2010. május 20., csütörtök

Egri napok - Tézis 6.

Privátszféra és magány
Napjainkban egyre inkább hajlamosak vagyunk arra, hogy úgy rójuk egy város utcáit, hogy észre sem vesszük, milyen mértékben fejlődik, alakul. Elmegyünk sokszor még a jelentősebb változások mellett is, sokszor észre sem vesszük a többi embert környezetünkben. A blog arra hivatott, hogy az egyre személytelenebb valós és virtuális világban ráirányítsa figyelmünket az érdekesnek, értékesnek vagy éppen veszélyesnek vélt városi jelenségekre. Ahogy bővül az oldal készítőinek száma, úgy kapunk egyre sokszínűbb képet az egri mindennapokról. És ez a sokszínűség vonzza magával, hogy a látogatók kezdenek egyre inkább beleszólni blog fejlődésébe, passzív használóból egyre többen válnak aktívvá, egyre többen kezdik saját személyiségükkel alakítani az oldal képét, hogy időnként „visszasüllyedjenek” a passzivitásba és más, éppen aktivizálódó felhasználóknak adják át helyüket.

Birtoklási vágy, felhalmozás
A blogba jellemzően a szerzők nyitnak postokat, a felhasználó, látogató „csak” kommenteket fűz hozzá. Azonban bárki kezdeményezheti a szerzőknél bizonyos postok publikálását, illetve a kommentek között előforduló érdekesebb hozzászólások időközönként arra sarkallják a szerzőket, hogy azokról önálló postot hozzanak létre. Az oldal készítői nagy hangsúlyt fektetnek a minél jobb visszakereshetőségre. A blogok kellemetlen velejárója, hogy ugyan kronológikusan könnyű a visszakeresés, a tartalom alapján viszont elég szűk mozgásteret ad a keresésre. A szerzők nem csak a megfelelő címkézéssel hidalják át ezt a problémát, hanem valamilyen szinten már megjelenik a postok főbb téma szerinti csoportosítása. Ilyen megoldás például, hogy lehetőségünk van csak azokat a bejegyzéseket olvassuk, amelyek egy bizonyos városrésszel foglalkoznak. A blognak szépen gyarapodik a képgalériája és kifejezetten dicsérendő az az interaktív panorámakép gyűjtemény, amelyet az oldalon találhatunk.

Képességek fenntartása, fejlesztése
Az oldal eddigi rövid életútja jól példázza a gazda innovációs igényét és törekvéseit. Többször is tárhelyet váltott, hogy minél optimálisabb feltételeket biztosítson a blognak, egyre több szerzőtársat gyújt maga mellé, hogy ezzel is fokozza az oldal sokszínűségét, érdekességét. Folyamatosan követi a virtuális világban felbukkanó újabb lehetőségeket és ezeket integrálja is saját eszköztárába (Facebook, RSS… stb.). Az EgriNapok ugyan nem szervez számottevő rendezvényeket, megmozdulásokat, de igyekszik ezekről megfelelő tájékoztatást adni, vitákat indítani.

Hozzáadás – teremtő aktivitás
Az ilyen jellegű oldalakon, ahol egy közösség mindennapjairól, egy város életéről találunk információkat, majdnem olyan fontosak a kommentek, mint maguk a postok. Ahogy nő a használói aktivitás úgy válik a postoló egyre inkább játékvezetővé, mint játékossá. A legnagyobb hozzáadott érték a kommentelők építő hozzászólásai, valamint a szerzők lelkes rendszerező és gyűjtő munkájában fedezhető fel.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése