2010. május 4., kedd

katedra.hu - Tézis 8

Az általam vizsgált honlap tulajdonképpen tájékoztatási, népszerűsítési céllal jött létre, legfontosabb funkciójának megfelel, kontrollként is elérhető, a valós tér, közeg azaz a nyelviskola nélkül értelmetlen lenne fenntartani.

A katedra nyelviskola az elmúlt néhány évben többféle szolgáltatással bővítette a repertoárját. Először a nyelviskolája vált ismertté, mára már vállalati tanfolyamoktól a kids&teens tanfolyamokkal a kisebb gyerekek is a célközönség közé tartoznak. A csoportos tanfolyamok mellett lehet egyéni órákat venni, választhatunk anyanyelvi tanárokat is. Jelenleg 43 településen lehet a katedra tanfolyamaira beiratkozni. Ügyes üzletpolitikával a nyelvoktatást az országhatárokon túl is kiterjesztette. Számos külföldi nyelvtanfolyamot is árul, melyet saját utazási irodája szervez meg. Ha utazás akkor már síutakat is szervez, akár nyelvoktatással. A nyelvtanároknak is szerveznek továbbképzéseket, és tolmácsolást is vállalnak. Szolgáltatásait komoly reklámtevékenységgel teszi ismertté. Metrón, plakátokon, újságokban és a web-en. 2008-ban a Magyar Franchise Szövetség által adományozott: az év legdinamikusabban fejlődő fiatal franchise hálózat címét is elnyerte az iskola.
Egy jól felépített fejlődő, innovatív cég a Katedra, amely magas színvonalú szolgáltatást nyújtva, igyekszik tevékenységi körének határterületeit is kiterjeszteni. Sokoldalú tevékenysége arra késztetheti a felhasználókat, hogy gyakran látogassanak el honlapjára, hiszen a nyelvoktatás területén mindig van valamilyen újdonság, és széles közönségnek vannak ajánlataik. Ezáltal tájékoztatási igényeket szolgál ki, de kontrollként is használható, a többi iskola szolgáltatásait összevethetjük a katedráéval.

Az egyedi élményre tudásra épülő szolgáltatás még hiányzik erről a honlapról. Aki tanfolyamra jelentkezik annak számára személyes honlap lenne elérhető, ahol a saját tanfolyam hírei, nyelvvizsgával kapcsolatos információk, tanuláshoz szükséges anyagok gyűjthetők össze.
A megosztott értékek közreadására nincs mód de szükséges lenne. A honlap nyelvtanulási tanácsain túl biztos sokan vannak akik néhány jól bevált praktikát tanácsot közreadnának, ami nekik segített. A vizsga előtt állók is biztosan látogatnák ezt az oldalt, hiszen a közös cél, pl. a nyelvvizsga megszerzése komoly közösségépítő erő lehet. A különböző recept gyűjteményekben, fogyókúrás oldalakon találkoztam hasonló kis közösségekkel, akiket a fogyókúrázás gyötrelme, vagy egy bonyolult étel elkészítése hozott össze, egy „topicos csapattá„ majd az élet más területeiről is megosztották véleményüket.

A katedra hálózat annyira kiterjedt, hogy komoly mennyiségű adat gyűjthető össze a tanfolyamok számáról, a végzettek elégedettség felméréséből, a nyelvvizsgák eredményeiről. Ezek mind-mind segítenék hitelesíteni a minőséget. A gazdasági szféra vezető vállalatai körében terjedőben van a minőséget alátámasztó adatok nyilvánosságra hozatala, ezzel is demonstrálva a minőség iránti elkötelezettséget és a versenytársakkal szembeni előnyöket. Az általam vizsgált honlap kereskedelmi célból született, ezért talán nem várható, hogy a honlapra látogatók, nyelviskolások segítsék a statisztikai hitelességet. A honlapon csak általános statisztikai adatok találhatóak árbevételről, beiratkozók számáról, sikeres vizsgázókról.
A nyelviskola egy szellemi terméket árul, ami csak személyes csatornákon keresztül adható át. A közösségi tér mindenképpen maga a nyelviskola kell, hogy legyen. Egy tanfolyami csoport kohéziós erejét, kialakuló személyes kapcsolatok élményét nem lehet helyettesíteni közösségi oldallal. A tanfolyamon kialakult emberi kapcsolatok tovább ápolhatók egy közös fórumon, az iskola végeztével. Ilyen közösség alakul pl.: a nagykanizsai iskola Facebook-ján. Bizonyos esetekben a már meglévő közösségek mellé továbbiak szerveződhetnek. Földrajzilag elosztottan, de azonos nyelvtanfolyamon tanulókat össze szervezheti az egy időben tervezett nyelvvizsgára való készülés. Ez, az órán épült közösségeket összekötheti, kiterjesztheti. Most nincs a honlapon erre funkció, de elképzelhetőnek tartok egy fórum, Twitter szolgáltatást ennek elősegítésére.

Előző téziseimben is említettem, hogy ezt a honlapot nem jellemzi a tudatos közösségépítő szemlélet, ezt a fajta értékteremtő szemléletet nem vállalták fel, talán nem is dolguk.
Saját sikerük érdekében azonban nyitottak a web által kínált újdonságokra, lehetőségekre. Egy-egy regionális oldalon már van Facebook, a főoldalon Twitter. Néhány órai bemutató, ismertető a Youtube-on. Ezeken a fórumokon elindulhat a véleményezés, közösséggé szerveződés.
Számos egyedi fejlesztésű funkciót használ: naptár, szótár, szókincsfejlesztő, nyelvi teszt. Ezek további bővítésének az ingyenesség a korlátja. Ezt oldja fel az e-katedra távoktatási rendszer.
Az integrálás nélkül használható alkalmazások kapcsolása alacsonynak mondható a Youtube, Twitter, GoogleMaps, Facebook ezek bővítését elsősorban a közösség építés irányában látom szükségesnek.

Összegzés
A katedra nyelviskola és honlapja mögött egy magas színvonalú minőségi termék áll. Ennek népszerűsítésére, eladására készült a web-es felület. Saját célterületei felé jól átjárható, más rendszerekbe való átlépés, kompatibilitás is megoldott. Közös tudásbázis építése a személyes tér, közösségi tér kialakítására nem nyitottak, ill. arra kézenfekvő a nyelviskola maga. A honlap különlegességét tevékenységük sokoldalúsága adja. Egyrészt a nyelvoktatáson belül elért vezető, irányadó szerep, másrészt rengeteg -féle nyelvtanfolyam, amit ajánl. A határterületek felé is továbbléphetünk az oldalról. Az utazási és külföldi álláskereső oldalaival, metaprojekt részeként is funkcionál. Ügyesen kapcsol más rokon területeket tevékenységéhez, további ötleteket is kínálva az idelátogatóknak. A felhasználói aktivitásokra, igényekre mindenképpen szükséges integrálással vagy anélkül használható ismert web 2.0 szolgáltatásokat indítania.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése