2009. december 11., péntek

Egyszervolt.hu - Tézis4

A. Az értékpluralizmus

A tematikus sokféleség ellenére úgy tűnik, nem valamiféle innen-onnan összeszedett, különböző, egymással akár ellentétes értékeket közvetítő tartalomszolgáltatással ülünk szemben. Éppen ellenkezőleg! Nagyon is egységes elveken alapuló, szakmailag megalapozott, hiteles, megbízható a dokumentumgyűjtemény. Mondhatni, hagyományos (konzervatív??) beállítódású a portál, ami nem jelenti azt, hogy ne lenne modern szemléletű. A jól ismert népdalokon túl a korszerű technika (olyannyira korszerű, hogy pl. az Office 2007-et használják az oktatóanyagok prezentációjakor a Microsuliban) újdonságai között is böngészhetnek a diákok. Az egészet azonban valamilyen leírhatatlan "retro" légkör lebegi át, ami végkicsengésében mégis mainak hat. Ahogy az ember nézi az egyes informatikai alkalmazások hasznosságát bemutató motivációs videókat, eszébe jutnak Csepke kalandjai, aki hasonlóan ügyes pantomimjátékával varázsolta el a gyermekeket. Ugyanakkor teljes mértékben mai, hiszen mind tartalmában, mind megjelenítésében és design-jában XXI. századi megoldásokat alkalmaz. Teszi mindezt úgy, hogy meg tudja őrizni a biztos alapokon nyugvó, hagyományos értékrendet. Számomra ez különösen értékessé teszi, hiszen nem könnyű szembemenni a kor szellemével, és nem a csilli-villi, barbiegirl stílust követni. A rajzoktól kezdve az ajánlott könyveken át az online játékokig mindegyik annyira visszatükrözi ezt a szemléletet, hogy azt öröm nézni! Köszönet érte!
Mindezt persze a gyermekek számára nem ennyire nyilvánvaló módon sugallja. Viszont a portálon való spontán böngészés során ténylegesen megvalósulhat az észrevétlen tanulás, nemcsak a tartalom, hanem az értékrend vonatkozásában is, ami nem zárja ki, hogy akár az itt látens módon közvetített értéktől teljesen különböző oldalra navigáljon a használó. Pl. eljuthatunk a Port.hu oldalra, ami némiképp más szemszögből közelít a kultúrához.

B. A hálózati tudásélmény

A weblap nyújtotta tartalom a tudás azon szegletébe esik, mellyel többé-kevésbé mindenki rendelkezik. Nem okoz problémát tehát a nagyon mély, fennkölt, olykor talán érthetetlen gondolatok követése. Egyedül az érdeklődési kör az, ami meghatározza, hogy egyáltalán felmenjen az ember az oldalra. Hiszen ha nem érdekel az online mesenézés, az informatika iskolai alkalmazásának lehetőségei, nem is fogom ezeket keresni. A gyermekek szemszögéből tekintve pedig egyenesen megalapozó, bevezető jellege is van a portálnak, hiszen lehet, hogy a neten itt találkozik először bizonyos technikai, elméleti, gyakorlati megközelítésekkel. Jellegéből adódóan kicsit azért itt talán érvényesül némi hierarchia, de úgy gondolom, amennyiben a gyermekek oktatását is megcélozza a szolgáltatás, nem vethető szemére, hogy ő szolgáltat, a gyermek pedig befogad. Mindazonáltal a visszacsatolás lehetővé teszi, hogy beépítsék a közönség véleményét, javaslatait, így fejlesztve a portált. Továbbá a felnőttek számára nyújtott tartalom szinte minden esetben kommentálható, különféle fórumokon, emailben, chaten. Akár az orvostól kérdezünk, akár a sikerlistát böngésszük, mindenhol kifejezhetjük véleményünket. Tehát a közös tudás összeillesztése megvalósítható, bár, ahogy néztem, nem igazán élnek e lehetőséggel a látogatók...

C. A hálózati időélmény

Valóban, a weben ami pár naposnál régebbi, az sok esetben idejétmúlt, túlhaladott. Itt azonban nem feltétlen igaz e megállapítás, hiszen maga a szolgáltatott tartalom (remélem) örök érvényűnek tekinthető (amennyiben a kulturális - és elsősorban magyar - közvetítő szerepet hangsúlyozzuk). Sőt, a hozzászólások, szakmai anyagok is sokszor időtálló írások, mivel nem annyira időhöz kötött gondolatok, hanem a későbbiek során is tanulsággal szolgálhat (pl. a pszichológus javaslatai a szülő kérdésére). Itt egyben visszautalhatunk a hálózati tudásélmény gondolatkörhöz is, hiszen éppen ez a részbeni időtlenség is lehetővé teszi, hogy akár hónapok múlva is mások tollából (billentyűjéből) származó, számunkra hasznos információra leljünk. Persze előtérbe helyezik a kurrens, éppen aktuális tartalmakat, mint pl. a korábban tárgyalt adventi rovat esetében. E naprakészség teszi dinamikussá a portált, hiszen talán két hét múlva már nem is lesznek elérhetők ezek a tartalmak (na jó, valószínű archiválják, és bekerül valamelyik menüpont alá...). Ez esetben viszont éppen a múltat feltáró szegmense jelenik meg a webnek. Igazából, talán nem is fontos, hogy mikor került fel a tartalom, és mikor volt hot topic (forró téma), a lényeg, hogy amikor az egyénnek szüksége van rá, megtalálja.

D. A hálózati térélmény

A portál kivételesen komplex tartalmai, szolgáltatásai amolyan "plázává", egy helyen való "vásárlás" (one-stop-shop) helyszínévé varázsolják az oldalt. Gyakorlatilag minden tartalomelem szoros kapcsolatba hozható a mindennapi élettel, az iskolai, otthoni tevékenységek sokrétű megjelenésével. A webdesign, véleményem szerint, pontosan illeszkedik a célcsoporthoz, otthonosságot tud biztosítani. Mind a gyermek, mind szülei számára könnyű eligazodási lehetőséget teremt. Különösen, mióta nemrégiben bevezették az új "hagyományos" menüsoros kezelést is, még hatékonyabban jelentkezik. Ugyanakkor - amiről már korábban is esett szó - az animált menüvezérlés rendkívül megnyerő, motiváló (mindenhova kattintani akar az ember). A személyreszabható, interaktív megjelenítés viszont teljes mértékben hiányzik. Kérdés persze, hogy van-e itt létjogosultsága egy ilyennek. Talán azért nem szükséges ennek kifinomultabb megvalósítása, mert a tematikus csoportosítás teljes mértékben biztosítja a saját profilunknak megfelelő oldalak böngészését. Azért mondjuk egy RSS nem lenne utolsó ötlet, amelyen nyomon tudnánk követni, ha pl. a kedvenc kategóriánkon belül újabb műhely bejegyzés, kreatív ötlet kerül fel. Ami viszont pozitív, hogy a tagek által a számunkra érdekes, más kategóriák tartalmait is fellelhetjük. Tehát a portálon belüli átjárás, az egyik "üzletből" a másikba lépés megoldott, sőt, a "külvilág", a net más forrásai is közvetlenül kapcsolódnak, így integrálódik a tartalom a szerves egészbe.

Végezetül, e félévben utoljára, meg kell állapítanom, hogy mind a külcsín, mind a belbecs tekintetében kortól, nemtől és vallási hovatartozástól függetlenül, minden politikai nézettől semlegesen, mindenki számára ajánlható a szolgáltatott tartalom!!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése