2009. november 24., kedd

Afrikai sügerek - tézis 1

Néhány lelkes akvarista, akik az afrikai sügerekre specializálódtak indítottak egy weboldalt, hogy tudásukat megosszák a hasonló érdeklődésű emberekkel, és tapasztalatot cserélhessenek egymással. 2006. évben a fórumban regisztrált "õstagok" illetve az ott kialakult közösség központi személysigégei úgy gondolták, hogy szükséges lenne hivatalossá tenniük a működésüket, így létrehoztak egy egyesületet. Az egyesület célja az afrikai sügerek ismeretterjesztésén és bemutatásán keresztül a magyaroroszági afrikai sügeres kultúra segítése, formálása, információkkal való segítése. Szerintem ezentúl fontos szerepet nyújthat az állatszeretet, védelem népszerűsítésében is illetve közvetve segíthet egy tudatosabb, felelőségteljesebb társadalmi magatartás kialakításában. Tudom, nagy szavak ezek egy ilyen "apró" weboldallal kapcsolatban, de ha csak néhány emberben elültetik a helyes magatartási viselkedés csíráját, már megérte.

Ez az oldal egy viszonylag szűkebb csoportnak szól. Már a hobbi szintű akvaristák száma sem nagy, de az afrikai sügerekkel foglalkozók száma ennek csak egy kisebb töredéke. Ez inkább a gazdasági okokra vezethető vissza, anélkül, hogy mélyebben elmerülnék a szakmai dolgokba, ebből a szempontból az egyik legfontosabb jellegzetessége a "sügerezésnek", hogy a minimum akváriumi méret az 200-250 liter, és akkor csak a kisebb méretű mbuna halakat tarthatjuk és azokból is max. 25-t.

Bár első pillantásra egyszerűnek tűnik az akvarizmus, bizony rengeteg munkát igényel különösen egy kezdő számára egy új akvárium beüzemelésénél. Számtalan kérdés merül fel benne, illetve sokszor a tanácstalanság az amit a magáénak mondhat és még a kérdést sem tudja megfogalmazni. Nagyon hasznos ilyenkor egy ilyen oldal, ahol az alap ismereteken kívül, a fórum révén még a kérdést is előregyártva kapja, olyan fontos dolgokra kaphat azonnali válaszokat, amelyek sokszor életet menthetnek:-) Egy kezdő sügerest még igen érzékenyen érint egy két hal elpusztulása.

Az oldal készítői is végigjárták ezt a gyötrelmes utat és gondolom évek múltán is még sok kérdőjel fogalmazódik meg bennük a tartással kapcsolatban. Szükségét érezték, hogy legyen egy olyan közösségi hely, ahol megvitathatják a problémáikat, tanácsokat adjanak, élményeikről számoljanak be. A fórum lehetőséget biztosít csere-berére, eladásra és vételre így anyagi haszonnal is járhat a weboldal, de ez nem csak az üzemeltetők hanem a látógatók számára is biztosított.

Manipulációról csak pozitív értelemben beszélhetünk. Az afrikai sügeresek tábora mint már említettem nem nagy, egy idő után mindenki számra egyre inkább gondot okoz a felesleges ivadékok "elhelyezése" így "behálózni" az oldalra tévedő laikust némi haszonnal jár, hisz egy újabb felvásárló, de ez nagyon elenyésző. Az egyesületi tagságnak van díja, de ez éves tekintetben igen csekély és ezt az összeget is az egyesületi munka kapcsán felmerülő költségekre fordítják. Pozitív viszont az az érzés, hogy egy igazi közösség része lehetek. Nem beszélve arról, hogy egy jól működő akvárium sügeres "társadalmának" mindennapi megfigyelése, milyen kikapcsolódással és örömmel jár, amire igen nagy szükségünk van a mai rohanó világban.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése