2010. május 11., kedd

Tézis 8. -Kultúra.hu

A kontextus igénye
„A web lényege az összekapcsolhatóság…” Ez a feltevés a Kultúra.hu honlappal kapcsolatban szerintem tökéletesen megvalósított.
Egy precízen, áttekinthetően, a kulturális és művészeti ágak szinte mindegyikére kiterjedő, rendezett tartalomról van szó. Az egyik művészeti típusból áttérhetünk a másikba, összefüggéseket találhatunk, kapcsolódási pontokat, az egyik kiegészítését a másikkal. Van, hogy direkt módon tolják az orrunk (szemünk) elé az összefüggő eseményeket, van, hogy nekünk kell felfedezni, már ha van bennünk rá igény és kifinomultság, hogy észrevegyük.
Mindenesetre (és annak ellenére, hogy a technikai mai állása szerint nem használ ki minden lehetőséget) az teljességgel állítható, hogy azt a célt, melyet a honlap választott magának, remekül teljesíti, összhangban, a teljességre törekedve.

Igény az információk hitelesítésére
Bár nem derül ki s a szerzőkről, hogy szakterületük-e az, amiről írnak, nekem mégis úgy tűnik, hogy van hitele a honlapnak, a rajta található információknak. Egyrészt, mert a honlapnak tájékoztató jellege van, tehát tényeket és információkat közöl a kulturális élettel kapcsolatban (kiállítások helye, időpontja, felolvasóestek témája), vagyis olyan adatokat közöl, amiben (elvileg) nincs nagyon mit tévedni. Másfelől pedig a kritikák és riportok magukba foglalják az alkotó véleményét és álláspontját, tehát ez is első kézből valónak tekinthető, nincs okunk feltételezni, hogy nem releváns, hiteles.
És szerintem már maga a honlap felépítése is arra enged következtetni, hogy nem egy gyorsan összedobott dologról van szó.

Igény a perspektívára
Mivel itt szó szerinti információ felhalmozódásról nincs szó, hiszen nem is ez a cél, ezért nem gondolnám, hogy a felhasználók csalódnának a tartalomban. Akinek ennél többre van szüksége, az majd keres egy művészeti adatbázist, vagy on-line galériát, ahol megtalálja a számára érdekes kulturális gyűjteményt.
És az, hogy ki mennyire elégedett a honlap által kínált tartalommal, az szerintem nagyon szubjektív. Természetszerű, hogy egyre több weboldal foglalkozik ugyan azzal a témával, szerintük más szemszögből. Az, hogy ki mit gondol az adott honlap hiányosságának vagy jó tulajdonságának, teljesen egyéni. Ebből a szempontból nézve képtelenség is lenne egy olyan, „tökéletes” kultúrával foglalkozó honlapot csinálni, ami mindenkinek megfelel. Van, akinek tetszik egy bizonyos megoldás, amire más azt mondja, hogy ez nem így kellene csinálni…

A komplexitással szemben támasztott igények

A honlap célját tekintve én úgy gondolom, hogy nevezhető komplexnek a tartalom, azaz segítséget kapunk eligazodni a különböző kulturális rendezvények és események világában.
Szerintem azonban komplexebb lehetne, ha elérhetőek lennének linkek segítségével az ide kapcsolódó, különböző on-line galériák, művészeti adatbázisok.
De mint már sokszor írtam, hibának még sem róható fel, mert ez az oldal nem ezt választotta feladatának.
Viszont minél több kapcsolódó anyag érhető el egy helyről, annál felhasználó barátabb és látogatottabb lenne az oldal.

A 8. tézis felvázolásában ismertetett ’Legfontosabb funkciók” közül ebben az esetben nem sok érvényesül, de én nem is igazán hiányolom, itt nem ez a cél. Nem cél, hogy közösséget szervezzen a honlap, mert célja a tájékoztatás. Akik közösségbe akarnak tömörülni, kezdjenek blogba.
Nem teljesül a közös és interaktív munka sem. Én ezt sem bánom, mert nem biztos, hogy a ’mézes madzag’ ( vagy akármi más) nick név mögé bújt illető által írt információt hitelesnek fogom tartani. Azért használom ezt az oldalt, mert úgy gondolom, hogy lehet hagyatkozni az állandó szerzőgárda hozzáértéséhez.
A személyes tér biztosítása sem érvényes itt. Nem ez a cél…

A web 2.0-ás alkalmazásokkal szintén nem nagyon találkozunk az oldalon. Az előző tézisben leírtam néhány dolgot, ami szerintem jó kiegészítője lenne az oldalnak (pl. Google Maps –még akkor is ha elcsépelt és unalmas már, azonban hasznos!). De arra is kell szerintem vigyázni egy valamit magára adó oldalnak, hogy ne vesszen el az alkalmazások rengetegjében. Ne akarjon mindent web 2-es dolgot feltenni az oldalra, mert az az ellenkezőt is eredményezheti – egy addig komolynak tűnő oldal átmehet a ’gagyi’ kategóriába, ha tele van tömve mindenfélével, hogy megmutassa, halad a technológiával és a korral.

Mindent összevetve (és web 2-es hiányosságaimat is tekintetbe véve) én úgy gondolom, hogy az általam vizsgált honlap a nekem szükséges feltételeknek megfelel.
Azt, hogy mások is ezen a véleményen vannak-e, egy újabb kutatás során lehetne csak kideríteni.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése