2009. november 18., szerda

Libri - Tézis 1.

A Libri weboldala alapvetően gazdasági, marketing célokból jött létre, de mindenképp az olvasók és vásárlók érdekeit szolgálja. Közönségként azt az olvasói réteget célozták meg, akik nem sajnálnak könyvre pénzt kiadni, ezen belül is akcióikkal főleg a bestsellerekre helyezik a hangsúlyt. Emellett persze vannak művészeti, szépirodalmi, kalasszikus műveket tartalmazó akcióik is. A könyvek tartalmi leírását is megtaláljuk, ezzel népszerűsítve a dokumentumokat, illetve segítséget nyújtanak a vásárlóknak, hogy mely könyv az, ami legjobban megfelel az igényeiknek, és bármely olvasónak is, aki a rövid leírást elolvasva már cím szerint kereshet a könyvtárban. Én magam is gyakran látogatom az oldalt ez okból, ha kinézek egy könyvet, azt általában meg is találom a könyvtárban.
Az oldal létrehozása tehát főként marketing-fogás volt, gondolva azokra a vásárlókra, akiknek nincs idejük mindig könyvesboltba járni. Az oldalon lehetőség van többféle keresésre, a szimpatikus dokumentumok kosrába helyezésére, majd ezek online megrendelésére, a szállítás pedig választható, a hozzánk legközelebbi Libri-áruházba is kérhetjük. Az újdonságok folyamatos frissítésével nyomo kvehetjük a legújabb trendeket és a legfrissebb kiadásokat is.
Az állandó, változó, mindig több fajta akcióval az áruház "csábítja" az embert a vásárlásra, így az egész oldal a vásárlásra ösztönző manipuláció része. De szerintem ezzel nincs baj, mivel az online vásárlás kényelmi előnyöket is tartalmaz, valamint ténylegesen bolti árnál alacsonyabban juthatunk hozzá könyvekhez. Természetesen a különböző ünnepek, főleg karácsony előtt megnőaz akciók, és az azokban részt vevő dokumentumok száma, a "kifutó", már nem annyira népszerű műveket harmadáron is beszerezhetjük. Érdemes mindig figyelni az ehhez hasonló webáruházak kínálatát, könyvvásárlás előtt mindenképp előnyös átböngészni.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése