2010. május 3., hétfő

Tézis 7. Hogyan neveljünk gyermekeinkből netpolgárokat?

Avagy hogyan szocializáljuk gyermekeinket a web2-es kor szellemében?
A címben jelzett retorikai kérdés egyáltalán nem provokatív célzatú. Nem szükségszerű ugyanis, hogy az internettel kapcsolatban elsősorban negatív érzelmek éljenek bennünk. Lehetséges, hogy hozzá nem értésből, esetleg valós félelemből nem merjük a hálózatot gyermekeink elé tárni. Ugyanakkor, igazából elkerülhetetlen, hogy így vagy úgy ne találkozzanak a tartalomszolgáltatás korszerű formáival, eszközeivel. Ráadásul a technológiai lehetőségek adottak, tehát meg kell találnunk a módját, hogy ezeket is - mintegy alapvető ismereteket - beépítsük az életükbe, és kritikus felhasználói attitűdöt alakítsunk ki bennük. Talán ilyen szándék is húzódhat az egyszervolt.hu hátterében.
Milyen alkalmazásokat kínál a portál, hogy a webes magatartást kialakítsa, orientálja?

  • Blog

Alapvetően jellemző a portálra, hogy meglehetősen egyirányú a kommunikáció. Részben magyarázható azzal, hogy az elsődleges célközönség (gyermekek) még nem kíván annyira aktívan bekapcsolódni a tartalom építésébe, azonban a másik célcsoport (a szülők) részéről nagyon is látható az ilyen irányú aktivitás.
Az CMS alapú portálnak jelenleg egy blogja van, a Traff Park, mely a Blogger.com szolgáltatást veszi igénybe, valójában tehát nem telepített blogmotorról van szó, hanem külső szolgáltatás integrálásáról, mely ingyenesen hozzáférhető. Ez az ugyanolyan nevű játékos, közlekedési ismeretekre oktató oldal híroldala. Összesen 5 közreműködője van, a "külső" használók "csak" kommenteket fűzhetnek a szerkesztők bejegyzéseihez. Lehetőség van feed feliratkozásra, Google követésre, és a Traff fent van a Facebookon is. Tehát még így is elég sokféle interakcióra nyújt lehetőséget, bár a kreatív megnyilvánulásokat nem igazán szorgalmazza.
Emellett hamarosan beindítják a szülőknek szóló Napocska honlap blogját, melyről egyelőre többet nem tudni. Jó volna, ha biztosított lenne a regisztrált tagoknak a postolás a fenti opciókon kívül. Esetleg bármely más szekcióhoz is kapcsolódhatna - a Traffhoz hasonló - blog, ahol a téma/műfaj iránt érdeklődők eszmecserét folytathatnak, és ennek segítségével megvalósulhatna a hiányolt aktívabb "külső" közreműködés az önkifejezés érvényre juttatása.

  • Fórum

A legkülönbözőbb kategóriákba rendezett hozzászólási lehetőségek közül választhatnak a regisztrált fórumozók. A közösségépítő jellegből adódóan külön topicot szentelnek a "barátkozásnak", ahol a gyerekek a hagyományos "levélbarát" mintájára ismerkedést kezdeményezhetnek a hasonló érdeklődésű társaikkal. Nagyon hasznos, hogy külön téma egységet nyitottak a honlap értékelésének, melyben a pozitívumokat és a hiányosságokat is kiemelhetik a tagok, akik maguk is nyithatnak újabb témákat. A hozzászólásokba bekapcsolódnak a honlap építői is, így legalább bizonyos mértékben megvalósul a kétirányú kommunikáció. A visszacsatolások által az igényeknek megfelelő változtatásokat tudnak eszközölni.

  • Címkézés

A címkézés tipikus és alapvető webkettes szolgáltatás, aminek segítségével saját magunk és a közösség számára is kategóriákba rendezhetők a tartalmak, hasonlóan a könyvtári osztályozáshoz. Jelenleg a gyermekeknek szóló tartalmak címkézettek, de csak a szerkesztőség által, a használóknak még nincs módja tag-ekkel ellátni a kedvenc dokumentumaikat. Az oldal alján található címkefelhőből kiválasztva a tag-et elérhetjük az ahhoz kapcsolódó összes kategóriába (vers, mese, játék, dal stb.) tartozó elemeket. A címkék jelzik a korosztályt, tantárgyat, fejlesztési területet, ill. egyedi megkülönböztető jegyeket is, mint pl a gyerekek kedvence esetében, a Thomas kisvasút nevét.
A címkékre kattintás mellett szabadszavas keresés is biztosítja a keresett tartalmak felkutatását.
Megfontolandó, hogy érdemes-e nyitottá tenni a tagelést, mert a szerkesztők viszonylag sok, releváns címkével látják el a dokumentumokat, melyek segítségével gyakorlatilag rálelhetünk a keresettekre, de pl. a Pók apóka játék nem tartalmazza a pók címkét, így azt csak a keresőbe beírt pók szó segítségével találhatjuk meg. Ilyen példák kapcsán merül fel a használók általi tegelés kérdése.

  • Megosztás

Ahogy kedvenc könyveinket kölcsönadjuk egymásnak, kedvenc webes tartalmainkat is szeretnénk megosztani másokkal. Erre ma már több technológiai lehetőség adott. Jelen esetben a Facebookon, iwiwen, twitteren tehetjük ezt meg. Az egyes elemeket (verseket, dalokat) feltehetjük e közösségi oldalainkra, ahol további kommenteket fűzhetünk hozzájuk, ill. várhatjuk mások hozzászólásait. Így építve a hálózati kapcsolatainkat, mélyebb benyomásokat szerezve egymásról. Ezen kívül a mese.tv videóit e-mailben továbbítható linken keresztül oszthatjuk meg.
Tehát elmondható, hogy a megosztás terén igen sokszínű a portál. Fokozni már csak azzal lehetne, ha a felnőtteknek szóló hasznos cikkeket, tanulmányokat, híreket is meg lehetne osztani.

  • Facebook

Az online lét "csúcsa" az olyan közösségi hálózatokhoz való tartozás, mint pl. a Facebook. Szinte azt is mondhatnánk, hogy aki ezekben nincs jelen, az úgymond nem létezik, vagy ahogy a régi mondás tartja: aki kimarad, az lemarad. És valóban, ha belegondolunk, hogy ha utána akarunk nézni valaminek/valakinek (legyen az egy magánszemély vagy akár hivatal) magától értetődően adódik a közösségi hálókon történő rákeresés. Sok szervezet felismerte az ebben rejlő lehetőségeket.
Lássuk tehát, milyen előnyök kovácsolhatók a közösségi hálón való részvételből: valójában azt mondhatjuk, hogy a tartalomszolgáltatás-elemzés során eddig említett összes pozitívum és negatívum, ami az online megjelenéssel kapcsolatba hozható, a közösségi hálókban csúcsosodik. Hiszen itt teljesen bezárkózhatunk (anonimek maradhatunk), ha úgy tetszik, ugyanakkor a teljes kitárulkozás is biztosított. Mindent megoszthatunk, mindent kommentálhatunk, teljes interakcióban lehetünk ismerőseinkkel, akár chat-en keresztül is. A tudásmegosztás, tudásegyesítés az áttételes kapcsolatokon keresztül ilyen módon valósul meg legjobban a hálón.
Az egyszervolt.hu Facebook oldalán is érvényesülnek a fenti megállapítások. Mindezek által némiképp kompenzálódik a hiányolt nyíltabb, a tartalomépítésben aktívabb részvételre való ösztönzés, és jó példája a társadalmi szerepvállalás neten történő megjelenésének.

Összességében a webes alkalmazások széles spektrumát vonultatja fel a portál, és benne rejlik ezek továbbfejlesztésének, valamint újabbak integrálásának lehetősége.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése