2009. december 12., szombat

Iskolai kirándulás Tézis4

Értékpluralizmus
A honlap kiválóan megfelel a közösségi szellem megformálására, karbantartására,megőrzésére és továbbépítésére. Ehhez viszont közösen ki kell választani a felkínált lehetőségeket amit a honlap kínál. Ez részben a pedagógusokra hárul és a szülőkre, hiszen a kornak megfelelően tudják kiválasztani azokat a programokat, kirándulásokat amelyeket a résztvevők feltehetően szívesen és hatékonyan be tudnak fogadni. A befogadás ezután átalakul közös értékké élménnyé. Hozzákapcsolódik a Pályázat link amely kiválóan "versenyezteti" és jutalmazza a résztvevőket, s ami fontos kulturális értékek középpontjában mozognak.
Nagyon fontosnak tatom, hogy a honlap segítette programok résztvétele tovább erősíti a közösséget a honlap nélkül is :-), hiszen a közös élményeket ebben az esetben nem a virtuális kirundálások adják a chatelések, hanem a hús-vér találkozások. Viszont honlap kíváló alkalom a tudáslánc továbbfűzéséhez.

Hálózati tudásélmény
A választott honlap programjai tartalmai figyelemfelkeltésre épít, annak elfogadása bizonyos ismereteket már feltételez illetve elvárható, hiszen kiválasztani egy műveltségi túrát, vagy emléktúrát valamelyik költőnk, írónk szülővárosába , tudást igényel. Ez a szülők tanárok feladata. A gyerekek a befogadóak, de ha a szívünkhöz tesszük a kezünket nekünk sem árt.
Természetesen azért lehet ezt nem ennyire szorosan és szigorúan nézni, hanem játékosan is, hiszen a gyerekek alapélménye az a játék és arra nagyon hatékonyan lehet építeni.
A honlap frissül, de az információk pl. egy város történetéről valljuk be nem sokat változik. Pl. a törökök Mohácson 1526- ban nem variálható. :-)) Amik változnak a programok, pályázatok.

Hálózati időélmény

Abszolút tervezésre irányuló. Hírekre, információk szükségesek a párbeszédre. A közösség további szervezésére.
A közösség nem közvetlenül szerveződik, a honlap egy lépcsőfok ehhez. Itt dolgozni kell azért.:-)
A tájékoztatás időben és térben rendkívül fontossá válik.

Hálózati térélmény

Nekem tetszik ez a webdesign. Könnyen lehet barangolni a honlapon. Egyértelmű és áttekinthető. Nem komplikál, nem kell perceket azzal tölteni, hogy rájöjjünk mit miért hova tettek.
Amit hiányolok azért az mégis az, hogy nincs egy aktív, mondjuk blogoldaluk. Ilyen párbeszédre nem törekszenek. Passzív szolgáltatás.
Persze az is látható, hogy a honlap működése vegyül a turisztikai célokkal, melyet ötvöz a velejáró kultúrával. Talán hasznos lenne egy aktív oladal, amelyen véleményeket, (nemcsak a kifényezetteket), kritikákat, ötleteket ad hoc láthatnánk.

Mindezzel együtt, örülök ennek a honlapnak és az általa kínált segítségnek, útmutatónak, lehetőségnek, s talán annak is,hogy ad némi biztonságot is.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése