2011. május 10., kedd

KSH Könyvtára -Tézis 4.

Az értékpluralizmus
Az eddigi három tézis megírása után úgy gondolom, hogy esetemben nem igazán lehet külön vizsgálni a KSH Könyvtárat a KSH-tól, mint szervezettől.
Itt pontosan arra gondolok, hogy az értékpluralizmus csak részben, 50%-ban valósul meg a könyvtárat illetően. Honlapján tájékozódhatunk a különböző gyűjteményeiről, néhány statisztikai kiadványt is elérhetünk, használhatjuk az adatbázisokat, linkgyűjtemény segítségével áttérhetünk más, statisztikával foglalkozó oldalakra de a konkrét információt, magukat a statisztikákat a KSH oldaláról érhetjük el.
Tehát a könyvtár honlapját inkább egy jó kiindulási pontnak tekinthetjük az általunk fontosnak ítélt információk eléréséhez.
Ahhoz, hogy jól érezzük magunkat ebben a közegben (mint például egy fórum vagy blog esetében, ahol minden a kiválasztott téma körül forog, és ahol van lehetőség információcserére is) keveset nyújt a honlap, de nem is ez a célja.
Tehát mások tudásszerkezete nem válik itt láthatóvá számunkra.
Én ezt észrevétlen tanulásnak, spontán tájékozódásnak sem nevezném, hiszen aki a könyvtár honlapját használja, valószínűleg tudja konkrétan (főleg egy ilyen specifikus területen, mint a statisztika), hogy mire van szüksége.

A hálózati tudásélmény
A honlap nem interaktív módon szolgáltatja a tartalmat, az felhasználóknak nincs lehetőségük hozzászólni, vitázni, tapasztalatot cserélni, mint a blogok, fórumok esetében.
A tartalom egyre bővül, de mivel ez egy könyvtár, maguk a konkrét információk dokumentumok formájában 90%-ban nem érhetőek el a honlapról, csak helyben, a könyvtárban, melynek gyűjteménye természetesen folyamatosan bővül.
A könyvtár blogja sem alkalmas vélemény cserére, mivel itt nagyrészt könyvajánlók olvashatóak.

A hálózati időélmény
Mivel nem interaktív a honlap, nem jelenik meg a felhasználók esetleges, e-mailben küldött üzenete, kérdése, érdeklődése, arra egy a válaszolásért felelős munkatárs reagál, de nem kerül sem a kérdés, sem a válasz nyilvánosságra.
Így nem beszélhetünk folyamatos, vagy időszakos jelenlétről, „jelen-tudatról”, nincs lehetőség párbeszédre.

A hálózati térélmény
Webdesign szempontjából szerintem a honlap nagyon jól van összerakva. A kék szín a domináns, nem rikító, kellemes a szemnek. A honlap szerkezete is nagyon jól szerkesztett, átlátható, könnyen lehet eligazodni rajta. Én úgy gondolom, hogy a felhasználók szívesen látogathatják az oldalt, nincs sem hiányérzetük, sem idegenkedésük a felület megjelenésétől, ami ma nagyon fontos, hiszen egy össze-vissza, rikító vagy ízléstelen színeket használó felületet az ember inkább elkerül, próbál helyette másikat használni.
Számomra egy zavaró tényező van, a nyitólapon futó szövegként megjelenő könyvtáradatok.

Saját tér kialakítására nincs lehetőség, minden felhasználó ugyan azt az oldalt, ugyan azt a tartalmat, felületet látja.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése