2010. március 29., hétfő

Tézis 6. Valós aktivitások virtuális közegben

egyszervolt.hu

1. Privátszféra és magány

A mese, a játék a gyermekek életének szerves részeként gyakorlatilag teljesen a privátszférába tartozik. Mi lehet annál intimebb, mint amikor a lurkó szülei mesemondását hallgatja? Vannak kedvenc meséi, szereplői; szereti a megszokott hanghordozást, a meghitt együttlét pillanatait. Ugyanakkor ez a közösségi léttel is összekapcsolódik, hiszen a mese által ismeri meg környezetét, tanulja meg a "világ dolgait". Nagy szerepet játsszanak a gyermek szocializálódásában.
Meséket hallgatni, olvasni (írni!); játékokat játszani (kitalálni) mind egyedül, mind közösen élvezetes tevékenység. Olvashatunk magányunkban, tudásszomjunkból, kíváncsiságunkból adódóan; vagy éppen csoportbeli közös érdeklődésünknek megfelelően. Érdekes ellentét, hogy egyszerre mennyire intim és mennyire közösségi! A közös érdeklődés könnyen kovácsolja csoporttá az egyéneket, ami aktív használói attitűdöt eredményezhet. Azonban böngészhetjük úgy is az oldalt, hogy a látógatószámlálón kívül más nem tud rólunk.
A gyermek meg tudja különböztetni a mesét a valóságtól. Tudja, mi a valódi és mi a fantázia szüleménye. Mindazonáltal gyakran ugrál a kettő között. Kicsit hasonlóan, mint amire lehetőséget kínál a net. Hol a virtuális világban (mesében), hol a valós világban élünk.
A mese, a játék azonban mindig kapcsolatot tart a valós élettel; az a mese, ami teljesen elrugaszkodik a valóságtól, nem nyeri el mindenki tetszését. A portálon kínált választék éppen azért jó, mert az adott korosztály számára könnyű azonosulási lehetőséget teremt.
Az már csak formai kérdés, hogy az identifikációs személy (állat...) a képernyőn meg is jelenik, megszólal. A hagyományos, papír alapú meséhez képest nem több vagy kevesebb, amivel itt találkozunk, egyszerűen más. Mindegy, hogy könyvből vagy netről olvasunk, énekelünk, lényeg, hogy tegyük! Az által pedig, hogy az egyes tartalmakat közösségi helyeinken meg is oszthatjuk virtuális ismerőseinkkel, valóban személyiségünk rejtettebb rétegeit tárjuk fel előttük.

2. Birtoklásvágy – felhalmozás
A "féltett kapcsolatok" jelen tartalomszolgáltatás esetében talán nem is valós személyekre irányul, hanem a féltett kultúrára. Arra, ami esetleg elveszhet, ha nem gyűjtjük egybe, ha nem tesszük közkinccsé, a kommersz, a "csapból folyó", holnapra felejthető tartalmak áradata közepette. Ilyen megközelítésben teljesen érthető a gyűjtés, archiválás igénye - kész csoda, hogy még nem tették nyíltabbá ezt a folyamatot, hogy még nem működhetnek közre a netlakók a gyűjtésben, akár csak a javaslattétel szintjén.

3. Képességek fenntartása, fejlesztése
Szerencsére, itt nem kell kényszert éreznünk az állandó jelenlétre. Nem maradunk le semmiről, ha nem látogatjuk az oldalt. Max. néhány jó ötletről, egy elszalasztott licitálásról, az újonnan felkerülő tartalmakról - de csak addig, míg újra meg nem látogatjuk a honlapot. Hiszen gyakorlatilag tényleg semmiről nem tudunk lemaradni, éppen az archiválásnak köszönhetően. Később ugyanúgy rálelhetünk egy jópofa dalocskára, mint amikor frissiben teszik fel. Közben pedig levehetünk egy könyvet a valós polcunkról, és abból olvasunk, vagy kimegyünk a valós játszótérre és ott focizunk. Azaz nem válunk rabjává a virtuális játszótérnek, nem köt meg, sőt, inkább nagyobb szabadságot eredményez. Ha nincs kedvünk vagy nem tudunk részt venni a valós életben (pl. betegség), itt is adott nagyon sok lehetőség, hogy megszokott életvitelünket folytathassuk.

Az alapítvány társadalmi szerepvállalásának egy újabb lépése, hogy nemcsak az igényes tartalmakat gyűjtik, biztosítják a célcsoport számára, hanem a nem-igényes, nem megfelelő tartalmak kiszűrését is célul tűzték ki. A Gyermekvédelem menüpont elvezet minket a GYERMEKBARÁT INTERNET CHARTA oldalra, ahol a biztonságos internetezés kezdeményezésről informálódhatunk.

4. Hozzáadás - teremtő aktivitás
Egyelőre a használók elsősorban befogadói attitűdje érvényesülhet az oldalon. Bizonyára hosszabb távon egyre inkább előtérbe fog kerülni az aktívabb megnyilvánulás mind több lehetősége is. Ne csak értékelhessek, ne csak hozzászólhassak, saját magam is hozzáadhassak értékesnek vélt tartalmakat, adott esetben a szerkesztőbizottság jóváhagyásával. A sok kis birtoklás, a sok kis tudás, a sok kis kultúradarabka egységbe foglalására remek alkalmat tud teremteni a portál. Remélhetőleg, a létrehozói is észreveszik ezt a kihagyhatatlan lehetőséget, és a netpolgárok is élni fognak a kínálkozó megosztási, megőrzési alkalommal.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése