2010. április 5., hétfő

Szoljon

Szoljon_A szolgáltatás a felhasználói aktivitások tükrében

A) A Privátszféra és magány
Egyetértek tanár úrral, miszerint "a virtuális világ vonzását ez a felelősségmentes szerepvállalás, következmények nélküli, azonnali kilépés lehetősége jelenti". Hiszen ha egy hozzászólást írok, az adott tér egy másik lakója reagálhat rá, akár pozitívan akár negatívan, ettől még semmiféle felelősséget nem veszek magamra. A felelősség leginkább az adott felhasználónévhez társul.
Jó szempontnak tartom, a hálózat aktív és passzív használatának elkülönítését is. Az adott honlaphoz kapcsolódóan az aktív használat számomra az jelenti, hogy hozzászólásokat írok az adott cikkekhez, a passzív használaton pedig az olvasást értem.
Ha egy összeszokott csoport tagjaként élünk a neten, és egy adott honlapon, akkor a hozzászolásainkat figyelhetik a "társak",ezáltal hagyva életjelet magunkról.
B)Birtoklásvágy - felhalmozás
A birtoklásvágyat nem igazán tudom, erre a honlapra vonatkoztatni. Az első asszociációm alapján, a vélemény is lehet a birtoklásvágy tárgya. Hiszen a véleményemet felvállalom a közösség előtt.
C)Képességek fenntartása, fejlesztése
Egyetértek abban, hogy ha egy közösség tagjai akarunk lenni, akkor ápolni kell a kapcsolatokat, és némileg fel kell adni az individualitásunkat, hogy " egy csapatban játsszunk". Úgy gondolom, hogy a szoljon.hu esetében a jelenlétet nem motiválja semmiféle kényszer. Ha csak az nem, hogy a felhasználó hangot adjon véleményének.
D)Hozzáadás - teremtő aktivitás
A segítői attitűdre példa a Hasznos menüpont alatt szereplő linkek (Orvosi ügyelet, Gyógyszertári ügyelet, Grátisz, Traffipax, Fontos és hasznos telefonszámok).
Érdekes dolognak tartom a vágyat az elismertségre. A honlapon vannak blogok, pl.: Szoljon blog, Jenei Gyula blogja. Lehet, hogy az motiválja a szerzőket az írásra, hogy elismerjék őket?

Hogyan építhet, reagálhat a tájékoztató/tartalomszolgáltató rendszer a különböző felhasználói aktivitásokra, motivációkra?
Reagálhat úgy is akár, hogy közízlést sértő kifejezések miatt közzé sem teszi. Vagy akár figyelembe veszi a megjegyzéseket és az elkövetkező fejlesztések során megvalósítja.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése