2010. május 8., szombat

Tézis 8. Egyszervolt.hu a magyar gyermekkultúráért

Kicsit nehéz nekivágni a blogolásnak azzal a tudattal, hogy ez az utolsó tézis, amit ki kell fejteni a témával kapcsolatban. Senki sem szeret félkész terméket létrehozni. Most még van lehetőség kerek egésszé alakítani, kikristályosítani véleményünket, végső következtetéseket levonni - csak nehogy valami lényeges maradjon ki...
Hasonló gondok foglalkoztathatnak egy tartalomszolgáltatót is, amikor útjára indít egy portált, mely minél többet, minél frissebbet, minél maradandóbbat kíván nyújtani - mondhatni komplex rendszert próbál a használók elé tárni.
Az egyszervolt.hu portált szolgáltató Egyszervolt a Magyar Gyermekkultúráért Közhasznú Alapítvány célja nem kevesebb, mint a magyar gyermekkultúra ápolása, a tanítási-tanulási folyamatot támogató, kulturális értékekben is gazdag tudásanyag közvetítése - mindezt egy korszerű, sokféle igénynek megfelelő tartalomszolgáltatás keretében.

I.

1. A kontextus igénye
Az egyik legkiemelkedőbb ismérve a honlap-füzérnek, hogy igazi kontextust tud teremteni. Valóban hálót képez akár a legkülönbözőbb információk között is. Egy gyermekverstől eljuthatunk az általa inspirált, gyermekek által készített alkotásokon át a költeményt tartalmazó, megvásárolható dokumentumig, sőt az azt értékelő, minősítő felhasználói (olvasói) közösségig. Igazi vérkeringésbe kapcsolódhatunk be a szolgáltatás által.

2. Igény az információk hitelesítésére
E közösség az, ami bizalmat ébreszt bennünk az oldal és tartalmai iránt. Hiszen szakavatott szerkesztőbizottság látja el a gyűjtés, feldolgozás, megőrzés és legfőképpen - a korosztály sajátosságait messzemenőkig szem előtt tartva - a szolgáltatás feladatait. És még micsoda tartalmat nyújtanak! Az egyes tartalmi elemek alkotói fémjelzik az egész vállalkozás színvonalát. Szándékosan nem érdemes neveket kiemelni, hiszen bárkit említhetnénk, legyen az zeneszerző, költő, illusztrátor, kortárs vagy már klasszikusnak számító.
És ott van maga a közönség, a befogadói oldal, akik véleményükkel, aktivitásukkal formálják, hitelesítik, értékelik a szolgáltatást.

3. Igény a perspektívára
A folyamatos fejlesztések mozgatórúgói között megtaláljuk a teljességre törekvés igényét, mely a műfaji, területi, művészeti sokféleségben egyaránt testet ölt. Mindezt teljesen sajátos hangvételben, a célközönség érdeklődési körének megfelelően. Bár a szolgáltatott tartalom egyáltalán nem egyedi, mégis úgy tudja tálalni, hogy ez lesz a kiindulópontja a további, témába vágó kalandozásunknak, ez lesz a kezdőlapunk.

4. A komplexitással szemben támasztott igények
"Az egyediség birtokolható értéket jelent, eszközként tartja számon a felhasználó." A portál valóban betölti egy ilyen egyedi eszköz szerepét, mely értéket képvisel. Mindenki megtalálhatja a számára kedves tartalmakat, és az ezek köré szerveződő kis közösségeket. A komplexitása nemcsak az alkalmazások sokszínűségében jelenik meg, hanem az ezekre épülő, a legkülönbözőbb felhasználói attitűdöket kiszolgáló, interakciós lehetőségekben is.

II.


A legfontosabb funkciók, melyek megvalósulnak a tartalomszolgáltatásban

  • A tudásbázis közös, interaktív építésének lehetősége: ez leginkább úgy valósul meg, hogy ugyan a "közös" nem a "bárki" szinonimája, de mégis azt mondhatjuk, közösen, szinte egy egész nemzet (nemzedék) építi, amennyiben annak egy bizonyos korszakára jellemző, sajátos hangvételű, azt jól ábrázoló tartalmakat tesznek közzé, melyek generációkon átívelő, gyakorlatilag mindenki által ismert (szeretett) dokumentumokban öltenek testet, mely által "bárki" úgy érezheti, hogy köze van hozzá, részese a megvalósításnak. Az elméleti síkon mozgó közös építkezésen túl azért a valódi interakcióra is lehetőséget teremt. A honlapon (és a Facebookos profilon is) rendszeresen pályázatok keretében várják a közönség tevékeny bekapcsolódását: hol illusztráció, hol animációs pályázatok keretében, és folyamatosan, újabb versek, mesék, dalok feldolgozásait. Az ezekhez készült tartalmak jól reprezentálják, hogy mennyire széles réteget tudnak megcélozni: az elsődleges célközönség (kb. 4-10 évesek) keretein messze túlmutató használói csoport is megnyilvánulási lehetőséget kap, a számukra megfelelő, komolyabb témákban.

  • A működő, létrehozott tudásbázis hatékony lekérdezhetősége: folyamatos fejlesztés következtében egyre kifinomultabb, sokrétűbb keresési, csoportosítási opciók által juthatunk el a kívánt elemekhez. Legújabban pl. az Egyszervolt Suli oldal megalkotásával tették még hatékonyabbá a portál iskolai felhasználását.

  • A projekt célterületével biztosított élő kapcsolat: az egészben a legszebb mégis az, hogy a téma maga olyan, hogy csak a vele való élő kapcsolat által van értelme - azaz ha olvassuk, hallgatjuk, nézzük ezeket a tartalmakat, és nemcsak online, hanem a valós életben is. Az a tény, hogy a szolgáltatás nem ragaszt a gép elé, sőt, inkább fokozza a valós aktivitásokat, tovább emeli értékét. Ráadásul közösségteremtő voltából adódóan használóinak családi programokat is kínál, mint amilyenek a rendszeresen megrendezett fesztiválok.

  • A beépülő munka kompatibilitása más, hasonló rendszerekkel, átlépési lehetőség, metaprojektek részeként: maga az egész vállalkozás olyan, hogy egymásra épülő részegységekből áll. Ezek külön-külön is képezhetnek egy-egy további projekthez való kapcsolódási pontot (pl a mesék beintegrálása egy olvasás-népszerűsítő programba, mely által a teljes portál is még nagyobb ismertséget kap), és egészében is több szálon fűződhet más (vagy mással közös) fejlesztésekhez. Jó példája ennek a minifilm.hu, mely az egyszervolt egy alprojektje, ahová saját bemutatkozó videóinkat tölthetjük fel, ország-világ elé tátva életünk egy-egy szegletét.

III.

Az otthonosság fokozása érdekében megoldható lenne a saját profil kialakításának lehetősége, ahová ki-ki a kedvenc elemeit gyűjthetné csokorba (ez egyébként a Facebookon meg is valósul, de miért ne lehetne közvetlenül a honlapon?), és ezt ismerőseivel akár meg is oszthatná. További tipikus webkettes funkcióként témakövetés, RSS szolgáltatás integrálásával naprakészen tájékozódhatnának a használók az új tartalmakról, ismerőseik által kedvencként megjelölt újabb elemekről. Mindenképpen hozzáteendő, hogy megalakulása óta folyamatos fejlesztéseket hajtanak végre, hogy még inkább felhasználóbarát legyen a honlap, mind technológiai, mind szociális funkcióit tekintve

Mindezzel együtt azt mondhatjuk, hogy a portál egyedi élményre épülő, megosztott értéket képviselő (hasznosítható), hiteles és jól felépített tartalomszolgáltatás. Egyszerű és komplex, hiszen kiemelhetem egy-egy elemét, de azon nyomban kapcsolódhatok rengeteg más, az adott elemmel valamilyen kontextusban lévő más elemhez.
Szerteágazó kapcsolatrendszere, egyedisége, egységes, magas színvonalú, hitelesített tartalmi elemei és társadalmi szerepvállalása által válik élenjáróvá a magyar gyermekkultúra közvetítésében online és a valós életben egyaránt.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése