektronikus postaládát telítő direkt marketing eszközei; pl. személyre szóló levél/személyre szabott utazási ajánlatok, vagy üdülési kupon. A kereskedelem olyan szinten megjelenik, hogy van szállás/utazás és repülőjegy-kereső, de ezt sem minősíteném teljesen egyértelműen reklámnak, hiszen nem egy meghatározott szolgáltatóhoz kapcsolták (pl. egyetlen utazási iroda, mondjuk a Vista kínálatában való keresési lehetőség, hanem a tájékozódást segítő, sőt akár ár-összehasonlítást lehetővé tevő keresőfelület biztosításáról van itt szó.

„Végszó”
„Amikor tehát a tájékoztatás fontos mintáinak tekintjük a közösségi felületeket, nem az amatőr szakértők teljesítményét helyezzük a professzionális tájékoztatók munkája fölé, hanem a megélt élményekből, szenvedéllyel, örömmel gyűjtött tudás bővíthető, interaktív archívumait ajánljuk követendő példaként.” Láthattuk, hogy itt különösen érvényes ez a tapasztalati tudás, erről szól az egész, ki mit élt meg, mit ajánl megnézni, enni, jó volt-e a szállás, milyen izgalmas esetei voltak, amiből mások tanulhatnak, ne járjanak úgy…stb.
Milyen hatással van az oldal a hálózaton való közösségfejlesztésre, a tudás bővítésére? Véleményem szerint a válasz erre a kérdésre nagyon pozitív. Úgy gondolom, hogy segíti a közösség építést, illetve értékes, használható információk gyűltek itt össze.

2010. március 10., szerda

Könyvkolónia.hu

A könyvkolónia véleményem szerint a moly.hu méltó versenytársa lehet. Mutatós, színes, figyelemfelkeltő, átlátható, szerkezete jól kivehető, könnyű eligazodni. Menüsora a "szokásos", felül egy sorban: címlap, élőben, könyvek, szerzők, olvasókörök, blog, fórum, első mondat, kritikák, cserebere, idézetek. Lehetőség van regisztrálni, majd belépve hozzászólásokat, véleményeket, kritikát írni, saját blogot (témát) létrehozni, szavazni, stb. A legelső hátrány, hogy a kapott emailben kell megerősíteni regisztrációnkat, viszont az emailre sokat kell várni, pedig gmail rendszere általában elég gyors.
A címlapról számomra hiányzik abemutatkozás is, hogy miért is hozták létre, mi a céljuk stb. A címoldalon a legfrissebb történéseket látjuk, hozzászólások, szavazások, az idő, szerző, téma címének megjelölésével. Mellette és alatta az oldalra legfrissebben felkerült könyvek, majd legújabban cserée felajánlott művek, legújabb kritikák, témák, stb. Van lehetőség keresni is az oldalon, szerzőre, címre, tagok, blogok között, ill. az egész oldalon. Legalul találjuk az impresszumot, partnereket, gyakori kérdéseket, elérhetőségeket. Az oldal fenn van a Twitteren, Facebookon, külön blogja, és RRS csatornája.
A könyvek menüpontban abc-rendben érjük el a címeket, borítóval, rövid leírással, értékeléssel, kritikával, és a szerző további könyveit is megtaláljuk. A szerzők legolvasottabb és legfrissebb csoportba vannak sorolva, olvasottság és felkerülés ideje szerint. A felhasználók alakíthatnak olvasóköröket, melyek többnyire egy-egy író köré szerveződnek, a létrehozásuk célját megtaláljuk mindnél. A tagok itt megbeszélhetik egymással olvasási élményeiket ebben a témában. Sok témát találunk a blogoknál, többek közt az oldal szerkesztői elérhetővé teszik több könyv részleteit, a fórum is hasonló módon épül fel. A többi menüpont neve (cserebere, kritika, idézet, első mondat) hűn mutatja céljukat é témájukat.
Alapvetően az oldal nem rossz, persze vannak hibái, és sok lehetőség van a fejlesztésére is. Az oldal maga nagyrészt a közösségre épül, nagyon sok lehetőséget biztosítanak az olvasók hozzászólására, véleményük továbbadására.

2010. március 3., szerda

Tézis 5.- Nethírlap


Új honlapot választottam ehhez a kifejtéshez: http://www.nethirlap.hu/
Ezen a portálon lehetőség van a hírek információk, ismeretek beszerzése mellett fórumon különböző hozzászólásokat tenni, mások véleményét, általános tájékoztatásokat olvasni. Adott topicikok szerint csoportosítva találunk különböző témákta. Ehhez kapcsolódóan további allehetőségek, altémák vannak, melyek még inkább leszűkítik az adott érdeklődési kört. Népszerűsítési szempontból fontos lehet egy adott cikk ajánlása, vagy éppen kritikája. Így a felhasználó tájékozódhat szolgáltatásokról termékekről is, hogy mi válhat hasznossá számára. Persze különböző családi, életmódbeli próblémákkal gondokkal kapcsolatban is lehet hozásszólásokat találni, így elméleti síkon is kifejthetik gondolataikat az emberek.
Ez hozzásegíti őket abban, hogy érezzék, azt hogy valahova tartoznak, másnak is lehetnek hasonló gondjai, vagy éppen csak tanácsot kérjenek, vagy hasznos gondolatokat közöljenek bárki számára.
Lehetőség van regisztrációra, mely még inkább segíti a honlap mindne részéhez való hozzáférést. Keresési lehetőséggel adott információra kereshetünk. Az épp népszerű, aktuális témák pedig kilistázásra kerülnek. Fórum mellett, hírek, humor, képek is várják az idenavigálókat.
A sok funkció összetettség egyfajta multifunkcionális jelleget ad. Többszempontú lehetőséget biztosít további tájékozódásra, elnavigálásra. Az egységesség, multifunkcionalitás vonzó lehet, hiszen így a közösségi tért is építi. A rengeteg topic közül megtalálható a számunkra megfelelő, vagy akár új témát is indíthatunk. Majdhogynem érvényesül a "mindent egy helyen" elv.
Az internetezők véleményüket szabadon kifejthetik, mások hozzászólásait láthatják. Például bármilyen témát megnézünk a fórumról, több szempontú hozzászólás, ellenzés, egyetértés, kritika is megfogalmazódhat. Így a felhasználó több szemszögből láthat egy dolgot. Természetesen az is hasznos mikor egy adott dologban sorstársa lel valaki, egyetértés övezi, hisz ez egyfajta megerősítésként szolgálhat. Itt egy példa különböző okfejtésekre:http://www.nethirlap.hu/forumengine.php?par=2&topic=4102
Kiegészítés:
A honlap felépítését tekintve mindenképpen információt szolgáltat. A híreknél belföld, külföld,autó-motor, tudomány, magazin segíti a felhasználó érdeklődését.A fórum segítségével különböző közösségekhez csatlakozva lehet adott témáról tájékozódni, véleményeket hozzáfűzni. Autó-motor, csaád, dühöngő, vallás, zene, hajózás, játék,kultúra, sport, politika lehetőségei közül is választhatunk. ezeken belül topic címek is vannak, meg lehet tekinteni hogy ki alapította. Regisztrált tagként pedig hozzá lehet szólni, vagy akár feltölteni képeket.A legfrissebb 20 topic között is keresgélhetünk, valamint top 10 cikk között aktuális információkról, újdonságokról.
Hasznos a keresési lehetőség biztosítása a főoldalon afórumok között, mely tovább segíti az adott téma, közösség megtalálását.
Az apró menü alatt rengeteg hírdetés közül válogathatunk attól függően mi érdekel minket, vagy mi is adhatunk fel hírdetéseket.
Látható módon rengeteg funkciót igyekszik betölteni a kiválasztott honlap a közösség tekintetében.
Minezen szolgáltatások mellett műsort lehet nézni, valutaváltót lehet hazsnálni,valamint hasznos oldalak között is lehet keresni. Például szótárak, telefonkönyvek menetrendek között. Így többféle közönség számra is érdekessé válhat az oldal kiterjedt funkciójival.
Közösségszervező ereje mindenképp van, hiszen rengeteg fórumtopik áll a rnedelekezésre széles érdeklősi kört átfogva. Hírek, apróhirdetések segítségével pedig további tájékozódási lehetőséget nyújt.

Tézis 5. A szolgáltatás és a hálózathasználók közösségi igényei

A közösségi web (Web 2.0) tartalomszolgáltatási metódusait meghatározó kooperálás, az egymást nem ismerő munkatársak együttműködése korunk váratlan, ám "túl könnyen" megszokható jelensége. Mozgatórugóit, hátterét föltérképezni azért szükséges, mert a tartalomszolgáltató rendszerek tervezésekor elkövethető legnagyobb hiba az, ha pusztán eszközökként számolunk a webkettes lehetőségekkel.

Első lépésben azokat a közösségszervező erőket tekintjük át, melyek minden tématerületen hatnak, működhetnek, kimutathatóak.