2009. december 28., hétfő

Páty.hu - Tézis 3.

Páty Község Önkormányzatának honlapja hűen tükrözi az intézmény, ill. működésének összetettségét, sokrétűségét. Ebből adódóan nem szándékom tételszerűen számba venni a szolgáltatott tartalom minden elemét, inkább átfogó módon, de néhány példával illusztrálva kívánom leírni.
Jogosan gondolhatnánk - az intézményi jellegből kiindulva -, hogy elsősorban elsődleges információkat hordoz a felület, ám ez a honlap ennél jóval gazdagabb, lévén, arra törekszik, hogy a község, a közösség életének minden szeletét felölelje. Bőven találunk tehát másodlagos információkat is. E két alapkategória ennek a webfelületnek igen szerteágazó, ám mégis logikus rendbe szervezett mini hálórendszerében gyakran ölelkezve, sőt néha redundáns módon ismétlődve (a több irányú megközelítés lehetőségének biztosítása céljából) jelenik meg.

Mivel a szolgáltatás elsődleges célja a hivatal részéről a hiteles tájékoztatás, a közérdekű tudnivalók, ismeretek közvetítése, természetes az elsődleges információk túlsúlya: hatályos rendeletek, határozatok, helyi szabályzatok, szabályozási tervek, jegyzőkönyvek, hirdetmények, előterjesztések, letölthető nyomtatványok, űrlapok, tájékoztatók, valamint az önkormányzat saját felépítését és működését ismertető, a „Polgármesteri Hivatal” és „Önkormányzat” főmenük alatti menüpontok anyagai.

Ugyan a szolgáltatott tartalom nagyobb hányada vonatkozik a hivatalra magára és működésére, egyrészt kitekintő jelleggel, másrészt önmagát országos - mi több, nemzetközi szinten: testvértelepülés – definiálni, és korszerű módon a hálózati kontextusban is elhelyezni igyekezvén, jó néhány menüpont kínál a látogató számára másodlagos információt.
A „Sajtófigyelő” 2007 augusztusa óta gyűjt minden, akár nyomtatott, akár online sajtóorgánumban megjelent, a településről szóló vagy azt érintő cikket, jelenleg 96 címre kattinthatunk.
Elérhető ezen kívül a Polgármesteri Hivatal nyomtatott lapja, a Pátyi Kurír digitalizált változata is. Ugyancsak e kategória önálló menüi még: a „Társadalmi szervezetek” (egyházak, civil szervezetek Pátyon, pártok helyi szervezetei, helyi sportegyesületek), „Intézmények” (óvodák, iskola, könyvtárak, Művelődési Ház, közösségi Ház), „Vállalkozások” (itt
pátyi vállalkozók, vállalkozások linkjeit, ismertetőit lehet találni, és az oldal folyamatos feltöltés alatt van), „Hasznos információk” (orvosok, védőnők; Volán buszmenetrend; helyi tűzoltók; rendőrség; okmányiroda; hibabejelentések; országgyűlési képviselő) stb.

A „Linkek” menüpont alatt találjuk a Pátyhoz kötődő oldalak ugrópontjait, e lista megpróbál minden olyan webes felületet egy csokorba szedni, amely valamilyen módon kapcsolódik a községhez. A hivatalos honlap, bár nem rendelkezik saját fórummal, innen is elérhetővé teszi „A pátyi lakosok online fóruma”-t.

Bár az intézmény működésének alapját képezik, mégis szintén a másodlagos információk körébe sorolandók a háttéranyagként szolgáltatott jogszabályok, hiszen ezeket nem az önkormányzat alkotta, tehát sem előállítója, sem birtoklója azoknak. A könnyű tájékozódást segítendő a vonatkozó törvények és jogszabályok az érintett – Adóigazgatási -, Műszaki -, Pénzügyi - és Igazgatási iroda tartalmai közé kerültek.

A „Közérdekű adatok” alatt ezt olvashatjuk:

„Az elektronikus információszabadságról szóló 2005. évi XC. törvény alapján a közfeladatot ellátó szerv köteles a kapcsolódó 305/2005. (XII. 25.) kormányrendelet és a 18/2005. (XII. 27.) IHM rendelet szerinti adatokat közzé tenni.
Ez az oldal a közérdekű adatoknak a rendszerezett megjelenítését szolgálja egységes szerkezetben.”

Számomra ez a honlap legértékesebb része, mely három témacsoportba foglal minden, a hivatalra vonatkozó adatot:

  1. Szervezeti, személyzeti adatok
  2. Tevékenységre, működésre vonatkozó adatok
  3. Gazdálkodási adatok
Ezeken belül tájékozódhatunk például a hivatal szerkezeti struktúrájáról, gazdálkodó szervezeteiről, közalapítványairól, vagy éppen a felettes, felügyeleti, törvényességi ellenőrzést gyakorló szervről, illetve elolvashatjuk az Önkormányzat feladatát, hatáskörét és alaptevékenységét meghatározó 962 oldalas jegyzéket stb.

Összegezve: úgy ítélem meg, hogy a honlap legfontosabb feladatának tökéletesen megfelel amennyiben (szó szerint!) minden olyan elsődleges információt elérhetővé tesz, amely önmagára és működésére vonatkozik, ugyanakkor a hozzáadott háttéranyag sokaságával is a lehető legteljesebb módon igyekszik a közösség tájékoztatását szolgálni. Mindeközben a szolgáltatott tartalom bizonyos elemein keresztül magától értetődően ágyazódik be az Internet szövedékébe, amikor annak rá reflektáló kapcsolatait fedi fel. Ezek egyben vonatkozó vélemények, reakciók megjelenései is lehetnek ugyan, de csupán közvetettek.
Egyetlen elmarasztaló megjegyzésként meg kell említeni, hogy a közvetlen véleménynyilvánítás lehetőségének biztosítását, azaz egy saját fórum működtetését ez a webhely nem vállaja fel, bár ezen némiképp javít, hogy utal egy ilyen külső lehetőségre.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése