A következő címkéjű bejegyzések mutatása: _tézis2. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: _tézis2. Összes bejegyzés megjelenítése

2011. július 6., szerda

OIK és KJMK Tézis 2

A honlapok teljes tartalma – tulajdonságainak köszönhetően – nem jelenik meg egységesen, nem elektronikus formában. Egyenként azonban tájékoztatók, prospektusok, űrlapok, katalóguscédulák és más materiális információhordozók formájában, szinte kivétel nélkül léteznek. Így az internet léte nélkül is elképzelhető ezen tartalmak, adatok közlése, szolgáltatása, bár meglehetősen nehézkes lenne összhangba hozni a különbözőségük miatt.

Az oldalak teljes tartalma máshol nem jelenik meg, de a fontosabb könyvtári oldalakon (konyvtar.hu, konyvtar.lep.hu) linkjeik megtalálhatóak, valamint az intézmények életéről szóló híradások a televízió és rádió archívumában fellelhetőek, sőt a videó-megosztókon való keresés is eredményhez vezet, főként az általuk szervezett rendezvények felvételeihez.

A hálózati tartalomszolgáltató rendszerben, a vizsgált két honlap vajmi kevés jelentőséggel bír. Profilja sokkal inkább tájékoztató jellegű. Tartalomszolgáltató mivolta korlátozódik az intézmény életére, mely igen csak szegényes, és a társadalom csak bizonyos rétege számára (a könyvtárhasználók) lényeges.

2011. május 20., péntek

A József Attila Megyei Könyvtár (JAMK) és a Nyugat-magyarországi Egyetem Savaria Egyetemi Központ Könyvtára

József Attila Megyei Könyvtár, Tatabánya (JAMK) http://www.jamk.hu/

A weboldal 2010. őszén frissült, igyekeztek nyitni a fiatalabbak felé. Sok a szín, néhol már zavaróak a kiemelésekkel együtt. Blog-szerű felépítés, a linkek témánként külön gyűjtve, táblázatos formában. Minden fontos információ a lap tetején, menüsor felett, bár nagyon apró betűkkel. Az aloldalakról (könyvtárunk, szolgáltatások, rendezvények, katalógus, kistérség) könnyen elérhető linkkel a főoldal, ahol a gyengén látókra is gondolva át lehet állítani. Igyekeztek mindent összegyűjteni ajánlóként a főoldalon, mint új könyvek, hírek, adatbázisok, stb., valamint a kicsit is kapcsolódó témákból szemezgetni: kulturális ajánló, megyei hírek, különgyűjtemények, híradó, pályázatok. Web kettes lehetőségeket is kihasználják: Facebook-profil, RSS, skype. Az előző változathoz képest rengeteget javult az oldal, mivel így már többnyire meg lehet találni az információkat. Azonban a külcsín mintha egy tini álmából került volna elő, túl sok a szín, kicsik a betűk, nem vezeti semmi a szemet, annyira sok a figyelemfelkeltő eszköz. Összességében nagyon zavaró az egész, elfelejtették a mondást: a kevesebb néha több.

Elérjük a gyerekkönyvtár aloldalát is a főmenüsorból: http://gyerek.jamk.hu/intro.html. Két részre osztva választhatunk a kicsiknek illetve nagyoknak készült oldal közül. A kicsiké helyes, illeszkedik a korosztályhoz. Mindkettő tarka, figyelemfelkeltő, a nagyoknál a Harry Potter-őrületet követve az egér helyén varázspálca. Rengeteg menü, készségfejlesztő játékok, interaktív, ötletes. Alapvetően szimpatikus, azonban jelentős hátrány, hogy a népszerű egyszervolt.hu (http://egyszervolt.hu/) koppintása, főleg a kicsiknek szóló rész, a menüket bemondó gyerekhanggal véleményem szerint túlzásba is estek a másolásban.

NYME SEK Központi Könyvtár, Szombathely http://www.bdtf.hu/KONYVTAR/

A honlap nagyon egyszerű, kellemes színekkel, főoldalon elérhetőségekkel, keresőkkel, hírekkel. A menüpontokban sok almenüt találunk, maga a honlap rengeteg információt rejt. Többségében sikerült úgy megoldani ezek rendszerezését, hogy az egyszerű logikával könnyen és gyorsan megtaláljuk őket a menüből. Minden a könyvtárról, különgyűjteményekről, szolgáltatásokról, munkatársak, e-könyvtár, szakdolgozatok, több linkgyűjtemény, pályázatok, stb. Hátrány, hogy a betűk itt is kicsik, valószínűleg a helyhiány miatt (a menüsor különben nem férne el rendesen). Ami nekem nagyon tetszik, és már a főoldalon ajánlják: virtuális séta a könyvtárban. Itt megtaláljuk a 3 szintes épület térképét, és a különböző termekre kattintva több szögből fényképezve 180°-os sugárban megnézhetjük kialakításukat. Emellett nem hátrány, hogy egy lassú gép is hipp-hopp betölti a programot, tehát könnyen bírja szinte minden rendszer.

Facebookon és Twitteren is elérhetőek, van látogatószámláló, statisztikai adatok, és élőben cseveghetünk a könyvtárossal, akik egy régi tapasztalat szerint a komolytalan kérdéseket is türelemmel viselik :)


A könyvtári weboldalak a tartalomszolgáltatás rendszerében

A NYME SEK Könyvtár weboldalának alapvető célja, hogy tájékoztatást nyújtson a könyvtárról, használatáról, szolgáltatásairól, illetve minden közérdekű adatot hozzáférhetővé tegyen a használók számára. A mai világban muszáj, hogy egy intézménynek legyen honlapja, illetve hogy azon minél szélesebb felhasználói kör számára szolgáltasson információkat. A honlap célközönségébe nem csak a beiratkozott olvasók, hanem a SEK hallgatói, az oktatók, külső felhasználók, valamint más könyvtárak és szakemberek is beletartoznak. Ennek megfelelően építették fel az oldalt, és alakították ki a menüpontokat, illetve a tartalmat.

Az egyetemi központról és a könyvtárról is mindent megtudhatunk az első két menüpontban, mint a történet, munkatársak, adatok, nyitva tartás, szabályzatok, stb. Ezen kívül elérjük a különgyűjteményeket, katalógust, e-könyvtárt, linkgyűjteményeket, pályázati oldalakat. A tartalom szempontjából legfontosabb talán az e-könyvtár. A könyvtárban helyben, intraneten keresztül elektronikus tananyagok olvashatók, szakdolgozatok, PHD dolgozatok, oktatói publikációk és tudományterületek szerint rendszerezve segédanyagok. Tehát az első számú cél, a könyvtárról való információszolgáltatás mellett az elektronikus anyagok elérését tartom a legfontosabbnak.

A József Attila Megyei Könyvtár honlapja az intézményről való tájékoztatást szolgálja. Emellett az adatbázisokat és szintén az e-dokumentumok részét tartom a legfontosabbnak. A menüben és a főoldal furcsa felosztásában nehéz bármit is megtalálni első ránézésre, az e-dokumentumokat az "adatbázisok" - cella alatt kell keresni. Ekkor eljutunk egy különálló oldalra: http://www.jamk.hu/ek/index.html, ahol tematikus rendbe szedve találjuk az anyagokat. Érdemes itt körülnézni, mivel a dokumentumok nem csak a könyvtárban, hanem bárhonnan az internetre csatlakozva elérhetőek. Ha valaki helytörténeti vagy muzeális könyvekre kíváncsi, jó minőségben olvasható minden szkennelt szöveg. Amennyiben valaki nem akar elcammogni a könyvtárba, és kitenni magát a különleges vendéglátásnak, mindenképp érdemes körülnézni ezen az oldalon.

Mielőtt a könyvtárak megjelentek az interneten, a most online is elérhető információk többnyire nyomtatott sajtó segítségével értek el az olvasókhoz. A média mellett pedig mindig fontos szerepe volt a prospektusoknak, szórólapoknak, ismertetőknek, melyeket az emberek magukkal vihettek. A szolgáltatásokat és a könyvtárat bemutató anyagok mellett számítógép és internet nélkül vissza kellene térnünk a cédulakatalógusokhoz, melyek bár hosszú időn át ellátták feladatukat, az elektronikus adatbázisokhoz képest azonban rendkívül körülményesek. A vizsgált honlapok tartalma más könyvtári oldalakon jelenik meg, az információk többsége a Könyvtári Intézet vagy az OSZK felületén, valamint tematikus gyűjtőoldalakon, mint a konyvtar.hu, és közös katalógusban az állomány (az igen tökéletlen MOKKA). Így teljes egészként, melybe az oldalakat besorolhatjuk, a könyvtáros szakma internetes jelenlétét tudnám megnevezni, melyek fő egységeit alkotják a különböző könyvtárak weboldalai, melyek, ha jól, használói szempontokat is figyelembe véve készülnek, együtt szerves egészet alkothatnak. Fontos azonban, hogy minden könyvtár saját, elkülöníthető honlappal rendelkezzen, mivel az eltérések miatt muszáj a saját intézményre specializálni, mivel csak így kaphatnak pontos képet a látogatók a szolgáltatásokról, állományról, nyitva tartásról, stb.

Mindkét honlap rendelkezik elektronikus dokumentumokkal, melyek a JAMK-nál mindenki számára, a NYME SEK Könyvtár esetében csak helyben, az olvasók számára elérhetőek. Az előbbinél e-könyv- és hírlaptárat találunk, utóbbinál tananyagokat, szakdolgozatokat, segédanyagokat, mindkettő közzé tesz elsődleges és másodlagos információkat is. A másodlagosba az integrált rendszerek mellett beletartozik az intézményekről, szolgáltatásokról, használatról szóló információ, a JAMK-nál pedig könyvleírások is. Ezen kívül a háttéranyagok elérését is biztosítják helyben, jogi vagy cikkadatbázisok segítségével a felhasználók maguk kereshetnek és értelmezhetnek irodalmat. A könyvtári adatbázisok miatt a másodlagos információ van túlsúlyban, 60 %-ra saccolnám a mennyiségét, mivel a többi, helyben hozzáférhető cikkadatbázisok közül is csak néhány teljes szövegű. A honlapokon nem teszik lehetővé a véleménynyilvánítást, hanem azt aki akarja, email, skype, Facebook segítségével teheti meg.

Az értékpluralizmus és a hálózati tudásélmény szem előtt tartása fontos az ilyen jellegű oldalak készítésekor, mivel maguk az intézmények egy fejlettebb viselkedést, magát a kultúrát képviselik. Így mindenképpen olyan tartalmat kell közvetíteniük, melynek értelme van, jól és hasznosan használható fel, megalapozott, a források visszakövethetőek, igazolható hitelességük. Folyamatosan frissülnek, mindig újabb és újabb információk, hírek jelennek meg, fontos az idő, hogy ne veszítsék újdonság-voltukat. Mivel a virtuális látogatóknak nincs lehetőségük egy saját teret teremteni a weboldalakon belül, a hálózati tér- és időélmény nem figyelhető meg oly szinten, mint például egy téma köré szerveződött közösség esetében.

Nincs igazán közösség-szervező ereje az intézmények online felületének, de úgy vélem, könyvtárak esetében fontosabb a személyes találkozás és kapcsolattartás. Mindkét könyvtár jelen van a Facebookon és a Twitteren, tehát lehetőség van csoportosulni, és népszerűsíteni, azonban más felületen. Ezt nem feltétlenül tartom hátránynak, mivel ha van két, direkt ezt a célt szolgáló , ráadásul igen népszerű oldal, teljesen felesleges saját blogot létrehozni a könyvtári honlapon. Ellenben a fórumot hiányolom, mivel a minőségbiztosítás és a fejlesztések szempontjából előnyös lenne egy olyan felületet is kezelni, ahol minden felhasználó javaslatokat tehet a jobbításra, és a könyvtárnak muszáj válaszolnia a felvetett kérdésekre a közfigyelem miatt. A közösségi fejlesztésnek viszont szintén nem látom itt lehetőségét, pontosan az információk megalapozottsága miatt nem nyúlhat bele akárki a katalógusba, vagy tölthet fel e-könyvet.

Mivel nincs a honlapokon regisztrálási, bejelentkezési lehetőség, a látogatók nem hozhatnak létre saját felületet, nincs lehetőség az egymással való információcserére. Nem lehet online személyiséget kialakítani, így a privátszféra, birtoklásvágy és felhalmozás, az állandó jelenlét kényszere, valamint a teremtő aktivitás sem érhetők nyomon. Mindez úgy valósulna meg, ha a két könyvtár készítene egy-egy saját blogot vagy fórumot a honlapra, vagy azt kiegészítve.


Néhány web2.0-ás alkalmazással kiegészíteném a honlapokat, melyek elősegítenék a fent felsorolt felhasználói attitűdök kialakulását. Rendkívüli pozitívum, hogy JAMK esetében Skype, a szombathelyiek pedig saját chat-alkalmazással segítik a valósidejű beszélgetést, tájékozódást, információszerzést. Emellett a könyvtárak jelen vannak Facebookon és Twitteren, azonban ezek mind külső alkalmazások. Szerintem érdemes lenne saját fórummal, bloggal, wikivel és e-kereskedelmet lehetővé tevő alkalmazásokkal fejleszteni a honlapokat.

Fórum – BB Press

A BB Press az Opensourcecms oldaláról ingyenesen letölthető, gyorsan és könnyen telepíthető, nyílt forráskódú alkalmazás. Több témájával és szabadon változtatható beállításaival testre szabható. Felül lehet bejelentkezni, alatta találjuk a legfrissebb hozzászólásokat, alatta pedig a különböző témákat. A bejelentkezés alatt lehetőség van az ablakos keresésre, amit címkefelhő is könnyít. Segítségével elősegítjük az oldal látogatóinak egymással való kapcsolattartását, az általunk engedélyezett témákban, és kis reklámot is jelenthet az intézménynek. Nagyszerű felület az olvasócsoportok, könyv vagy szerzők iránt rajongók számára, hogy megbeszélhessék élményeiket, közzétegyék értelmezésüket, véleményüket.


Blog - Simple PHP

Egyszerűen letölthető és telepíthető, nyílt forráskódú CMS alkalmazás. Bár a telepítésnél nincs magyar nyelv, kis angol nyelvtudás szükséges csak a használatához. A telepítés során azonban már be lehet állítani a magyart is, ekkor a blog menüpontjai és minden szöveg lefordítva jelenik meg. Felépítése rendkívül egyszerű, középen a bejegyzéseket láthatjuk a főoldalon, jobbra pedig a menüsor. Van keresőablak, több témát is színt lehet beállítani, metaelemeket megadni, kategóriákat, menüpontokat egyszerűen módosítani. A blogon szintén különböző csoportok alakulhatnak, vagy akár a felhasználók egyéni blogjainak gyűjtőhelyévé is válhat. Elősegíti a társas érintkezést, a kommunikáció lehetőségét, a gondolatok megosztását. Ugyanakkor legfőbb szerepe terveimben az lenne, hogy a könyvtárlátogatók itt adhassanak hangot véleményüknek, kritizálják, vagy építő javaslatot tegyenek a szolgáltatások, állomány, munkatársak esetében. Ez esetben a nyilvánosság miatt muszáj lereagálnia az intézménynek minden hozzászólást, ami segíti a minőségmenedzsmentet, és felhasználó-központúvá teszi az intézményt.







E-kereskedelem - OpenCart

Nyílt forráskódú CMS, használata a bloghoz és fórumhoz hasonlóan egyszerű. Viszont felülete látványos, több menüpontot hozhatunk létre, van keresési lehetőség, leginkább a Tesz Vesz aukciós portálra hasonlít talán. A könyvtár rendezhetne aukciót a fölös példányokból, vagy csak egyszerűen kiárusítást. Ezzel nem csak évente egy-két alkalommal kerülnének forgalomba a leselejtezett könyvek, hanem folyamatosan lehetne böngészni köztük. A felhasználók is közzétehetik ajánlataikat, megunt könyveiket eladhatják, vagy jelképes összegért kitéve mással elcserélhetik. Az áruk kategóriákba sorolva találhatók, lehet licitet indítani, és a tetsző termékeket kosárba helyezni, majd felvenni a kapcsolatot a hirdetővel. Az online vásárlás kiépítésével nem csak a könyvtárak lépnének egy nagyot előre, maguk számára is kihasználva az előnyöket, de a felhasználók közötti interakciókat is elősegítenék.

Wiki - PM Wiki

Ugyancsak egyszerűen letölthető és telepíthető, nyílt forráskódú CMS alkalmazás. Átlátható, bal oldali menüsor, középen a bejegyzésekkel. A kinézetén azonban minden változtatható, több téma van, és a színek mellett az elrendezés is variálható, hogy a kulturális felülethez jobban passzoljon. Segítségével össze lehetne gyűjteni az ajánlókat, könyvről vagy eseményről, illetve a már lezajlott rendezvényekhez beszámolót készíteni. Egy olyan lehetőséggel egészülnének ki a weboldalak, mely rendkívül sok funkciót rejt magában, és a felhasználók is szerepet kaphatnának a készítésben. A NYME SEK Könyvtára ide helyezhetné át a segédanyagokat, míg a JAMK a szerzőkről és új könyvekről készíthetne saját wikit. Tulajdonképpen a blog és galéria összevonva alkotná a hírekkel és beszámolókkal kiegészülve, egy konkrét tudástárat alkotva.




A tökéletes könyvtári weboldal számomra igen összetett, és nem is a különféle programokkal vagy szolgáltatásokkal kezdődne a fejlesztés. A legalapvetőbb elvárás részemről és valószínűleg minden felhasználó részéről a szerkezeti felépítés, átláthatóság, a jó struktúra, hogy minden egyszerűen elérhető legyen. A JAMK weboldalával az a problémám, hogy inkább koncentrál a színekre, a kinézetre, mint a tartalomra. Jó, hogy csak hét fő menüpont van, de nem értem, miért nem lehetnek lenyíló almenük, illetve kattintás után ezek miért vannak annyira eldugva. Rendkívül rossz az oldalak felosztása is, ez a táblázatos felépítés szörnyű, nehezen átlátható a rendszer, és a logikát nem igazán látni benne. Rengeteg a kiemelés, így semmi sem vezeti a szemet, az ember csak kapkodja a fejét. Igazán kíváncsi lennék egy az oldalon végzett szemkamerás vizsgálat eredményeire, vajon a látogató mennyi információt tud elraktározni az első percben, és milyen hamar találja meg azt, amit keres. A NYME SEK Könyvtár honlapján viszont túl sok információ van összesűrítve. Erre a wiki lenne egy nagyon jó megoldás, mivel tetszik a lenyíló menü, de túl sok az almenü. A menü színe is zavaró, túl sötét, az apró betűkről nem is beszélve.

Tehát egy jó könyvtári honlap menüje legyen lenyíló / gördülő, inkább kevesebb színnel, kiemelések nélkül, minden jól láthatóan, a menü is világos háttérrel, és a tartalomnál nagyobb betűkkel. A szerkezet egyszerű, logikusan felépített oldalakkal, és mindig lássuk, éppen hol tartózkodunk, valamint nem árt egy link, mely visszavezet a kezdőlapra. Ezt a legelegánsabban szerintem úgy lehet megoldani, ha a fejlécben található logót, vagy a szervezet nevét linkeljük. A szerkezeti felépítés után jöhet a tartalom, melyet én szintén különböző rendszerek segítségével tagolnék, itt jöhet képbe a wiki. Vannak olyan információgyűjtemények, pl. hírek, rendezvényekről tudósítások, új könyvekről leírások, tananyagok, tematikák, melyek mind elférnek egy ilyen tartalomkezelő rendszerben. A hangsúly a jó csoportosításon van, így az átláthatóságon. Tulajdonképpen az egyetemi könyvtár esetében minden plusz tartalmat idetennék, mely nem a könyvtárral kapcsolatos, ilyen a pályázatok, és az egyetemhez kötődő információk (tematikák, stb.), a JAMK-nál pedig az újdonságok, híradó, megyei hírek, rendezvények. Szerintem szükség van a használói visszajelzésekre, erre lenne a blog vagy fórum, mivel ez mindkét könyvtárnál hiányzik. Mindenképpen kell Skype, vagy chat, msn, bármi, amivel valós idejű beszélgetést folytathatunk. A hálózati térélményt pedig a blog és fórum mellett az e-kereskedelem valósítaná meg. Nagyszerű lehetőségnek tartom az aukciós oldalt, mely a könyvtárnak is előnyös, nem csak a felhasználóknak. Web kettes alkalmazások közül még kell galéria és videó, illetve alapvető az internetes katalógus és a honlapon való keresési lehetőség. Ezek mellett pedig minden információ a könyvtárról, szolgáltatásokról, munkatársakról, felhasználásról, állományról, stb. És természetesen kihagyhatatlan a könyvtári honlapokról az elektronikus irodalom is, haladni kell a korral, valamint így is segíteni az olvasókat, látogatókat az információ megszerzésében.

Nem hiszem, hogy az ismertetett terv megvalósíthatatlan, saját tapasztalatból tudom, hogy kezdő nyelvtudással is a végletekig fejleszthető egy honlap. Ami pedig a szerkezetet és látványvilágot illeti, rengeteg könyv és tanulmány készült már ezekben a témákban, melyekből okulhatunk, hogyan is nézzen ki és épüljön fel felhasználóbarát online felületünk.


2011. május 16., hétfő

Tézis 2 Francia Intézet Médiatára

Francia Intézet Médiatára

A médiatár nem internetes kommunikációs rendszerben is megállja a helyét, hiszen az intézménnyel szoros együttműködésben dolgoznak. Így logikus, hiszen ha már fenntart az intézmény egy könyvtárat, neki is jobb, ha minél nagyobb a kihasználtsága. Ebből következik, hogy a médiatárat az intézmény sok eseményén reklámozzák, ajánlják, illetve maguk az események is a könyvtárban valósulnak meg.

A teljes tartalmi hálózat egyik alrészeként jelenik meg a honlap, beágyazva az egész intézmény rendszerébe. Jobban belegondolva az egész honlap rendszer felépítésébe, egyértelmű, hogy a könyvtárat maximálisan az egész részeként értelmezik, nem adnak neki túl nagy szabadságot, de a kellő mértékű információs teret biztosítják neki.

Véleményem szerint a könyvtár honlapján közölt információk nagyon minimálisak. A legfontosabb információkat közlik, a speciális, médiatárral kapcsolatos tudnivalókat. Szerintem lehetne bővíteni, színesíteni a leírtakat, interaktívabbá téve az egész felületet.

Tézis 2 ELTE PPK Könyvtár

ELTE PPK Könyvtár

Nem internetes kommunikációs rendszerben nem igazán jelenik meg könyvtár. Az intézményben természetesen ki van „plakátolva” a könyvtár, illetve nyitva tartása, alapinformációk, de más kommunikációs csatornán nincs jelen. Esetlegesen szakmai fórumokon képviseltetik magukat, illetve más ELTE Kari könyvtárral a párbeszéd állandó, vagy a hasonló szaktudományi könyvtárakkal.

Ha nem lenne az Internet, valószínűleg több közfórumon (szaksajtóban- könyvtári, pedagógiai, pszichológiai) jelen kellene lennie. És nem lehet a hallgatók (vagyis a felhasználók nagy százaléka) kommunikációs értékéről elfeledkezni, akik beszélnek a könyvtárról egymás közt, ezzel is reklámozva azt. Ide sorolhatóak az oktatók is.

A könyvtár honlapja az egész PPK struktúrájába beillik (bele is kell illenie, nem lehet önálló honlapja). Különálló szervként megvan a minimális szeparáció. Többlete a közölt információban rejlik, csak a könyvtárról ad információt. Az egész, teljes rendszerrel tart kapcsolatot és maximálisan illeszkedik hozzá.

2011. március 28., hétfő

KSH Könyvtára -Tézis 2.

A Központi Statisztikai Hivatal és Könyvtár igen speciális tartalmat szolgáltat. Mint már írtam, eléggé behatárolt felhasználói köre van.
Speciális mivoltából adódóan elég nehézkes a hírek megjelentetése nem internetes kommunikációs rendszerekben. A statisztika területén megjelenő újdonságokat, könyveket, dokumentumokat, esetleg eseményeket, konferenciákat nem lehet, mármint nem érdemes hagyományosabb formában hirdetni, közölni, mivel nem a "nagy közönséget" érdekli a téma.
Ami mégis ide tartozhat, azok a különböző statisztikai kiadványok, folyóiratok, melyekből a témával kapcsolatos új információk szerezhetők, de igen kicsi az esélye annak, hogy valaki megrendelje vagy járassa magának ezen kiadványok valamelyikét.
Esetleg az felhasználók még értesülhetnek különböző dolgokról a könyvtár belső, hagyományos hirdetőtáblájáról, vagy a könyvtárban dolgozóktól.
Azok számára, akik nem tudják, milyen lehetőségeket rejt a Központi Statisztikai Hivatal Könyvtára, szerintem szinte nulla az esélye annak, hogy ezt hagyományos, nem internetes csatornákon keresztül megtudják. Tehát a könyvtárnak hangsúlyt kéne fektetnie arra, hogy valahogy egyértelművé tegye a szélesebb felhasználói rétegek számára is, milyen, bárki számára érdekes és hasznos szolgáltatásokkal rendelkezik a könyvtár.
Mindezt internetes csatornák igénybe vételével egyszerűbben meg lehetne oldani, mint hagyományosan. Nekem például az jutott eszembe, hogy a könyvtárak egymás honlapjaira tehetnének ki kis ismertetőket, tehát reklámozhatnák egymás szolgáltatásait, hiszen a könyvtárak végül is nem egymás riválisai, nem konkrét versenytársak.
De akár lehetne egy jól megszerkesztett, áttekinthető "elektronikus levelet" küldeni minden beiratkozott könyvtárlátogatónak, melyben tájékoztatnák őket, hogy milyen könyvtárak, szakkönyvtárak vannak, hova érdemes fordulni a speciálisabb kérésekkel.
Ez persze nem egyszerű feladat, hiszen úgy kellene megcsinálni a hírlevél tartalmát, hogy az rögtön átlátható legyen, ne ijessze el a felhasználót zavarosságával, legyen érdemes például tovább bontogatni alpontokra a tartalmat, hogy a felhasználók eljussanak például ahhoz, hogy a népszámlálással kapcsolatos dokumentumokat ne a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtárban keressék, hanem a KSH Könyvtárában.

Mivel a statisztikai adatok feldolgozása és szolgáltatása nagy szakértelmet kíván, ezért ezen tartalmak szolgáltatását szerintem a leghitelesebb szolgáltatótól kell igénybe venni. Ma Magyarországon ezt a feladatot a KSH és könyvtára végzi el és szolgáltatja a teljességre törekedve. Pontos, megbízható adatokat (főleg, ha ezekkel tovább szeretnénk dolgozni)szerintem más tartalomszolgáltatók nem nagyon tudnak biztosítani a felhasználóknak, főleg, hogy általában ők is a KSH-tól szerzik be, a KSH adatbázisaiban nézik meg az adatokat.
Tehát elképzelhető, hogy egy-egy nagyobb tudományterülettel foglalkozó oldalnak van 'Statisztika' menüpontja, de az messze törekszik a teljességre, nem saját kutatáson alapszik általában.
Például a Magyar Nemzeti Bank honlapján is található ilyen menüpont, de kevés adattal rendelkezik, ami igazából nem is olyan nagy probléma, hiszen nem ez a honlap fő célja, profilja.

Eötvös Károly Megyei Könyvtár - Viszony a hagyományos és hálózati tartalomszolgáltatás felépítményéhez

Az internetes kommunikációs rendszertől eltekintve a megyei könyvtár tevékenységi körére és tevékenységi területére vonatkozó tartalmak többek között a sajtó (újság, televízió, rádió) segítségével jutnak el a felhasználók körébe. Ezek a tartalmak a területi rétegződés szempontjait figyelembe véve globális, országos, regionális szinten egyaránt megjelennek.
A megyei könyvtár a megye összes könyvtárával együttműködik és a városi könyvtárakkal összefogva a községi könyvtárakat segíti. Az itt megjelenő helyi médiák különösen fontos szerepet játszanak a könyvtár életében, hiszen ezek tájékozódási és informálódási eszközök a könyvtárkedvelők számára.

Magánszemélyeknek és szakmabelieknek is megfelelő információs csatorna lehet egy-egy találkozó vagy konferencia szervezése, vagy egyéb rendezvényen való megjelenés.
A megyei könyvtárban gyerekek, diákok, felnőttek, nyugdíjasok egyaránt látogatnak, ezért minden rétegnek megfelelő könyvtári szolgáltatásokat szükséges biztosítani és megtalálni azokat az eszközöket és információs csatornákat, amelyek hozzájárulnak a könyvtár célkitűzéseiben megfogalmazottakhoz.

A teljes hálózati tartalomszolgáltató rendszer széles palettájának megjelenésével könnyebbé és gyorsabbá vált a tájékozódás a használók számára.
A megyei könyvtár weblapja megjelenik közösségi portálon (pl. Facebook).
A különböző internetes hírújságokban rendszerint újdonságokkal találkozunk a könyvtári élet tekintetében.

2011. március 15., kedd

Gróf Bercsényi Zsuzsanna Városi Könyvtár Budaörs

A könyvtár egy általános gyűjtőkörű városi könyvtár. Van külön helytörténeti és zenei gyűjteménye, illetve kiemelten odafigyel a gyermekekre.
Honlapján tobzódnak az interaktív elemek - melyek személy szerint engem néha bosszantottak -, de igazán web2.0-ás elemekkel nem igazán talákozhatunk.
Nincs távoli kölcsönzés vagy előjegyzés, rss feed, hírlevél, közösségi portálhoz való csatlakozási lehetőség, fórum, vagy blog, viszont van GoogleMaps az elérhetőségeknél, rengeteg külső hivatkozás összegyűjtve (Ugródeszka) és elektronikus könyvtár (helytörténeti).

A gyűjtemény:

A gyűjteményt saját maguk is a honlapon jól elkülöníthetően négy részre osztják.
- Gyermekkönyvtár (Itt külön találunk menüpontokat a beiratkozásra, használatra, rendezvényekre...stb. vonatkozóan)
- Felnőttkönyvtár (Gyermekkönyvtárhoz hasonlóan itt is külön minden vonatkozó információ fel van tüntetve)
- Budaörsi Elektronikus Könyvtár (Helytörténeti gyűjtemény)
- Zeneszoba (Zenei gyűjtemény)

Az Ugródeszkán belül három csoportot találunk:
- Magyar Könyvtári Keresők
- Adatbázisok (Mindenféle tudományterületről gyűjtöttek, ingyenesen elérhető adatbázisokat.)
- A Budaörsi Társintézmények és Hasznos linkek pedig közérdekű információkat tartalmazó, vagy az emberek szórakozását szolgáló egyéb honlapokra mutatnak.

Mi jellemzi a honlapot?

Interaktivitás, "mozgékonyság".

Belépő (intro)

A menürendszere is interaktív, ki-be "ugrál", ami számomra nagyon nehézkesen kezelhető volt, szerintem sokkal barátságosabb és célszerűbb lenne egy rögzített menürendszer.

A gyerekeknek lufis Micimackó, a "zenészeknek" képek és felugró ablakok a szolgáltatások leírásánál.

Véleményem szerint a könyvtár (és honlapja) teljes mértékben megfelel funkciójának, nem gondolom, hogy Budaörs város lakói ennél profibb (és web2.0-ás alkalmazásokkal tarkított) honlapot várnának el. Ettől függetlenül a következőket lehetne még a honlaphoz kapcsolni, amelyeknek gyakorlati hasznát a könyvtárhasználók is élvezhetnék;
- távoli hosszabbítás, előjegyzés lehetővé tétele
- vakbarát honlap (A könyvtárban vannak eszközök, de a honlapot is módosíthatnák, vonatkozzon ez az Elektronikus Könyvtár anyagára is.)
- közösségi alkalmazás
- blog/fórum (pl. anyukák gyermekkönyvekről, tanácsok, öletek, tapasztalatok megosztása, ajánlások)
- visszacsatoláshoz felület
- e-folyóiratok, rss-feedek, hírlevél
- videomegosztás, képmegosztás (rendezvények)
Úgy gondolom, hogy egy "Ügyfélkapu" kapcsolat összekötése a könyvtár rendszerével, szintén hasznos lehetne. Gondoljunk bele, egyetlen felhasználónév és jelszó lenne az, aminek a segítségével távolról meghosszabbíthatnák egy könyv lejárati dátumát az olvasók, ugyanakkor Budaörs Város Önkormányzatánál is az e-ügyintézés ezzel történhetne, a kapcsolat (link) a kettő között alapvetően már megvan, csak jobban ki lehetne építeni. Illetve a könyvtárosoknak ez alapvetően nem feladata, de fejlődhetne ilyen irányba a tájékoztatás/információszolgáltatás. Az azt igénylő felhasználóknak online segítségnyújtás az ügyintézésben. Ez nyilván többletfeladatot jelentene, de egy könyvtár esetében, amely elsősorban egy helyi lakosság igényeit hivatott kiszolgálni, egy lehetséges fejlődési útvonalat jelent, és úgy vélem olyat, amely jó eséllyel megteremti a könyvtár további fenntartására/üzemeltetésére az igényt.

2011. március 7., hétfő

A BCE KK honlapján megjelenő tartalom társadalmi funkciója és viszonya a tartalomszolgáltatás rendszeréhez

A közgazdaságtudomány szakkönyvtárában vagyunk. Első gondolatunk biztosan az, hogy itt csak ilyen témájú könyvekkel fogunk találkozni, pedig ez a könyvtár sokkal nagyobb kínálattal rendelkezik. Akkor viszont felvetődhet a kérdés, hogyha ez egy bizonyos tudományterület szakkönyvtára, akkor viszont minek ide, szépirodalom, nyelvkönyv, társadalom- és természettudományokhoz kapcsolódó irodalom, közigazgatástudományi tárgyú könyv, történeti gyűjtemény, Európai Unióval foglalkozó dokumentumtömeg és még sok egyéb fölöslegesnek tűnő dokumentum.

Nos pont itt van a kulcsfontosságú kifejezés; csak fölöslegesnek tűnhet, de közel sem az. Ezek mind-mind a közgazdaságtudomány határterületeihez kapcsolódó kis gyűjteményrészek a BCE KK állományában. Nem elhanyagolható tény az sem, hogy bár a BCE KK a közgazdaságtudomány egyik szakkönyvtára, azon kívül egy egyetemhez tartozó (fenntartó) felsőoktatási könyvtár is, így annak minden igényét kiszolgálni köteles. Ez azt jelenti, hogy az egyetemen tanított minden szak ismeretanyagát reprezentálnia kell.

Tehát a könyvtárnak kettős szerepet kell betöltenie.

Egyfelől - és talán ez a hangsúlyosabb - ki kell szolgálnia az egyetem felmerülő igényeit, oktatókét, hallgatókét egyaránt, másrészről viszont meg kell feleljen a mindennapok közgazdászának is, hiszen sokan jönnek ide "vissza" információért.

A szerepköröket azonban tovább is boncolgathatjuk.

A hallgatók esetében nem elégséges csupán a jelenlegi információs szükségleteik kielégítésére törekednie a könyvtárnak, hanem célja kell legyen az is, hogy felkészítse az egyetemről kilépőket az életben való eligazodásra, egyéni tájékozódásra (Elsősorban most nem erkölcsi és etikai vonatkozásokra gondoltam, - bár a könyvtár ilyen jellegű nevelő funkciója is nagyon fontos -, hanem arra, hogy ténylegesen fel tudja-e készíteni a diákokat arra, hogy "egyedül" is képesek legyenek a mindennapi életükhöz, munkájukhoz szükséges alapvető információk beszerzésére?)

A következőkben kétféle elemzési szempont szerint próbálom majd meg csoportosítani a BCE KK állományát, szolgáltatásait, honlapjának alkalmazásait. Az egyik csoport a tudományterületek szerint szétválasztott tartalmak, míg a másik a hallgatói igények teljesítésére és az életre nevelésre irányuló eszközök.



Tudományterületek

A BCE KK csoportosítása:

























Így már könnyebben átlátható, hogy milyen területekről is beszélünk. Itt kiemelendő és fontos momentum, hogy ezekhez a kategóriákhoz egy-egy szak/tárgy/kurzus bizonyosan kapcsolódik, azt hívatott kiszolgálni ez az állomány. Ezen felül meg kell említenem, hogy az Európai Unióval foglalkozó itt található rengeteg szakirodalmat, az indokolja, hogy a BCE KK Európai Dokumentációs Központ is egyben. A történeti dokumentumok többsége a közgazdasági egyetemmel, illetve a könyvtár történetével kapcsolatos, és ha jobban belegondolunk logikus, hogy az adott intézmény őrzi historikus jellegű dokumentumait. Az egyetlen, ami továbbra is magyarázat nélkül maradt, az a szépirodalom. Egy-egy kurzuson előfordulhat, hogy szépirodalmi mű is a kötelező vagy ajánlott irodalom listájára (társadalomtumomány, politikatudomány, pszichológia esetében megeshet) kerül.

Itt tehát megállapíthatjuk, hogy a hallgatói és oktatói igények kiszolgálásáról van szó.

A BCE KK törekszik arra, hogy minden évben beszerezze a legfrissebb szakirodalmat, hogy minden kötelező irodalomból elégséges - minél több - legyen.

Minden ott dolgozó könyvtárosnak tulajdonképpen két beosztása van. Például: tájékoztató könyvtáros, olvasószolgálatos, feldolgozó...stb., de mindenkinek külön feladata is van. Ez az úgynevezett tanszéki kapcsolati könyvtáros/koordinátor. A könyvtárosok kaptak egy-egy tanszéket az egyetemen, hiszen a BCE-n nagyjábó teljesen felszámolták a tanszéki könyvtárakat, gyűjteményeiket a BCE KK állományába integrálták. Ezen tanszékek oktatói, kutatói minden szemeszter előtt pár héttel leadhatnak egy listát az oktatáshoz szükséges anyagokról, de ezen felül ad-hoc feladatotkat is adhatnak a könyvtárosnak (Például: egy valamilyen neves közgazdász biobibliográfiájának elkészítését).


E-források csoportosítása:

Az átfedések természetesen elkerülhetetlenek, de nem is ez a cél. Itt csak a fő jellemző alapján kívántam rendezni az elérhető E-forrásokat.

A Műhelymunkák, Oktatói publikációk, Szakdolgozatok és TDK-k azért maradtak ki a besorolásból, mert ezek mind az egyetem "saját" termékei, egyediek. Nem úgy kezelendők, mint az adatbázisok és e-folyóiratok, vagy a KLIKK.

Ezek a források a hallgatóknak a tanulmányaik során bírhat jelentőséggel. Ám itt felvetődhet a könyvtár tanító szerepe! Rá tudja-e venni hallgatóit, hogy ezeket az adatbázisokat (szakterületükön meghatározó), úgy megismerjék és olyan szinten tudják kezelni (keresés), hogy azt a későbbiekben munkavégzésük során is hasznosítani tudják majd. Erre jók lehetnek a BCE KK különböző felhasználói tréningei, adatbázisok tesztverzióinak elérése is. (Értendő ez nem csak az adatbázisokra, hanem a többi forrástípusra is.)






























Az internetes folyóiratok többsége gazdasági, üzleti, pénzügyi, jogi (és cég), marketing jellegű.
A következő felsorolás a nem gazdasági, hanem a társadalomtudományokhoz, vagy egyéb tudományterületekhez kapcsolódó lapokat tartalmazza:
- Esély
- Eszmélet
- Korall
- Kovász
- Közbeszerzési értesítő
- (Kreatív)
- Kritika
- Magyar Pszichológiai Szemle
- Médiakutató
- Médiamix
- Minőség és Megbízhatóság
- Mozgóvilág
-Ön-kor-kép
- Polgári Szemle
- Replika
-Review of Sociology...
- Századok
- Szociológiai Szemle
- Társadalomkutatás
- Tér és társadalom
- TMT
-Valóság

Ezeken kívül a kiadók szerinti csoportosítást is találhatunk, illetve további inygenes forrásokat is felsorolnak még. "Nevelés": MATARKA, EPA - keresők használata.

A KLIKK-ben már eleve egy tematikus csoportosításban találjuk a különböző, ingyenesen elérhető lehetőségeket.
Kategóriák:
- Általános információk
- Hírek, hírügynökségek, gazdasági portálok
- Gazdasági jellemzők és mutatószámok
- Hazai gazdaság- és társadalomkutató szervezetek
- Pénzügyek, pénzügyi piacok
- Céginformáció
- Kis- és középvállalkozások forrásai
- Jogi információ
- Hazai szakmai szervezetek
- Műhelytanulmányok
- Nemzetközi szervezetek
- Európai Unió
- Bolognai folyamat

Az elektronikus forrásokról általánosságban elmondható, hogy a hallgatók minimális saját "motivációjával"(érdeklődés), megvalósulhat a könyvtár azon kettős funkciója, hogy képes legyen a tanulmányokhoz szükséges információkat szolgáltatni, ugyanakkor a tanulóknak támasza lehessen a későbbiekben is.

A meebo és skype "táv"tájékoztatás eszközök, valójában csak a jelenlegi/adott időpillanatbeli információs igény kielégítésére használhatóak, a hallgatóknak nem adhat új kompetenciát az alkalmazásuk. (Legfeljebb a kérdésmegfogalmazásban szerezhetnek gyakorlatot. Illetve "bennük lesz a tudás", hogy a BCE KK honlapját felkeresve bármikor tájékozódhanak ilyen módon.)

A Tudományos keresők és a Refworks használata is csak olyan általános ismereteket fejleszthet ki a hallgatókban, amelyek nem feltétlenül adott szakterületükön jelenthetnek majd előnyőket számukra, de a mindennapi életükben, bármilyen munka elvégzéséhez fontosak lehetnek. (Például: keresés; kifejezések, asszociásciós képesség, mérlegelés képessége, illetve irodalom gyűjtése, rendezése.)

A közgazdaságtudomány témakörében rengeteg a hagyományos forrás, amelyeket a BCE KK összegyűjtött és rendezetten szolgáltat is. (Ilyen módon nem is biztos, hogy fellelhető lenne máshol az ismeretanyaga, gyűjteménye és feltártsága teljesnek tekinthető.) Ez az internet korszaka előttre értendő, de napjainkra is vonatkoztatható, hiszen a hagyományos dokumentumgyűjteményét is folyamatosan aktualizálja és gyarapítja, de alkalmazkodott az új elvárásokhoz is, amelyben szintén a teljességre törekszik (E-források). Ezen kívül konferenciákat/tréningeket/kiállításokat is szerveznek, amelyek mind a közösségépítés, képzés és udásátadás egy-egy lehetséges fóruma.

Egyfelől gyűjti a tartalmat, másfelől pedig hozzáadott értékkel (címleírás, feldolgozás, kivonatok, rendezés, könyv- és disszertáció ajánlók...stb.) szolgáltatja azokat, illetve közvetetten sajátot állít elő (Műhelytanulmányok, Oktatói publikációk, Szakdolgozatok/TDK). Ezen "saját" dokumentumokhoz az internet előtt is biztosították a hozzáférést, ám a mostmár még szélesebb körben "terjeszthetik" (Persze csak a könyvtár beiratkozottai tekinthetik meg ezeket, de VPN-nel akár otthonról is, kényelmesen.) A meebo, skype, rss, twitter pedig lehetővé teszi, hogy "felhívja magára a figyelmet" a könyvtár, ne csak a hallgatókat, oktatókat vonzza be a könyvtárba, és tartsa velük a kapcsolatot ilyen formán is , hanem a szélesebb közönséggel is.
(Egy példa: Így egy KKV-nál dolgozó személy is tájékozódhat a könyvtárostól és valószínűleg fog is. A könyvtárba nem biztos, hogy bemenne az információért,e-mailt sem írna, mert arra ki tudja, hogy mikor válaszolnak.)

Mit nem nyújt: közösségi felület (Például: Facebook; közgazdászok kapcsolati hálót építhetnek ki. Jelenlegi és öregdiákok, "pályakövetés", egymás karrierjének segítése/építése), a könyvtárban csöndben tanulni kell, van aki egyedül tanul, két konzultációs szoba arra kevés, hogy közösség legyen. A Facebook és Twitter profil sem segít ezen önmagában, mert ott nem feltétlenül a könyvtárhasználók és könyvtárat kedvelők fognak tömörülni. Nekik ez csak egy információfelület a könyvtárról, ami manapság sokkal nyilvánvalóbb a fiatalok számára, mintha a honlapcímet ismernék, vagy a Google-ben keresnének rá.

Képzeljük el pedig például azt, hogy a Twitteren a könyvtár közvetítésével ("profil"), kialakulna egy alumni-rendszer. Megtekinthetnénk ki-kit "követ"? A legnépszerűbb követett öregdiákoktól pedig tanulhatnának, kérdezhetnének a fiatalok, "karrierképet" kaphatnának, sokkal közvetlenebb és kevésbé erőltetett módon, mint egy-egy karriernapon szervezett beszélgetés a "nagyokkal", vagy pedig az egyetemi évfordulókhoz kötött nagyobb találkozókon erre lehetőség van.

2011. március 6., vasárnap

DEENK - Tezis 2


Nem internetes-kommunikációs rendszerben egyetemi hírlevelek, újságok mellett, helyi médiában jelenhet meg tartalom. Az eseményekről, hírekről többek között plakátokról felhívó prospektusokból is informálódhatunk.


Mivel egyetemi könyvtárról van szó így a hallgatók körében szerzett információk a könyvtárak könnyen "közre járhatnak", tehát a hallgatók oktatók is megosztanak egymás között új információkat a könyvtárról.

Szerves részét képezi az egyetemi életnek a felsőoktatási könyvtár. Nem csak a kölcsönözhető dokumentumokról, új adatbázisokról, hozzáférési lehetőségekről, hanem könyvtárban megrendezésre kerülő eseményekről, tanfolyamokról könyvtári körbevezetésekről is tájékozódhatnak egymástól is a könyvtár használói.



Hálózati tartalomszolgáltató rendszerben hivatkozások révén el lehet jutni az oldalra. Akár rendezvénybeszámolók, helyi online újságokon keresztül. Újítások, változások, adatbázisfrissítések, programok feltüntetésre kerülhetnek más oldalakon. A Debreceni Egyetemi Könyvtár rengeteg alkalomhoz, eseményhez kínál helyet, s ezekről rendszerint valamilyen felületen tájékoztatnak.


A könyvtár teljes egész szervezetében összehangoltan működik, részei az egyes Kari könyvtárak, gyűjtemények.











Miskolci Városi Könyvtár
Egy közművelődési könyvtár esetében a helyi média, hírlapok nyomtatásos anyagok, programajánlók megjelenési helyet biztosítanak.
Mivel rengeteg helyen jelen van twitter, facebook, így rengeteg eseményről tájékozódhatnuk ezen közösségi portálokon keresztül is.
Központi szervezetként, mint Információs központ van jelent, hozzá kapcsolódnak a Fiókkönyvtárak. Mindez együttes szervezetként van jelen. A tartalmak megosztása egy felületen történik. Az egyes fiókintézményekhez köthető események pedig, az adott könyvtárhoz kapcsolva jelennek meg.

2010. január 20., szerda

Tézis 2 - A38 Hajó weblapja

Egy olyan vállalkozásról van szó, mely a szórakoztató iparra, valamint a kulturális életre épül. Ezeken a területeken, a tájékoztatásra számtalan egyéb lehetőség van. A honlap teljes tartalma természetesen nem jeleníthető meg egyéb platformokon, de részleteiben a televízión, a rádión, valamint szóróanyagokon, kiadványokon keresztül eljuthat és el is jut az érdeklődőkhöz.

Az oldal linkje, valamint tartalma számos más műsorajánló webes felületén szerepel – pl. port.hu, est.hu, kultura.hu, stb. –, és természetesen egyéb helyekről is eljuthatunk a „kályhához” – pl. etterem.hu, itthon.hu, stb. Böngészés során pillanatok alatt eljuthatunk az A38 oldalára. A Hajó „életével” kapcsolatos hírek, az internetes hírportálokon is megjelennek. A rádió, televízió online archívumában őrzi a weblapon is megtalálható felvételeket, valamint videó-megosztókon és néhány közösségi portálon – iwiw, facebook, stb. – is regisztrálva van, így akár a „barátai” is lehetünk. Ezekről a közösségi oldalakról szintén közvetlen link mutat az A38 Hajó weboldalára.

A vizsgált honlap, nem a hagyományos értelemben vett tartalomszolgáltató oldalak közé tartozik. Profilja sokkal inkább reklámcélúnak, eladás-centrikusnak mondható. Mégis azért illeszthető ebbe a rendszerbe, mert az általa közvetített információk – ha elsősorban nem is tájékoztató céllal, de – hasznos tartalommal bírnak a társadalom bizonyos tagjai számára. A tartalomszolgáltatás korlátozódik az intézmény életével kapcsolatos mondanivalókra.

2010. január 19., kedd

Országos Vérellátó Szolgálat - tézis 2

1.
Az OVSZ honlapján közölt különféle tartalmak a nem-internetes kommunikációs rendszer több platformján is megjelentek/megjelennek.

A nyomtatott sajtóban, a tv és rádió műsoraiban időről időre találkozhatunk véradással kapcsolatos hírekkel (ez nem meglepő, ha például olyan tömegeket megmozgató rendezvényhez kapcsolódik a véradási akció, mint a Sziget fesztivál, ahol idén nyáron is volt véradó-sátor.)
Véradásra felszólító spotokat láthatunk-hallhatunk a tv-ben, rádióban, esetleg egy véradásra hívó plakáton vagy szórólapon akad meg a szemünk, de nagyon fontos a személyes kapcsolat is: a rendszeres véradókat a Vöröskereszt akár levélben (táviratban) vagy telefonon is értesítheti, ha szükség van a segítségükre.


Gyakran tartanak kihelyezett véradó-napot vállalatoknál, oktatási intézményekben, de akár könyvtárakban (pl. a FSZEK-ben) is. Ezekben az intézményekben az ott dolgozók, tanulók plakáton, hirdetőtáblán vagy belső újságban előre hírt kaphatnak az eseményről.
Az érdeklődők közvetlenül a különböző egészségügyi intézményekhez (kórház, vérellátó központ, háziorvos…) is fordulhatnak tájékoztatásért.

Az OVSZ honlapján a véradóknak szóló gyakorlati tudnivalók mellett olyan információt is találunk, mely elméleti tudásunkat gazdagítja. Ilyen jellegű információért hagyományos információhordozókhoz is fordulhatunk – az iskolai biológia-tankönyv szintjétől az orvosi szakkönyvekig vagy a szaksajtóban megjelenő cikkekig…

2.
A hálózati közeg tükrözi a hagyományos médiában is megjelenő információkat (pl. az OVSZ vagy a Vöröskereszt honlapján található hírgyűjtemény), a véradási akciókkal kapcsolatos hírek az internetes sajtóban is megjelennek, de az új tartalomszolgáltatási formáknak köszönhetően a témának sok új megközelítése is lehetséges (a véradás szóra 53 700 magyar nyelvű találatot ad a Google.)
Néhány példa:
A Vöröskereszt véradásszervezéssel kapcsolatos honlapja: www.veradas.hu
A véradással kapcsolatos linkgyűjtemény: http://veradas.lap.hu/
Néhány a véradással kapcsolatos számtalan oldal közül:
- sulinet
- házipatika: nem elég jó érv
- házipatika: a véradás ábécéje
- donorinfo
- véradók napja

A véradás mint téma megjelenik személyes blogbejegyzésekben
A Wikipédiában 104 különböző nyelven olvashatunk a vérről:
A Youtube-on is találhatunk a véradási akciókkal kapcsolatos videókat:véradók napja Kisvárdán
… vagy a véradás folyamatát, az alkalmazott eszközöket stb. bemutató tanvideót:

3.
A vizsgált honlap jól illeszkedik a tartalomszolgáltató rendszer egészébe, összefoglalja a különböző forrásokból gyűjthető információkat. Nem különíti el a szakembereknek és a laikus érdeklődőknek szóló információt. (A Vöröskereszt oldala (www.veradas.hu) inkább ez utóbbira helyezi a hangsúlyt, ennek megfelelően itt más típusú tartalmak vannak: gazdagabb pl. a képgaléria és a médiatár, sok a felsorolt partner és támogató.)
Meglátásom szerint az OVSZ honlapjának esetében nagyobb szerepet kap a tartalom ellenőrzésére, a garantáltan hiteles adatok, információk megjelenítésére való törekvés, így a webhely kevés lehetőséget ad az interaktivitásra, visszajelzésre, saját tartalom elhelyezésére.
(Esetleg érdemes lenne ilyen típusú tartalmaknak is helyet találni a rendszerben: a személyes kommentárok, élménybeszámolók nagy ösztönző erővel bírnak; az alkalmanként, például oktatási intézmények között megrendezett véradó-versenyeket is lehetne ilyen formában állandósítani.)
Jellemző törekvés a fiatalok, gyermekek bevonása (vért csak a 18. életévük betöltése után adhatnak, de a jó szokások rögzítését nem lehet elég korán kezdeni…), ezért talán célszerű lenne több ismeretterjesztő elemet bevonni, ahol például egy biológiaórára készülő iskolás is találna anyagot a kiselőadásához. A gyermekeknek kiírt rajzpályázatok eredményénél jó lenne a rajzokat is látni – az alkotóknak valószínűleg maradandó élményt jelentene, és szüleiket, a rajzokat megcsodáló többi felnőttet is motiválhatná…
A honlap jellemzően hagyományos elemekből építkezik, de megjelennek a közösségi interaktív tartalomszolgáltatás elemei is – az érdeklődők például RSS adatfolyamon kísérhetik figyelemmel az OVSZ híreit, a vérkészlet alakulását.

2010. január 18., hétfő

Országos Meteorológiai szolgálat - tézis 2.

1. A met.hu honlap tartalma az internet előtti időkben is szinte teljes mértékben fellelhető volt, igaz, az információk összegyűjtése hosszadalmasabb lett volna. Az időjárás előrejelzések már az internet megjelenése előtt is elérhetők voltak a nyomtatott sajtóban, a rádiós és televíziós híradásokban jól elkülönített rovatokban illetve műsorrészekben, csakúgy, mint ma. Az Országos Meteorológiai Szolgálatra vonatkozó közérdekű információk elvileg szintén elérhetők voltak, bár kérdés, hogy annyira nyilvánosak voltak-e, mint napjainkban. A különböző tudományos információk, a mérések, műszaki adatok, továbbá a szakirodalom szintén fellelhető volt az Országos Meteorológiai Szolgálat könyvtárában, ahogy napjainkban is.

2. Időjárás előrejelzéssel foglalkozó honlapokat bőven találunk az interneten, elég csak megadni az "időjárás" keresőszót valamelyik internetes keresőoldalon. Komplexebb, a meteorológia tudományával foglalkozó oldal, amely az előrejelzések mellett szakmai háttérinformációkat is tartalmaz, az Európai Meteorológiai Szolgálat weblapja. A név egyébként megtévesztő, az Európai Meteorológiai Szolgálat nem az Országos Meteorológiai Szolgálat "európai nagytestvére", hanem egy magyar magánvállalkozás, ám ez nyilván semmit nem von le az értékéből.

3. Azt gondolom, az Országos Meteorológiai Szolgálat honlapja magyar viszonylatban szinte mindent tartalmaz, amit a meteorológiáról tudni érdemes egy laikusnak vagy komoly hobbimeteorológusnak. Kevés nemzetközi információt tartalmaz, azt is inkább globális megközelítésben. Mindent összevetve, a met.hu az egyik legjobb és legátfogóbb magyar oldal, amely meteorológiával foglalkozik, és a felhasználók széles rétegének tud információkat nyújtani.

2010. január 17., vasárnap

1. Az OTC esetében szerintem elég szűk a tájékozódási lehetőség, ha az Internetet kizárjuk. Esetleg táncos berkekben mozgó ismerősök által, vagy belvárosi séta közben betévedsz az épületbe (aminek elég kicsi a lehetősége). Az intézménynek van nyomtatott havi frissítésű órarendje, de ezt is csak (én legalábbis) az intézményben láttam kitéve. A különböző kulturális lapokban nem láttam hirdetésüket, de gondolom, hogy táncos témájú újságokban szerepelnek.

2.A különböző stílusú táncokat bemutató, leíró honlapokon felfedezhetjük az iskola linkjét is, vagy csak megemlítik. Illetve a táncoktatók is megadnák az iskola linkjét akár saját oldalaikon. Ha böngészünk egy adott táncstílus után (akár tanulni szeretnénk, vagy csak érdeklődünk) pillanatok alatt eljutunk az OTC oldalára.

3. Az OTC honlapja illeszkedik az egészbe. Az egész alatt a táncos kultúrát, az életstílust értem, illetve magát az oktatást. Fontos, hogy a csoportban levés szellemét erősíti, és próbál segíteni az adott táncstílus nehézségeinek kiküszöbölésébe.

2010. január 12., kedd

MUPA.hu - Tézis 2.

1.
A Művészetek Palotája a kultúrát, a művészeteket közvetíti. Kiváló lehetőségeket biztosít azok számára, akiket egy kicsit is megmozgat a kultúra. De honnan is értesülhet az érdeklődő a saját szájízének megfelelő programokról internet hiányában?
A Művészetek Palotájában megrendezésre kerülő programokról számos kiadványból értesülhetünk. Az intézmény saját programajánló füzete tartalmazza legfőképpen a hasznos, friss információkat, ezenkívül az Exit, a Pesti Est,valamint a Fidelio is az olvasók és érdeklődők rendelkezésére áll.
A különböző tömegkommunikációs eszközök – így a tv, rádió- segítségével is tájékozódhatunk a repertoárról. Egy kellemes Duna-parti séta után személyesen is ellátogathatunk a kulturális rendezvényeket magába foglaló épületbe és személyes tájékoztatást kapva juthatunk újdonsült információk birtokába. Sőt, a metron utazva is felfigyelhetünk a hirdetőtáblákon szereplő ajánlásaira.

2.
A mupa.hu tartalmi szolgáltatásai számos más portálon megjelenésre kerül és elérhető:
kultura.hu
kulturinfo.hu
kulturpart.hu
szinhaz.hu
est.hu
A felsoroltak neve is már hűen tükrözi, hogy a kultúrát szem előtt tartva ad tájékoztatást, és ezek egyikéből sem hiányozhat a MüPa műsorkeresője sem.

3.
A honlap szervesen illeszkedik a hálózaton megtalálható kulturális információs rendszerbe. A Google keresés MüPa-ra vonatkozó keresését alkalmazva rengeteg találat biztosítja számunkra az intézmény vonatkozásában az információkat.
Véleményem szerint a honlap széleskörű tartalomszolgáltatást biztosít, mindenki alkalmazhatja a számára kedvező kereséséi lehetőségeket. Különösebb specializáltség nem érzékelhető más hasonló jellegű oldalakhoz képest, azonban az ebben a szolgáltatásban elvárt kritériumoknak teljes mértékben megfelel.

Stackoverflow.com – Tézis 2.

  1. Az internet megjelenése előtt például szaklapokban volt lehetőség hasonló kérdések feltevésére, ott is csak az olvasói rovatokban. Csak reménykedhetett az ember, hogy megválaszolják a kérdését, és amennyiben ez megtörtént, a hely szűkössége miatt konkrét megoldást csak a legritkább esetben közöltek, inkább csak általános útmutatást adtak, hogy hogyan lehetne megoldani az adott problémát. A másik, gyakorlatiasabb megoldás a témával foglakozó klubok felkeresése volt, bár ezek száma hazánkban meglehetősen csekély volt, nem is beszélve a földrajzi korlátokról. A témakörből következik, hogy amint lehetségessé vált, a hasonló témákkal fogalakozó emberek egyre inkább a hálózaton keresztül osztották meg tapasztalataikat, kezdetben BBS-ek, levelezőlisták, majd fórumok, blogok, wikik segítségével.

  2. A kérdéskörrel kapcsolatos tartalom elsősorban a nyomtatott szakirodalomban (tankönyvek, referencia könyvek), valamint ezek elektronikus változataiban, az adott programnyelvet gondozó cég(ek) vagy csoportok által üzemeltetett hivatalos honlapokon található meg.

  3. A honlapnak nem célja a tárgyalt nyelvek teljes és mindenre kiterjedő bemutatása, ellentétban a gondozó cégek honlapján vagy a programok helpjében megtalálható teljes leírásokkal, viszont alapvető használati kérdések, (pl. szintaktika) tisztázásánál gyakran linkel ezekre. Amiben többet/mást nyújt a hasonló honlapokhoz képest, az a szerkezete: Ez tulajdonképpen egy fórum egy blog, egy wiki és egy közösségi megosztó oldal ötvözete.

2009. december 16., szerda

dedestapolcsany.hu - Tézis 2.

1. A honlap tartalmát három csoportba lehet sorolni:
- történelmi ismertető
- látnivalók, nevezetességek,
- általános tudnivalók.
A történelmi ismertető rész anyaga több nyomtatott forrásban is megtalálható. A legismertebb a Borovszky Samu által összeállított Magyarország vármegyéi és városai sorozat Borsod megyéről szóló kötete.
A többiek a teljesség igénye nélkül:
1. Nováki Gyula, Sárközy Sebestyén, Feld István: Borsod-Abaúj-Zemplén megye várai az őskortól a kuruc korig;
2. Pesty Frigyes: Borsod vármegye leírása 1864-ben;
3. Nagy Károly: Beszélnek a régi kövek Ózd környékén;
4. Kiss Gábor: Várak, kastélyok, várhelyek Magyarországon;
5. Györffy György: Az Árpád-kori Magyarország történeti földrajza;
6. Vármegyei szociográfiák V. Borsod vármegye (szerk. Csíkvári Antal).

A látnivalókról, nevezetességekről különböző prospektusokban, szórólapokon olvashatunk ismertetőt, pl.
1. „Örök emlékezetnek okáért”
2. Szalamandra tanösvény
3. Bükki Nemzeti Park

Az általános tudnivalókról a helyi falutévé információs oldalain, plakátokon, szórólapokon értesülnek a település lakói. A falu intézményeiről, hivatalok címeiről, telefonszámokról a megyei telefonkönyv nyújt tájékoztatást.


2. A településsel kapcsolatos adatok több internetes oldalon is elérhetőek. Ezek főleg turisztikai jellegű honlapok. Néhány példa az internetes találatokból:
http://www.iranymagyarorszag.hu
http://www.falvak.hu/dedestapolcsany
http://www.fesztivalkalauz.hu/index.php/option/naptar/task/details/faz/7077
http://www.belfoldiutazas.hu
http://hu.wikipedia.org/wiki/D%C3%A9destapolcs%C3%A1ny
http://www.mimi.hu/magyartaj/dedestapolcsany.html
http://www.onkornet.hu
http://www.szeporszag.hu
http://foldhivatalok.geod.hu
http://www.bukk.info/dedestapolcsany
http://varbarat.hu/varak/menuabc.html
http://arch.eptort.bme.hu/13/13guzsik.html
http://jupiter.elte.hu/

3. A honlap illeszkedik a rendszer egészébe. Akár a turizmus, utazás, vendéglátás témakörből indulunk ki, akár a magyarországi várakkal kapcsolatos oldalakról, mindenhonnan eljutunk erre a honlapra (lásd 2. pont).
Egyszerű oldal mely alapinformációkat közöl. Létrehozásakor a fő cél az volt, hogy a községet minél szélesebb körben megismerjék. A keresőbe beírva a település nevét, elsőként ezt a találatot kapjuk, így nagyon egyszerű rátalálni. Tartalma főleg a hagyományos forrásokra épül. Kivételek ez alól az önkormányzati híreket tartalmazó menüpontok. Nagyon speciális információkat nem szolgáltat, de ez nem is feladata. Viszont egy települési honlapnál különösen fontosnak tartanám valamilyen kapcsolat lehetőségét, mint például Postaláda, Fórum, Olvasói vélemények stb. Ezek hiányában az oldal látogatói nem tudják közölni a honlap szerkesztőivel észrevételeiket, javaslataikat, különböző témákhoz nem tudnak hozzászólni.

2009. december 11., péntek

Afrikai sügerek - tézis 2


A választott honlapom tartalmával kapcsolatosan kevés az információforrás, különösen az volt az Internetet megelőző időben vagy egy Internet nélküli világban. A Fővárosi Szabó Ervin katalógusában az akvarisztika vagy díszhaltenyésztés tárgyszóra keresünk, csupán 59 könyvet kapunk eredményként. Természetesen 1-2 folyóirat, magazin szintén segítette a díszhaltenyésztéssel foglalkozókat. Az igazi információforrást a díszhalkereskedők jelentették, odament a kezdő, haladó akvarista nem csak ha vásárolni akart, hanem ha gondja, kérdése volt vagy csupán egy jót szeretett volna beszélgetni a hobbijáról. Ez a "forrás" még mindig jelen van és hasonló erővel bír, mint az Internet adta lehetőségek: honlapok, fórumok.

A magyar google-ben az "afrikai sügerek" kifejezésre kerestem. A honlap fórumját a 6. helyen magát a honlapot a 8. helyen hozta az Internetes kereső. Az első link amit kapunk ezen a találati listán a http://afrikaisuger.lap.hu/ . E mögött a jól ismert tematikus gyűjtőoldal, a lap.hu áll. Itt megtalálhatjuk a választott honlapomat is, bár nem túl előkelő helyen sokat kell lefele görgetni, de a Hazai egyesületek, valamint a Hazai fórumok rovatban az első illetve a második helyen található.

Úgy gondolom a honlap szolgáltatni tudja a tőle elvárt információkat, legfőképp azért, mert a honlaphoz kapcsolódik egy fórum is, ahol természetesen a honlap készítői, üzemeltetői is aktívan jelen vannak és bármely felmerülő problémára, kérdésre nagyon hamar választ kaphatunk. A nagy tematikus oldalról, amely talán - kicsit eltúlozva - az afrikai sügereres információk egészét tartalmazza, eljuthatunk a Cichlids Magyar Afrikai-Sügeres Egyesület honlapjára is, azonban a visszakapcsolás már nincs meg. A honlap hiányosságának mondhatjuk, hogy nincs linkgyűjteménye, nem kínál ugrópontokat sem az "egészhez" sem más a témával foglalkozó honlaphoz.

2009. december 1., kedd

Baranya Megyei Természetbarát Szövetség - Tézis 2

1.
A honlap tartalma, habár elég sokrétű, némi utánajárással ugyan, de megtalálható a hagyományos dokumentumok platformjain.
A Baranya megye népmondái és a baranyai várak-ásatások, templomok menüpont tartalma valószínűleg megtalálhatók a Baranya megyével foglakozó kötetekben: például a Baranya monográfia sorozat bizonyos részeiben.
A Baranya Megyei Természetbarát Szövetség információs kiadványa a Mecsek Híradó nyomtatásban is megjelenik.
A rendezvénynaptárban szereplő teljesítménytúrák adatai elérhetők a Teljesítménytúrázók Társasága által évente kiadott Teljesítménytúrák itthon és külföldön című kiadványból.
A forrásokról, kilátókról, kulcsosházakról, turistautakról, és hát magáról a Mecsek térképről a
legkézenfekvőbb egy Mecsek térképről tájékozódni :) Ez azonban csak a földrajzi információkat adja meg, (például hol van az adott forrás, vagy melyik úton jutunk el az x kilátóhoz), a leírást, egyéb adatokat nem. Ha nem egy szimpla Mecsek térképet veszünk a kezünkbe, hanem egy turistakalauzt, akkor a térképen kívül más információknak is a birtokába juthatunk, például útvonalleírások, vagy a kulcsosházak elérhetőségei. Célszerű azonban mindiga legfrisebb kiadást használni!


2.

A http://www.baranyatermeszetbarat.hu portál nyújtotta információk nagy része fellelhető más oldalakon is:
Kulcsosházak: www.kulcsoshaz.hu,
Térkép, jelzések: www.turistautak.hu
Várkutatás: http://jupiter.elte.hu/terkep+lista2.php
túrák: http://ttt.tr.hu/
A Mecsek lexikon és a Mecsek népmondái, valamint a Mecsek forrásai megtalálhatók a Mecsek Egyesület honlapján is: http://5mp.eu/web.php?a=mecsekegyesulet

Ezek az oldalak magas színvonalon reprezentálják az adott tartalmat.

3.

Mint már egy korábbi bejegyzésben említettem, annak ellenére, hogy az oldal tulajdonképpen nagyrészt a Mecsekkel foglakozik, a Mecsek szóra keresve nem kapjuk meg találatként. Ezért kiindulásként a mecsek.lap.hu oldal vagy a Mecsek Egyesület feljebb említett weboldala szolgálhat.

Páty.hu - Tézis 2.

Az Internet előtti kommunikációs rendszerben az akkor megközelítőleg 3-4000 fős település közérdekű történéseinek, a mindenkori aktuális információs anyag teljes spektrumának egyidejű elérése szinte lehetetlen volt.
Ezt, azt hiszem, bizton állíthatom.
Mert milyen „csatornák” is működtek, működhettek itt korábban?
Elsősorban nyilvánvalóan a provinciális, évszázadok óta jól bevált direkt interperszonális kommunikáció, azaz a szájról szájra hagyomány követése, a „No, és azt hallotta-e, szomszéd?” kezdetű párbeszédek végtelen folyama, vagyis az informális élő híradás. Persze másik lehetőségként a hivatalos változatok elérése is adott volt, csak éppen roppant nehézkesen működő, hiszen a hivatal különböző osztályain a heti 1 + 2 fél nap ügyfélfogadási időben (leginkább munkaidőben!), hosszú (türelmet, kitartást és elszántságot igénylő, végső soron tehát embert próbáló) sorban állás után lehetett a fontos kérdéseket feltenni, s még így sem volt garancia a korrekt, valóban hasznos és tartalmas válaszra. Helyi rendeletek, szabályzatok, a település állapotát rögzítő vagy fejlesztési irányát bemutató műszaki térképek, az ügyek intézéséhez szükséges formanyomtatványok stb. már-már a titkosított anyagok zártkörű, arisztokratikus csoportját képezték. A kulturális eseményekről is hasonlóképp, a Közösségi Ház, ill. a Művelődési Ház kifüggesztett programajánlóihoz elzarándokolva lehetett csak tájékozódni. Sorolhatnám tovább, a lényeg, hogy mindenről általában helyben, nyitvatartási időben lehetett informálódni.

Ám e mikrovilág körül nagyot fordult a (makro)világ, s szerencsére – kis fáziskéséssel ugyan - vele fordult az előbbi is, miközben osztódott, vagy inkább kétszereződött, hogy majdnem pontos tükörképe megjelenhessen a virtuális térben, és így mindannyiunk számára bárhol, bármikor, tértől és időtől függetlenül, egyszerűen és szabadon elérhetővé váljon.
Ma már gépeinkhez fordulunk először, vagyis a község honlapját keressük fel, ha településünkkel kapcsolatban bárminemű kérdés felmerül bennünk, legyen szó hivatali ügyről, helyi statisztikai adatokról, szórakoztató programokról, betegellátásról, egyházi rendezvényről, iskolai tudnivalóról, kereskedelmi akciókról és ki tudja, még miről.
Magától értetődő, hogy itt minden hivatalos irat, jegyzőkönyv, rendelet, szabályzat, térkép és nyomtatvány elérhető digitális formában.
Ha netán a falu legidősebb nénije egészségi állapota miatt már nem tud kiballagni a főutcára, hogy megcsodálja a legújabb épületet, sebaj, majd unokája, laptopján, megnyitja neki Páty honlapjának galériáját, akkor aztán kedvére bebarangolhatja akár az egész vidéket.
Ha érdeklődő lokálpatriótaként közös ügyeinket, településünk vezetőinek munkáját kívánjuk figyelemmel kísérni, csak követnünk kell a Polgármesteri Hivatal hirdetményeit, esetleg komolyan vennünk a testületi ülésekre szóló meghívókat. Bár meglehet, hamarosan az ezeken való részvételhez sem kell elmozdulnunk saját képernyőnk elől, mert felvetődött az ötlet, hogy minden megbeszélést video(konferencia)ként tesznek elérhetővé a lakosság számára. Az összetett szó konferencia tagját sajnos zárójelbe kell tennem, hiszen csupán nézőként lehetnénk „jelen”, hozzászólni nem volna módunk. Igaz ugyan, hogy ez a lehetőség a fizikai személyes jelenlét esetén is bizonyos határok közé szorítva szabályozott.
Mivel egyelőre Páty hivatalos honlapjának fóruma sincs, sajnálattal kell megállapítanunk, hogy ez esetben a social media interaktivitása hiányzik; ugyanakkor célzott tájékoztató, információközvetítő funkcióját magas színvonalon tölti be, piciny darabként oly módon illeszkedve az internetes tér végtelen mozaikjába, amidőn e kis település beágyazódik a nagyvilág színes forgatagába.

2009-12-04

Petőfi Irodalmi Múzeum - Tézis 2.

A Petőfi Irodalmi Múzeum országos feladatkörű múzeum, 1909-ben alapították elődjét, a Petőfi-Jókai házat. 1957-től a budapesti Károlyi Palotát kereshettük volna fel, ha szerettük volna megtekinteni kincseit.
Ha visszamehetnénk a múltba, már az 1800-as évek elején Bártfay László irodalmi szalonját találnánk az épületben.
A témában napvilágot látott sajtótermékek bonyolult hálóként reprezentálják a magyar irodalmat. Ha nem lenne Internet, ezekből a kiadványokból - irodalmi hetilapok folyóiratok, esetleg napilapok - tájékozódhatnánk. Lexikonokban enciklopédiákban keresnénk a magyar irodalommal kapcsolatos adatokat. Könyvek sokaságát tanulmányozhatnánk, közöttük a Petőfi Irodalmi Múzeum kiadványait is, hiszen ilyenek jelentek meg az Internet előtt is. Személyesen kereshetnénk fel ezt a múzeumot, vagy az egyes írók, költők emlékházait, helytörténeti gyűjteményeket, hogy tanulmányozhassunk kéziratokat. Az is lehetséges, hogy egyes hagyatékok gondozóihoz, örököseihez kellene fordulnunk, hogy lehetőséget kapjunk egy-egy életmű betekintésébe. 2009.12.07.
Hangfelvételeket lemezről, hangszalagokról hallgathatnánk, ha személyesen ellátogatnánk egy könyvtárba vagy megvásárolnánk azokat.
A rádió és televízió kulturális, művészeti műsoraiban is találkozhatnánk a honlap témájával (és találkozunk is, hiszen a felvételek a NAVA-ban megtekinthetők).

„Ma még nem tekinthetjük általánosnak, hogy a múzeumi gyűjtemények nyilvántartása, feltárása számítógépes adatbázisban történik, a gyűjteményi katalógusok publikus része kutatható az interneten, illetve a múzeumi dokumentumok digitális formában tekinthetők meg.”
…a múzeumok a kulturális javak megőrzésére, védelmére, a tudományos szféra kiszolgálására, és passzív tablószerű kiállításokon keresztüli kommunikációra rendezkedtek be… A múzeumi objektumok egyediek, nem többszörözhetők, nem kereskedelmi forgalom céljára készültek, ennélfogva különleges fizikai és szellemi védettséget kívánnak meg. Bizonyos esetekben a nyilvánosságra hozatalt befolyásoló tényezőnek tekinthető az a hozzáadott szellemi érték is, amely az adott objektum feltárásához kapcsolódó kutatói tevékenységből származó tulajdonjog” írja Bánki Zsolt István 2007-ben.
A Petőfi Irodalmi Múzeum portálja irodalmi tudáskincsünket teszi elérhetővé minden érdeklődő számára az Interneten.
Magyarországon már a 80-as évek végén online adatbázisok álltak a felhasználók rendelkezésére. Az 1990-es évek első felében megjelentek az első magyar nyelvű digitalizált művek. A Magyar Elektronikus Könyvtár 1994, a Neumann János Digitális Könyvtár 1997 óta működik.
A Neumann Könyvtár WebKat.hu katalógusának releváns adatai 2006-ban átkerültek az NDA adatbázisába, a gyűjtés és karbantartás leállt. A Bibliotheca Hungarica Internetiana állományát 2007-ben adták át az Országos Széchényi Könyvtárnak ahol a Magyar Elektronikus Könyvtárba került mintegy 400 kötet (klasszikus magyar szépirodalmi művek, kritikai kiadások).
Íme néhány magyar irodalommal foglalkozó portál, amelyekkel napjainkban a vizsgált honlap mellett az Interneten találkozhatunk :
http://mek.oszk.hu/ Magyar Elektronikus Könyvtár, a legnagyobb szép- és szakirodalmi dokumentumgyűjtemény a magyar interneten
http://www.translations.bookfoundation.hu/fooldal/1?lid=1 Magyar Irodalmi Művek Fordításai, elsősorban külföldön 1945-től napjainkig megjelent, magyarból fordított, szépirodalmi jellegű könyveket tartalmazza. (Fejlesztés alatt áll.)
http://www.kiad.hu/ Digitális Klasszika. Digitális szöveggyűjtemény, a 18-19. századi magyar irodalom- és művelődéstörténet forrásainak adatbázisa.
http://emir.hu/ Elektronikus Magyar Irodalom (Fejlesztés alatt)
Magyar irodalmi vonatkozású tartalommal találkozhatunk még kisebb könyvtárak helyismereti gyűjteményének részeként, kortárs írók honlapjain is.

A http://www.pim.hu/ elsősorban a múzeumokhoz kötődik, míg a http://www.pimmedia.hu/ a magyar irodalom hangzó, többnyelvű gyűjteményét mutatja be.
A múzeumi portálon kétféle virtuális kiállítás látható: egyrészt csak a portálon, a fizikai valóságban soha nem létező kiállítás, illetve a valóságban is látogatható kiállítások virtuális változatai, melyeket a bezárás után archiválnak.
Az Adatbázisok/Adattárak, bibliográfiák menüpontban tizennégy adattár közül választhatunk:
  • Magyar Életrjazi Index
  • Magyar Emigráns Írók és Műveik
  • Magyar írók sírjai
  • A becsületrend magyar kitüntetettjei
  • Díjak és Díjazottak
  • Kortárs írók bibliográfiája
  • Diplomások adattára
  • Budapest topográfia
  • Recepciós adattár
  • Kadbedó Lóránt-bibliográfia
  • Szivárvány – MSzivárvány repertórium
  • Magyar írók bibliográfiája
  • A magyar főnemesség genealógiája
  • Magyar családtörténeti adattár
A folyamatosan frissített adatbázisok hiteles forrásokra épülnek, magas színvonalú kutatómunka eredményei.
Szeretném kiemelni a Petőfi Irodalmi Múzeum keretében a Digitális Irodalmi Akadémiát
http://www.pim.hu/object.d8f182da-fdfa-45ba-914f-2688ce822346.ivy
Az alkotói támogatás és a digitális felhasználási jogok összekapcsolásával Európában egyedülálló, gyakran hivatkozott, sikeres modell jött létre 1988-ban. A Digitális Irodalmi Akadémiában a Kossuth-díjjal és babérkoszorúval kitüntetett írók és költők teljes életművét feldolgozzák, és ingyenesen közzéteszik.



A Petőfi Irodalmi Múzeum társoldala a Magyar Irodalmi Emlékházak http://www.mire.hu/


A portál felszíni tartalmát a Google és a Yahoo indexeli.