2009. november 25., szerda

Libri.hu - Tézis 2.

A Libri tartalomszolgáltatása a könyvek tartalmi bemutatása, leírása, tehát a könyvajánlók. Segít dönteni a vásárlóknak, olvasóknak, melyik művet rendeljék meg. Az internet előtt is léteztek könyvajánlók, főként a kiadók és az áruházak megjelentetésében. Tehát az újdonság lényegében annyi, hogy a honlap mindezt összefogja egy helyen, persze a Libri által forgalmazott dokumentumokra szűkítve. Emellett még az is, hogy nem csak könyvek, hanem filmek, zenei albumok leírását és véleményezését is megtaláljuk. Így nem csak a hivatalo tartalom van a dokumentum alatt, hanem a vásárlók véleményei is, kritikák. Az internet előtt a leírások és kritikák általában külön-külön jelentek meg a zenei, film- és könyvforgalmazók kiadásában. Film- és zenei kritikákat találhattunk a mozik, színházak ajánlóiban is, műsorfüzetekben, szóróanyagokban, valamint a nyomtatott sajtó, napi- és hetilapok, filmművészeti, zenével foglalkozó havilapokban. Ezt ma is megtaláljuk, vannak ezzel foglalkozó magazinok (Cinema), ingyenes kiadványok (pl. Est-lapok, Pesti Est), a kiadók magazinjai, amiket majdnem minden könyvtárban megtalálunk (pl. Alexandra), műsorfüzetek, és természetsen a különböző rendszerességgel megjelenő nyomtatott újságok rovatai. A tv- és rádióadásokban is elhangzanak ajánlók, film-, könyv-, zenei kritikák és magazinok (pl. VIVA tv-n).

Az interneten rengeteg hasonló tartalmú tartalomszolgáltatót találunk, blogok, honlapok épülnek a film/sorozat, könyv, zenei kritikára és ajánlókra, ahol véleményeket is lehet írni: pl. könyvmoly, sorozatjunkie, port.hu, blog.hu/blogtags/zene, jozenek.blog.hu, konyves.blog.hu, stb. Megfigyelhető, hogy a legtöbb hasonló témájú oldal blogként és fórumként működik, közösségkovácsoló erejük van, mindenki elmondhatja véleményét. A könyvek esetében meg lehet különböztetni nyomtatott és e-bookkal kapcsolatos oldalakat is, persze nem mind legális tartalommal:) Ugyanígy a zenére és filmre épülő siteoknál is sok az illegális, de tartalomszolgáltatás szempontjából hasznos oldal (ha nem a letöltésekre koncentárlunk). Azonban kevés az olyan összetett weboldal, ahol a Librihez hasonlóan egyaránt vannak könyvvel, zenével és filmmel foglalkozó topicok.
Tehát az e témákban keresgélőknek érdemes a blogokat és fórumokat böngészniük.

A Librihez hasonló oldal kevés van, pl. ajánlok.hu, polc.hu, port.hu. De véleményem szerint a magyar nyelvűek közül csak egy kis részük foglalja össze ennyire jól és egy helyen, valamint ekkora mennyiségben a műveket. Feladatát jól ellátja, versenytársa talán csak a hasonló webáruházak, vagy áruházak webes oldalai között akad.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése