2010. május 20., csütörtök

Egri napok, itthon.hu Tézis 8.

Az eddigiekben két olyan tartalomszolgáltatást elemeztem, amik nagymértékben különböznek egymástól. Így az összegzésnél, ha végigtekintek az egyes kritériumokon, eszközökön és funkciókon, azt tapasztalhatom, hogy ami az egyik szolgáltatónál előnyként tapasztalható, az ellenpontot megtalálom a másiknál. Ami az egyik rendszere erőssége, a másiknál megtalálom gyengeségként. Az egyik rendeltetése az információ minél gyorsabb és megbízhatóbb eljuttatása a célközönségnek, a másik inkább egy életérzést próbál meg közvetíteni az információ frissességétől és minőségétől függetlenül. És most nézzük pontról pontra a szempontokat.

Míg az EgriNapok alapvetően pontszerű információkkal dolgozik minimális rendezés mellett, addig az MTZRT esetében az információk rendezettsége, feldolgozottsága, célzottan egy réteg felé sugárzása figyelhető meg. A hozzáadott érték az interakciók nélkül jelenik „pusztán” feldolgozottság, rendezettség által. Az EgriNapoknál ez az értéknövekedés az interaktivitás révén keletkezik.

Az EgriNapok esetében senki nem az információ abszolút megbízhatósága és hitelessége miatt látogatja az oldalt. Az egyes információk hitelességét ebben az esetben az interakciók eredményeként létrejött kommentek igazolják, cáfolják meg, vagy késztetnek önálló gondolkodásra. Az itthon.hu ezzel szemben nem engedheti meg magának, hogy az információi irányában a legkisebb bizalmatlanság is megjelenjen. Az interakciók helyett itt maga cégimage, valamint az egyes publikációkat névvel, elérhetőséggel felvállaló munkatársak biztosítják a tartalom hitelességét.

Az MTZRT publikációs tevékenysége során az adott célterület teljes lefedésére törekszik, és mindezt a kutatási módszertan teljes nyilvánossága mellett teszi. Alacsony az asszociációk és egyéni teljesítmények érvényesülésének lehetősége. Cserében viszont a jól rendszerezett, egyre jobban visszakereshető információk (az oldal struktúrája és átláthatósága jelentősen fejlődött az elmúlt fél évben) a minimálisra szorítják vissza a redundanciát. Redundanciáról nehéz beszélni egy EgriNapok típusú oldal esetén, hiszen itt nem a tényszerű információk, hanem az érzelmi érintettség az elsődleges.

Az EgriNapok és az itthon.hu megegyezik abban, hogy mindkettőnek viszonylag szűk, jól körülhatárolható célközönsége van. Az MTZRT-nek a téma specializáltsága miatt sokkal kisebb kényszere van arra, hogy egy messzemenően komplex és összetett eszközrendszert tartson fent. Ezért a kommunikációs csatornákban, webes eszközökben jóval szűkebb mozgástér is elég neki. Az EgriNapok viszont pont azért, mert az emóciókra épít, sokkal jobban rá van kényszerülve arra, hogy folyamatosan fejlessze külső megjelenését, bővítse technikai fegyvertárát, újabb és újabb érdekes megoldásokkal álljon elő.

Az interaktivitás, a közös tudásbázis építése alapvető egy blognál. Az egész rendszer lényegét ez a funkció határozza meg. A felhasználó olyan mértékben hagyja rajta kézjegyét a közösség által létrehozott tartalmon, ahogy kedve tartja (feltéve, ha az nem sérti a közösség kialakult szabályait, és nem moderálják ki) Az itthon.hu viszont sekélyes interakciókkal dolgozik, korlátozottan kap visszajelzéseket, és a tudásbázist egy belső team hozza létre. A célterület lefedésében az oldal inkább végtermék, mint a nyilvánosság előtt visszakövethető folyamat. A rendszer nem biztosít a felhasználónak személyes teret, viszont meglehetősen jól nyomon lehet követni a szakmán belüli intézményi kapcsolatok folyamatos változását.

Az itthon.hu esetében intimszféráról nem beszélhetünk, az információ birtokosa, szerzője és egyben megosztója egy intézmény. A használói egyéniség megjelenésére kevés alkalom kínálkozik. Ugyan az oldal képviselteti magát a Facebook-on, Twitteren is, a visszajelzések lehetősége, az egyéniség kibontakozása másodlagos és nehézkes is. Az EgriNapok ugyan nagy hangsúlyt fektet az egyén önmegvalósítására, személyisége, érzelmei, interakciói bemutatására, de jelenleg még alkalmatlan a felhasználói önbecsülés növelésére, az egyén önigazolására, promótálására.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése