2010. március 16., kedd

Tézis 5. Mi lesz ma a vacsora? Mindmegette.hu

Mi lesz ma a vacsora?

Nők milliói tették/teszik fel maguknak naponta az egyszerűnek tűnő kérdést, amit – nem gyakorló háziasszonyok számára talán meglepő módon – nem is (volt) olyan könnyű nap mint nap kreatívan, ötletesen, változatosan, s nem utolsó sorban esetleg költségkímélő módon megválaszolni.
A múlt idő zárójelbe tételét indokol(hat)ja egy igen prosperáló hálózati kezdeményezés igen színes felülete: a Mindmegette című honlap.
Az eredetileg pusztán receptgyűjtő webhely tulajdonképpen ma sem akar ennél sokkal több lenni, de mégis „a hálózatiság eszméjének ’megtestesüléseként’ elsősorban az együttműködés, a közös fejlesztések, a nyílt forráskódú ’szoftverek’J és tudásbázisok építéseként” értelmezhetjük.
Akár hobbiból, akár családanyai/apai, tyúkanyói/apói kötelességtől vezérelve, akár mindkettőtől egyszerre kíván valaki a tűzhely mellé állni, előtte ide bekukkantva mások, nagyon sokak megélt élményeiből, örömmel gyűjtött, folyamatosan bővülő tudástárából bátran meríthet, illetve oszthatja meg ismeretlen ismerősökkel saját sikerét, örökítheti meg, teheti hozzáférhetővé a maga konyhai tapasztalatait, és gazdagíthatja e gasztronómiai archívumot.
Mind nemzedéki, mind földrajzi távolságokat segít könnyedén áthidalni e felület, hiszen az az elméleti, de nagyobb hányadában, jellemzően gyakorlati ismeretanyag, ami eddig általában csak rokonok és barátok között cserélődött, most vadidegenek közt áramlik a hálózaton keresztül a legtermészetesebb módon, így adva lehetőséget a hagyományos átlagos családi, baráti, munkatársi köröket messze meghaladó interakcióra, tájékozódásra, régi hagyományok vagy egészen friss újítások megismerésére idősebb, fiatalabb és egészen fiatal nemzedék között, fizikai vagy térbeli akadályok nélkül.
Igen, elfogadjuk, hogy „az Internet számítógépeket, s nem embereket köt össze, s a valós kapcsolatokat csak részben, vagy szükség esetén pótolhatják a virtuálisak”, de „a gép-ember kommunikáció globálissá terjedésével az ember és ember közötti kommunikálás új, közösségeket létrehozó eszköze jelent meg”, s ez esetben nyugodtan elmondhatjuk, hogy „a kapcsolattartás, eszmecsere legalkalmasabb módja a hálózat.”

A honlap menüjei változatok egy témára, a receptgyűjtemény legsokoldalúbb megközelítései:

„Receptkereső”, „Részletes receptkereső: Mit? Honnan? Mikor? Kinek?”, „Legújabb receptek”, „Receptek A-tól Z-ig”, „Véletlen recept”, „Fogások”, „Diéták”, „Italok”, „Hozzávalók szerint”, „Alapanyagok”, „Kiemelt témák” stb.

Az „összekötni a hasznosat a kellemessel” – avagy a jam muri a konyhában - jegyében ezekhez járulnak még a „Játékok”, „Nyereményjátékok”, „Kikapcsolódás”, „Húsvéti sütiverseny”, „Turpisságok”, „A konyhafőnök üzen”, „Nem elfelejteni – teendők listája”, „Fogyinapló”, „Lexikon”, „Kiskukta”, „Baba-Mama” stb.

A hely közösségi voltát támasztja alá, hogy minden recept kommentelhető, illetve a honlapon tematikus csoportokba rendezett fórumok és blogok olvashatók, RSS-szolgáltatást, valamint Hírlevelet kínál, és a webhely megjelenik az iwiwen, a Facebookon és a Twitteren is.
Az oldalon hirdetések is helyt kapnak, de szerintem egyáltalán nem zavaró, inkább visszafogott módon. A honlap impresszuma szerint az oldalt az Axel Springer - Magyarország Kft. adja ki, így nem meglepő a legújabb hír, miszerint a Mindmegette március 11-től magazin formájában már az újságárusoknál is kapható.
Egyetlen negatív megjegyzés: bár „a hálózati kommunikáció legfontosabb jelrendszere továbbra is az írott nyelv és annak olvasása”, szerintem erről a felületről, témájából adódóan, nagyon hiányoznak a munkafolyamatokat részben vagy egészben bemutató videók.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése