2009. november 22., vasárnap

Egyszervolt.hu - Tézis1

A használat alapján mindenképpen úgy tűnik, szolgáltatásra, közreadásra érdemes a tartalom, van igény arra, amit nyújtanak. Napközben bármikor léptem fel az oldalra, mindig 1500 körüli látogató böngészte éppen (a kezdőlapon lévő látogatószámláló szerint). Sőt, még éjszaka fél 12 körül is közel 200-an, ők nyilván nem az elsődleges célcsoportból kerültek ki (ti. gyerekek), de ha véletlenül mégis, annál jobb! Elképzelem, ahogy a kisdiák éjszaka közepén felkel és kisettenkedik a dolgozószobába, hogy apa gépén még gyorsan újra elolvassa a mese befejező részét, amit délután anyával olvastak. Nem tartom irreálisnak, hiszen ők már ezen szocializálódnak (reméljük, hogy ezen is, és nem csak songokun... - nem is tudom, hogy kell leírni), és ahogy mi éjszaka kézbe veszünk egy könyvet, úgy ők leülnek a monitor elé. Persze elképzelhető, hogy nemcsak itthonról veszik igénybe a portált, hanem határon túli magyarok (esetleg magyarul tanulók) is szívesen visszatérő látogatók, akik akár más földrészről, más időzónából érik el a magyar kultúra ezen szegletét.
Igen, úgy látom, hogy a magyar kultúrkincs meghatározó részét teszik közzé. Nem a napjainkban divatos, menő mesék, slágerek képezik az alapot. Ez persze nem jelenti azt, hogy a szolgáltatott tartalom ne lenne korszerű, befogadható, érdekes. Éppen ellenkezőleg! Csak éppen nem a távoli földrészekről importált torz mesehősök adnak azonosulási alapot, hanem a hazai gyermekeket jól ismerő, és életkörülményeikkel tisztában lévő írók, költők, rendezők, énekesek, tudósok stb. által létrehozott minőségi, az idő próbáját kiállt tartalmak. Ilyen szempontból, ha úgy tetszik, igenis befolyásol, irányítja a figyelmet. Nem hiszem, hogy ma Magyarországon van olyan ember, akiben az oldal által nyújtott orientáció ellenérzéseket keltene. Legalábbis remélem.
A gyermeki tevékenységek széles körét lefedi a szolgáltatott tartalom: a hagyományosnak mondható mese, vers, dal, rajz, játék mellett az informatika adta lehetőségek is kihasználásra kerülnek. A számítógépes játék (amiben nem lövöldözni kell, hanem - még számomra is kis fejtörést okozó :) - logikai, kreatív képességeket igényel) mellett chatelni és fórumozni is tudnak szülők és gyerekek. A tanulást több formában is interaktív tananyagokkal támogatják, mint pl. a 2009-ben Az év honlapja különdíját elnyert Traff, amelynek segítségével a közlekedési ismeretek bemutatása történik. Jellemző, hogy a jó ügy mellé nagy nevek társulnak, itt is pl. Menszátor Magdolna színésznő.
Mindez persze csak az egyik vetülete a komplex tartalomnak. A gyermekeken kívül szerencsére szüleiknek is bőven ad hasznos, informatív és értékes forrásokat. Több szempontból is szerencsésnek tartom, hogy a szülőket is elérik. Egyrészt egy helyen megtalál mindent (persze a portál keretei között - ami elég tág) gyerek és szülő, másrészt felügyeletet is jelent, hisz a szülő tudja, hogy itt gyermeke nem találkozhat nem kívánatos tartalommal.
A szülő, ha nem éppen gyermekével közösen néz/olvas mesét, számos, érdeklődési körénk megfelelő forráshoz fér hozzá. A webáruházak elterjedésével remekül felismerték a portál ötletgazdái, hogy meg kell ragadni ezt a lehetőséget, és egy helyre gyűjteni a családi élettel összefüggő online intézhető vásárlás különböző területeit. Ehhez partnerre találtak a Vatera.hu online aukciós portálban. Pszichológusnak tehet fel kérdéseket, megtervezheti a hétvégi programot, kinézheti a karácsonyi ajándékot.
Nyilván ezen tartalmak sokszorosa érhető el a nyílt weben, de a vállalkozás hozzáadott értéke éppen abban rejlik, hogy egybegyűjtötte/gyűjti a családi élettel, gyermekneveléssel kapcsolatos fontos, értékes forrásokat. Annyival több ez a portál, mint egy linkgyűjtemény, hogy itt egységes elvek alapján összeállított, magas színvonalú, integrált, megbízható, releváns forrásokra bukkanhatunk. Ez az, amiért kiindulási pont lehet a gyermeknevelésben.
Felmerül persze a kérdés, hogy miért kell mindezt a neten végezni? Miért, mi az a terület ma, amit nem lehet a neten végezni? Ha kutatni, játszani, olvasni, videózni, sőt, vásárolni lehet a neten, miért ne lehetne a gyermeknevelésben is fogódzót találni itt? Teszik mindezt úgy, hogy sok esetben a nyomtatott világba vezetnek vissza, akár könyvajánlásokkal is. Ráadásul ilyen komplex, esztétikus, jól elrendezett, felhasználóbarát formában.
Még mindig 0-99 éves korig ajánlom mindenkinek!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése