2009. december 12., szombat

Tézis 4. Huszadik század

A. Értékpluralizmus

A huszadik század honlapjának szerkesztői a tartalomszolgáltatás magas szintű szempontjait tartották és tartják folyamatosan szemük előtt. A honlap indulásakor pontosan – szűkebb és tágabb értelemben – körülhatárolták azt a megcélzott olvasói közeget, amelyeket felhasználói, látogatói között reméltek látni. Nehéz persze ezt pontosan meghatározni, de általános elvárásokat azért lehet rögzíteni. Kiemelten a középiskolások, felsőoktatásban részt vevők és a felnőtt, főleg értelmiségi lakosság köreiből számíthattak látogatókra. Ezt utólagosan csak körmönfont eszközökkel lehet elemezni, de a cél világos volt.

Az észrevétlen, spontán, sőt szórakoztató tanulásnak, ismeretszerzésnek számomra iskolapéldája ez a lap. A szerkesztők pedagógusi végzettsége, gyakorlati tapasztalatai még inkább erősítik ezt a szempontot. A felhasználók számára erős katalizáló funkciót tölt be a lap, hogy a huszadik századot egy egészen más, de sokkal kézzelfoghatóbb, megragadhatóbb, közelibb perspektívából láthassuk.


B. A hálózati tudásélmény

A vizsgált lap esetében különös kapcsolat áll fenn a szerkesztők és az olvasók között. A mellérendelő jelleget úgy biztosítják, hogy az alárendelő, az információkat közlő, birtokló állapot, akár mondható szerényen meghúzódónak is. Az információk irányítása (az alá-fölérendelő viszony) csak az adott időszak korabeli sajtójának átválogatásáig terjed, a közlés részben már egy végtelenül demokratikus, mellérendelő viszony érvényesül. A lap csak tálalja az anyagot, a következtetések levonása, a tanulás része abszolút a felhasználó tanultsága, tapasztalatai révén aktualizálódik. A kommentárok már irányítanak, s ott megütnek egy tudományos szintet, ami akár lehet elidegenítő is egy kevésbé művelt felhasználó számára. De több rétege van a lapnak, tehát nem fog hanyatt-homlok menekülni, hiszen talál mindenki, akár a tematikus bontás segítségével is, számára érdekfeszítő témákat.


C. A hálózati időélmény

Az idősíkok keveredése az általam vizsgált lapnak az egyik különös vonzereje. Az egyes szempontok felvetése után azt érzem, mintha a szerkesztők egyben a tartalomszolgáltatás elméleti szakemberei is lennének. (Majd utánajárok:)

A múlt jelen idejűvé, valóságosan meg -és átélhetővé tétele az alapja a honlap létrejöttének. A vasárnapi válogatásszámok még inkább próbálnak beásni az időbe, hogy ne csak peregjen őrjítő tempóban, hanem álljunk is meg időnként. A hagyományok, a múlt jelenné tétele az általános tendenciákkal mennek szembe üdítő lehetőséget teremtve az „utazni” hajlandók számára. Az internet adta árnyalatokat ennél nagyszerűbben kevéssé lehetne (fel)használni.


D. A hálózati térélmény

Erre vonatkozóan nem találtam kezdeményeket a lapon. A design természetesen nagyon harmonikus, de ebből a szempontból kevésbé találom dinamikusnak az oldalt. A múlt lehelete azért nem hagyta érintetlenül ezt a web helyet. Sokkal statikusabb, mint az általunk használt napi hírforrások például. Keresem rá a magyarázatot, de nem tudom eldönteni, hogy tudatosan kerülik a modernitás eme megnyilatkozásait, vagy egyszerűen nem sikerült úgy megindítani az olvasóközönséget, hogy beinduljanak a hálózati térélményt erősebben aktivizáló reakciók.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése